Címke: szarajevói filmfesztivál

A Saul és a Tititá is nyert Szarajevóban

2015. augusztus 23. – írta

Nemes Jeles László Saul fia című filmdrámája elnyerte a játékfilmes zsűri különdíját, Almási Tamás Tititá című filmje pedig a dokumentumfilmes zsűri különdíját kapta meg.

Két magyar filmet díjaztak Szarajevóban a hétvégén

2014. augusztus 25. – írta

Kilenc magyar filmet vetítettek a hétvégén zárult szarajevói fesztiválon, kettő közülük – a Hajdu Eszter rendezte Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm és a Szőcs Petra rendezte A kivégzés című kisjátékfilm – összesen négy díjat szerzett meg.

Tarr Béla lesz a zsűrielnök Szarajevóban

2014. február 12. – írta

A szervezők által a kortárs filmművészet egyik legjelentősebb rendezőjeként méltatott Tarr Béla lesz a nyári Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott alkotásokról döntő nemzetközi zsűri elnöke.

Magyar dokumentumfilmesek kaptak díjat Szarajevóban

2013. augusztus 28. – írta

A Szarajevói Filmfesztivál DOCU Rough Cut Boutique fődíját kapta a Roma Rally munkacímű, magyar–német koprodukcióban készült egészestés dokumentumfilm, Hörcher Gábor rendező és Becsey Kristóf operatőr munkája.

Magyar-román film nyert Szarajevóban

2013. augusztus 20. – írta

A Vakáció a tengerparton című kisfilm nyerte a szarajevói filmfesztivál kiemelt programja, a Sarajevo City of Film nagydíját, az Atlantic Grupa Awardot és a vele járó 2000 eurót.

Magyar jelenlét a Szarajevói Filmfesztiválon

2013. augusztus 2. – írta

A Balkán legnagyobb filmes seregszemléjén, a 19. Szarajevói Filmfesztiválon (SFF) 214 alkotást mutatnak be augusztus 16. és 24. kötött. A versenyprogramban látható lesz Dési András György és Móray Gábor filmje, a Valaki vacsorára, továbbá Cristina Grosan Sarajevo City of Films programban készített Holiday at the Seaside című kisfilmje is bemutatásra kerül.

Pitch Page – Szarajevó, Velence 2013

2013. július 10. – írta

Ismét a pitchelés új formáját hirdeti a Daazo.com – European Short Film Centre: a velencei és a szarajevói filmfesztivál alkalmából megjelenő World of Short magazinban hét oldalon keresztül kisfilmes ötleteket, projekt-terveket lehet bemutatni.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes