Címke: filmstúdió

Kelet-Európában építkezne a Pinewood brit filmstúdió

2012. augusztus 21. – írta

Magyarországon, Csehországban vagy Horvátországban építene kisebb filmvárost a brit Pinewood filmstúdió – közölte honlapján a Splitben megjelenő Slobodna Dalmacija című horvát napilap angol nyelvű kiadása, hozzátéve, hogy a döntés a helyszínről szeptemberben várható.

Új luxusfilmstúdió Mexikóban

2011. október 11. – írta

Októberben nyílik meg Santa Fe mellett az a luxuskivitelű és -felszereltségű filmstúdió, amitől sokan várják az utóbbi időben megtorpant új-mexikói filmipar fellendülését.

Film készül a Pannónia Filmstúdióról

2011. június 23. – írta

Az alkotók reményei szerint őszre elkészülhet a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) bemutatott, Átrajzolt film című munka második része, Szalay Péter rendező dokumentumfilmje, amely a Pannónia Filmstúdió történetét eleveníti fel.

Megteltek a filmstúdiók

2011. június 7. – írta

A nemzetközi filmipar fellendülésének egyik nyertese Magyarország lehet, a korábbi évek pangása után már tavaly jó kihasználtsággal működtek a hazai filmstúdiók, az idén pedig minden korábbinál nagyobb rohamra számítanak – írta a Világgazdaság hétfőn.

Április 1-jén nyílik Rákospalotán az új amerikai filmstúdió

2010. február 22. – írta

Az amerikai Raleigh Studios új budapesti filmstúdiója hivatalosan április 1-jén nyílik meg, de „belakása" csak a hónap végén kezdődik majd – idézte Michael Moore igazgatót a Variety szaklap annak kapcsán, hogy a vállalat csütörtök este tartotta hollywoodi nyitópartiját. (mti)

Ma nyílik a Mafilm új stúdiója Fóton

2009. november 19. – írta

Ma adják át a Mafilm fóti telepén a két éve leégett Huszárik stúdió helyén épült, nemzetközi produkciók fogadására is alkalmas 2 000 négyzetméteres új műtermet, amelyben decembertől lehet majd forgatni – tájékoztatott az MTI.

Nem lesz sztrájk Hollywoodban

2009. április 20. – írta

Előzetes megállapodásra jutottak a hollywoodi filmstúdiók az amerikai televíziós és filmszínészek legnagyobb szakszervezetével az új kollektív szerződésről, véget vetve ezzel kilenc hónapon át tartó keserű vitájuknak és elhárítva egy lehetséges színészsztrájk veszélyét – írja az MTI.

Filmstúdió épül Pécsen

2008. július 22. – írta

Az egykori mecseki szénbányák hét hektáros területén épülő pécsi filmgyár és médiastúdió 2009 végére készülhet el - mondta Sas Tamás filmrendező, a komplexum megálmodója. A filmrendező szerint Pécs vonzó lehet a nemzetközi filmipar számára.

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold