Címke: george a. romero

„Nehezen tűrte a kompromisszumokat” – Interjú Orosdy Dániellel, A horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero című kötet társszerzőjével

2014. október 15. – írta

Orosdy Dániel legkésőbb hatéves kora óta filmrajongó, amikor egymás után többször végignézte a Különben dühbe jövünk című Spencer-Hill klasszikust, és minden alkalommal ugyanannyira élvezte. Sokáig esze ágába sem volt filmekről írni, a gimnázium idején azonban már annyira érdekelte ez a terület, hogy lassan megfogalmazódott benne az „ezt én is tudnám csinálni” gondolata. A fióknak írogatás évei után az első lépéseit kulturális újságíróként már a jogi egyetem elvégzése után tette meg az Univ Pécs hasábjain, majd az azóta megszűnt Sokkmagazin szerzője lett, később pedig publikálási lehetőséget kapott többek között a Filmvilágban és Prizmában. Ébren töltött idejét nagyjából egy évtizede a jogászi munka és a film/irodalom között osztja meg, ami „marhára nem egyszerű”, de ez már csak így megy. Beszélgetésünk apropója A horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero című nemrég megjelent könyve, melyet Schreiber Andrással közösen jegyez. 

Horrorral a rendszer ellen – George A. Romero-portré 2.

2011. június 29. – írta

Romero karrierjének csúcsa az 1978-as Holtak hajnala volt, népszerűsége zombijárványként terjedt. Korai műveinek színvonalát később ugyan nem sikerült elérnie, de a legtöbb legendás horror-rendezővel ellentétben rajta nem fog az idő, hetven környékén is gerillamódra alkot.

Horrorral a rendszer ellen – George A. Romero-portré 1.

2011. június 27. – írta

George A. Romero-t a horror „zombi” alműfajának megteremtőjeként tartják számon, zombifilmek azonban híres debütálása, Az élőhalottak éjszakája előtt is készültek. Jelentősége inkább abban áll, hogy a horror az ő kezei közt ért nagykorúvá, szűnt meg felszínesnek-infantilisnak elkönyvelt rétegműfaj lenni.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes