Címke: babes-bolyai

Fecnire vésve – Szombat este zárult az 1. Film és Média Napok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen

2021. május 16. – írta

A hétvégén online filmnapok formájában bemutatkozott a szélesebb nyilvánosságnak a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem filmszakának nemrég létrejött Magyar Film és Média Intézete. Bár a beszélgetések és előadások sorozatát nyilvánosként hirdették meg, és kívülállók számára is lehetőség nyílt kérdéseket feltenni a meghívottaknak, a rendezvény mégis nyilvánvalóan a hallgatóknak és a hallgatókról szólt – és ez így is volt jól.

Tab(u)loid a BBTE diplomafilmjeiről – CineMedia-gála 2017

2017. június 30. – írta

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának alapszakos és mesteris végzős filmművészeinek munkáit felvonultató CineMedia-gálán idén is kedvére szemelgethetett bárki a friss erdélyi diplomafilmekből. Valószínűleg a vetítések előtt lezajlott ballagásra érkezett rokonok közé tartozott az a néhány ember, akik már az első alkotások után távoztak a moziból, miközben hangosan fejtegették: „nem tudnak ezek filmet csinálni!” – én pedig ezt a kijelentést igyekszem nagyon hamar megcáfolni.

Gyenge Zsolt filmkritikus előadása Kolozsváron

2011. március 17. – írta

A BBTE Újságírás szakának meghívására Gyenge Zsolt filmkritikus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa Vörösszőnyeg-mágia – film, fesztivál, üzlet? címmel tart előadást március 18-án, pénteken 18 órától a Minerva-székház alagsorában (Jókai/Napoca u. 16).

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu