Antikrisztus szupersztár – John Moore: The Omen / Ómen

2008. augusztus 15. – írta Kárpáti György

A hetvenes évek hidegháborús hangulata egyszerre fenyegetett harmadik világháborúval és apokaliptikus világvéggel, valamint a világot elárasztó komcsi kémekkel, lehallgatásokkal, összeesküvés-elméletekkel. Miközben a politikai helyzet és a világfeszültség új műfajt teremtett – paranoiafilmek –, a horrorfilm is új utakat talált magának, s szintén a totális gonosz eljövetelét kezdte jövendölni – ám nem a paranoiafilmek materiális módján (értsd: vörös veszedelem és atombomba), hanem a fantáziánkba hatolva, a természetfelettivel riogatva.

Pátoszterápia – Oliver Stone: World Trade Center

2006. november 15. – írta Jakab-Benke Nándor

Az ünnepet és a gyászt igazából kevés választja el egymástól, sőt, pátosz tekintetében, néha erősen össze is érnek. Az amerikain kívül nem tudok más nemzetet a földön, amely ekkora költségvetéssel és vehemenciával ünnepli/gyászolja, egyáltalán felmutatja az egész világnak a saját tragédiáit.

Maradj otthon. Kérdőjellel – Paul Greengrass: United 93 / A United 93-as

2006. szeptember 15. – írta Szabó Géza

Híres kritikus poénkodik: annyira doku Paul Greengrass alkotása, hogy a légiirányítók szerepét nem színészek, hanem az érintettek játsszák. És hozzáteszi: az volna az igazi, ha az áldozatok is himself, herself módon jelenhetnének meg a stáblistán. Ennyit a jó ízlésről.

Michael Moore Arany Pálmája – Michael Moore: Fahrenheit 9/11

2004. október 15. – írta Farkas Zita

Az idei Cannes-i Fesztivál nagydíját, az Arany Pálmát az amerikai Michael Moore Bush-ellenes propagandafilmje nyerte el. A bizottság elnöke Quentin Tarantino volt. Az ame­rikai elnökválasztás egyre inkább közeledik. Az iraki háború óta az Amerika-ellenes érzések felerősödtek Európában. Valahogy az az érzésem, hogy mindezek az elemek egy kissé közrejátszottak abban, hogy az egyik leghíresebb európai filmdíjat egy amerikai politikai dokumentumfilm kapta meg.