Címke: miss marple

Meghalt „Miss Marple”

2015. február 2. – írta

Elhunyt a 82 éves Geraldine McEwan, az Agatha Christie-regények alapján készült népszerű tévésorozat főszereplője.

„Lars von Trier csak egy parasztfiú, aki belecsöppent a dolgok közepébe” – Nicolas Winding Refn-portré 2.

2012. december 7. – írta

A sötét időszak letörte a fiatal tehetség szárnyait, bár annak ellenére, hogy produkciós cége, a Jang Go Star teljesen csődbe ment, ő mégis elégedett volt a szakmai eredménnyel, ambíciója pedig nőttön-nőtt. Ahogy karriere kezdetén szerencséje volt, úgy most is került egy kitűnő ajánlat, melyet lehetetlen volt visszautasítani. A Nordisk Filmnél dolgozó Kenneth Plummer felajánlotta, hogy készítsen folytatást a Pusherhez, és ha az sikeres lesz, akkor egyből készíthet neki egy harmadik részt is. Ez ám a nagylelkűség! Amint azt már a portré első részéből megtudhattuk, a Pusher-trilógia több mint sikeres lett, ezáltal pedig szülőatyja karrierjét is megmentette.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat