Cakó Ferenc

Cakó Ferenc

1950. november 18-án született Budapesten. 1969 és 1973 között a Magyar Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafika szakán tanult. 1974–91-ben a budapesti Pannónia Filmstúdió tagja volt.

1977 óta rendez önállóan filmeket.

Az amatőr filmes mozgalom egyik legismertebb, az országos amatőr filmes fesztiválokon nagydíjas (1973, 1974) animációsfilm-készítő alakja. Korábbi, a 70-es évek második felében készült, figurális grafikáit egyaránt jellemzi a szociológiai érdeklődés, ill. az ironikus, groteszk képi megfogalmazásra való hajlam. A 80-as évek második felétől – főként air-brush technikával készülő – színesebb, mozgalmasabb, látványosabb megfogalmazású, szürreális hangulatú grafikái érezhetőbben kötődnek animációs filmjei képi világához. Könyv- és lapillusztrációval, valamint plakáttervezéssel is foglalkozik.

Ezt írtuk róla

Filmjei a Filmtetten

Dózsa 1514

Színes animációs film, rövidfilm, 14 perc, 2014
Rendező, Forgatókönyvíró

A 15–16. században a török birodalom Európa felé terjeszkedett. Magyarország, Európa védőbástyája megállította a török inváziót. Ennek emlékére szól a harang délben. 1514-ben az újabb muzulmán veszedelem ellen a pápa keresztes háborút hirdetett Európa védelmére. Dózsa György lett a magyar parasztsereg vezére. Az urak azonban akadályozták a toborzást. Nyáridőben kellett [...]

Érintés

Színes animációs film, rövidfilm, 6 perc, 2010
Rendező, Forgatókönyvíró, Animátor

Arc

Színes animációs film, rövidfilm, 6 perc, 2009
Rendező, Forgatókönyvíró

Levelek

Színes animációs film, 6 perc, 2006
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

Álomszerű képek egy akaratuk ellenére elválni kényszerülő pár életéből. Elhallgatott mondatok, soha ki nem bontott levelek. Vágyakozó, visszaváró, levelek. Levelek melyekkel ölni lehet. Ki nem mondott érzések örökre lezárt borítékokban. Levelek szállnak, majd madarakként szállnak a nagyváros magányától szenvedő férfi felé. Levelek tűnnek el örökre a bürokrácia süllyesztőiben.

Hé, S.O.S.

Színes animációs film, rövidfilm, 9 perc, 2005
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

A film a bennünk élő zenéről, egy találkozásról, a gyerekkor elhagyásáról, a szabadság egyhangúságáról és az egyhangúság szabadságáról szól.

Vízió

Színes animációs film, rövidfilm, 9 perc, 2000
Rendező, Forgatókönyvíró

Labirintus

Színes animációs film, rövidfilm, 8 perc, 1999
Rendező, Forgatókönyvíró, Animátor

Hamu

Színes animációs film, rövidfilm, 7 perc, 1994
Rendező, Forgatókönyvíró, Animátor

Ab ovo

Színes animációs film, rövidfilm, 7 perc, 1987
Rendező, Forgatókönyvíró, Animátor
Cakó Ferenc

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat