Bertrand Tavernier: 'Round Midnight / Jazz Párizsban (1986)

A film címe egy agyonismert, agyonfeldolgozott Thelonius Monk-féle jazz-sztenderd címe is, és ennek megelelően jazz-zenészekről szól, az ötvenes évek Párizsába „emigrált" amerikai zenészekről. A film szépsége, hogy a főhős szaxofonistát egy igazi jazz-zenész, Dexter Gordon játssza (aki Oscar-jelölést is kapott ezért a munkájáért), és a filmzenét Herbie Hancock készítette. Kedvenc dalunk a filmből.

Nicholas Stoller: Get Him To The Greek / Felhangolva (2010), valamint

Jake Kasdan: Walk Hard: The Dewey Cox Story / A lankadatlan - A Dewey Cox-sztori (2007)

A két film nemcsak azért került egymás mellé, mert a Judd Apatow-féle istállóhoz tartoznak, hanem paródia-szellemiségükben is rokonok valamilyen szinten. Előbbiben (kedvenc dalunk) Russel Brand, utóbbiban (kedvenc dalunk) John C. Reilly alakítja a kezelhetetlen, csajozós, bulizós rocksztárt.

John Carney: Once (2006)

Szomorkás ír film, amiben alig történik valami, de a zenék, hej, a zenék! Természetesen a főhősöket itt is zenészek alakítják, akik saját dalaikat (köztük egy Oscar-nyerteset, ami fogjuk rá hogy a kedvencünk is egyben) adják elő ebben a meglepően olcsón készült filmben. Egyébkén Carney megcsinálta szinte ugyanezt a filmet sokkal drágábban a tavaly.

Damien Chazelle: Whiplash (2014)

Ezt most valószínűleg mindenki látta, ha nem, akkor az Oscar-jelölések és díjak miatt. Egy fiatal dobos szenvedés- és fejlődéstörténete egy könyörtelen jazziskolában. Nagyon sok dal nem hangzik el benne, ugyanazt az egyszem darabot próbálják újra és újra, inkább belinkelünk egy Buddy Rich-darabot, úgyis ő inspirálta a filmet, s az ő szerzeményei hangzanak el benne.

Woody Allen: Sweet and Lowdown / A világ második legjobb gitárosa (1999)

Sean Penn alakítja Emmet Rayt, aki... nem képzeled el, de a világ második legjobb gitárosa, Django Reinhardt után (köszi, poéngyilkos magyar címfordítók!). Woody Allen-film, úgyhogy nagyjából mindenki tudja, hogy mire számíthat. Kedvenc dalunk a filmből.

Leonard Abrahamson: Frank (2014)

Ez az a film, amiben korunk egyik legjobb férfiszínésze, Michael Fassbender végig egy óriási maszkban játszik, és még így is zseniális. A film olyan, mint a zene, amit a filmbéli nagyon off-beat, nagyon alternatív zenekar (még a nevét sem lehet kiejteni: The Soronprfbs) játszik: érthetetlen, de szeretnivaló. Kedvenc dalunk a filmből.

John Landis: The Blues Brothers (1980)

John Belushi és Dan Aykroyd, koruk Seth Rogenje és Jonah Hillje, fekete öltönyben. Csak persze nosztalgiával tekintünk rájuk, mert a Blues Brothersen nőttünk fel, ami a maga rendjén egy SNL-szkeccsből nőtte ki magát. Belushi amúgy nem tudta sokáig élvezni a film miatt rászakadt népszerűséget, túladagolásban meghalt. A film attól is zseniális, hogy nagyon sok zenész teszi meg cameóját a filmben. Kedvenc dalunk a filmből, a sok közül.

Alan Parker: The Commitments (1991)

A film az azonos című könyv adaptációja, amiben a dublini munkásosztály néhány tagja egy soulzenekart alapít, hogy kitörjenek a kilátástalanságból. Sikerül is nekik, ideig-óriáig. Kedvenc dalunk a filmből.

Scott Cooper: Crazy Heart / Őrült szív (2009), valamint

Bruce Beresford: Tender Mercies / Az úr kegyelméből (1983)

Két lecsúszott alkoholista country-zenész, akik kapnak egy második lehetőséget – huszonhat év különbséggel. A színészek (Robert Duvall, illetve Jeff Bridges) és a dalok (Crazy Heart, ill. Tender Mercies) mindkettőben nagyszerűek, de valamiért csak a korábbi kapott Oscart. Egyébként Duvall felbukkan mellékszerepben a későbbi filmben is.

Rob Reiner: This is Spinal Tap / A turné (1984)

Az egyik legklasszikusabb mockumentary és heavy metal-paródia egyben. Ami tönkremehet az umlautos nevű zenekar környékén, az tönkre is megy. Kedvenc dalunk a filmből. De ez sem semmi.

Joel és Ethan Coen: Inside Llewyn Davis / Llewyn Davis világa (2013)

Egy melankolikus, szinte teljesen „coentelen" film a hatvanas évek New Yorkjának folk-szcénájáról. Oscar Isaac zseniálisat alakít és énekel a filmben. Kedvenc dalunk.