Címke: prima primavéra

Filmdíjak 34 országból

2009. december 29. – írta

A magyar film külföldi sikerei – 77 országban tűztek műsorra hazai mozgóképeket a Magyar Filmunió szervezésében 2009-ben. A játék- és a rövidfilmjeink, a magyar animációk és dokumentumfilmek mintegy száz nemzetközi elismerésben részesültek az év során összesen 34 országban.

„A szolgája vagyok annak, ami váratlanul eszembe jut” – Interjú Lukáts Andor színésszel, rendezővel, forgatókönyvíróval

2009. július 13. – írta

Lukáts Andor megkapta a 40. Magyar Filmszemle legjobb férfi főszereplőjének járó díját, ezen túl két másik főszerepben is látható volt nemrégiben a mozikban, a Sanyi és Aranka Színházban pedig újabb és újabb rendezéseit követheti a közönség. Mindettől kicsit távolabb lépve, arra kértük Lukáts Andort, beszéljen színész szakmájáról, rendezési módszereiről, forgatókönyv-terveiről.

A csillár utazása a bolhapiactól a romházig – Edelényi János: Príma primavera

2009. február 5. – írta

Visszatérés? Első vagy második lehetőség? A múlt meghatározó, de nem kell mindig ahhoz viszonyítani, hiszen nem mindig ez az, ami meghatározza az új munkát. Mindig lehet tiszta lappal kezdeni – bármelyik film lehet első lehetőség. Edelényi János filmje új út, de biztos alapokon épült. Nem mindegy, hogy első filmnek vagy csupán új filmnek nevezzük?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?