Dennis Gansel: Die Welle / A hullám (2008) – A Todd Strasser regénye alapján készült film zökkenőmentesen indul: egy teljesen egyszerű projekthét keretén belül az osztály az autokrácia témáját kell feldolgozza. Projektvezető tanáruk viszont arra az elhatározásra jut, hogy egy kis színt visz az unalmas iskolai feladatok világába, és egy nem mindennapi kísérletbe kezd a tanulókkal: pár nap erejéig saját bőrükön akarja érzékeltetni az autokráciát. A kísérlet persze nem úgy alakul, ahogyan eredetileg tevezték, és a diákokon rettenetes változások mennek végbe. Meg kell említeni viszont, hogy (sajnos) nemcsak a kísérlet, hanem a film is eléggé félresikerült...

John Carpenter: Prince of Darkness / A sötétség fejedelme (1987) – Carpenter hátborzongató filmje nem csupán az emberi felelőtlenség miatt került a listára, ugyanis a természetfeletti erők is nagy szerepet játszanak a horror bekövetkeztében: egy Los Angeles-i templom alagsorában, Loomis atya egy különös, zöld folyadékot tartalmazó fiolára bukkan, melyet néhány fiatal tudóssal akar megvizsgáltatni. Nem kis meglepetésükre arra a felfedezésre jutnak, hogy a fiolában maga a Sátán lakozik, aki nem veszi túl jó néven kutakodásukat. A templomban elszabadul a pokol, a felhergelt Gonosz pedig sorra kezdi szedni áldozatait.
 

Vincent McEveety: The Million Dollar Duck / Az egymillió dolláros kacsa (1971) – Ki mondta, hogy egy félresikerült kísérlet csak valami szörnyű kimenetelű lehet? Sőt! Dooley professzor napközben állatokkal kísérletezik egy laboratóriumban, este pedig példás családapa. Egyik nap hazavisz kisfiának egy kacsát, akit aznap sugárfertőzés ért a laborban – azelőtt sem tűnt túl okosnak, de a sugarazás után még szerencsétlenebb lett. A kis Jimmy igaz barátjának kezdi tekinteni a csacska kacsát, különösképp ragaszkodni kezd hozzá, és még éjszaka is vele alszik. Ám amikor a kacsa lerakja első tojásait, Dooley felfedezi, hogy nem egy hétköznapi állattal van dolguk: a kacsa tojásának sárgája színaranyból van.

Stuart Gordon: Re-Animator / Az Újraélesztő (1985) – Orvosnak lenni jó dolog, hiszen naphosszat foglalkozhatunk hullákkal – senkinek nem fog bűzleni a dolog. A H.P. Lovecraft írása alapján készült film kiváló szórakozás a zombiműfaj rajongóinak: a filmbeli West doktor halott szövetek életrekeltésével foglalkozik, és szentül meg van győződve róla, hogy megtalálta az örök élet titkát. Kísérleteihez egyre több és több holttestre van szüksége, így barátja és annak jegyese segítségével a készlet feltöltését a helyi hullaházból oldja meg. West lelkesen kísérletezik, noha az életre keltett holttestek nem éppen úgy festenek, mint akik valóban élnének (vagyis zombik).

James Whale: The Invisible Man / A láthatatlan ember (1933) – H.G. Wells zseniális A láthatatlan embere kiváló alapanyagnak bizonyult az idők során, hiszen a regénynek tényleg rengeteg feldolgozása készült. Az egyik klasszikus verzió James Whale rendezésében jött létre – az ő nevéhez fűződik még egy Frankenstein-feldolgozás is, amiről hamarosan szó lesz. A történet főhőse egy tudós, aki felfedezi a láthatatlanság szérumát. Természetesen saját magán teszteli le az áttörő felfedezést, ám arra nem számít, hogy nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is teljesen átváltozik, és lassan teljesen őrülete rabjává válik...

Rouben Mamoulian: Dr. Jekyll and Mr. Hyde / Dr. Jekyll és Mr. Hyde (1931) – R.L. Stevenson regénye, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete is már legalább annyi feldolgozást megért, mint A láthatatlan ember: A saját magán kísérletező, közben pedig kíméletlen gonosszá váló őrült tudós története mára már igazi klasszikusnak számít. Listánkhoz Mamoulian népszerű adaptációját választottuk szemléltésképp, ám nem szabad megfeledkezni Victor Fleming verziójáról sem, melyben az elfajzott tudós történetét Spencer Tracy és Ingrid Bergman alakítása teszi felejthetetlenné.

Oliver Hirschbiegel: Das Experiment / A kísérlet (2001) – Toplistánk második helyzettjéhez hasonlóan ez a film is börtönben (igaz, hogy csak a kísérlet kedvéért létrehozott) játszódik, és itt is pszichológiai jellegű a téma, sőt egy igazi börtönkísérleten alapszik. A húsz résztvevő egy beteg játék részese lesz: egyesek rabok, mások őrök lesznek. A tudóscsoport pedig hátradőlve figyeli, hogyan alakul ki az őrökben az egyre erősebb tekintélyelvű magatartás – itt a tekintélyelvűség az autoritert takarja: erőszakosak, cinikusak, vadak lesznek. Mindez pénzért, rímelve az akkor már nagyon népszerű Big Brother-tévéműsorokra. Moritz Bleibtreu újságíróként, szemüvegre csatolt rejtett kamerával vesz részt a kísérletben, hogy tolmácsolja a morbid végkifejletet a néző számára. Rossz hír: a film remake-jét most fejezik be.

James Whale: Frankenstein (1931) – Őt talán nem kell senkinek bemutatni. Vagy mégis? Az egyik legarchetipikusabb tévedések egyike az, amikor a szörnyet azonosítják Frankenstein névvel, holott a név a doktoré, az őrült doktoré, aki exhumált tetemek összevarrásából hozza létre szörnyét. A kísérlet tehát maga az élet létrehozása az élettelenből, az ős-kreáció megkísértése, istent játszás, a lehető legcsúfabb következményekkel. Mary Shelley regényéből számtalan adaptáció készült már, az 1910-es némafilmtől kezdődően Mel Brooks zseniális paródiáján keresztül egészen napjainkig, de mi a a filmtörténetileg legfontosabbat választottuk ki: az azóta is sokat utánzott és parodizált Boris Karloff-szörnyet.

Stanley Kubrick: A Clockwork Orange / Mechanikus narancs (1971) – Kubrick alapművé vált botrányos Burgess-adaptációjában alaposan átértékelődik a „fehérgalléros bűnöző” fogalma: a fenyegető közeljövőben garázdálkodó kis Alex fehér gallérban, alsógatyában és keménykalapban járja az utcákat és követ el mindent – csak azért, mert lehet. A börtönben aztán részese lesz a híres Ludovico-módszernek, ami egy furcsa átnevelési kísérlet: tágra erőszakolt szemhéjakkal nézetnek vele (nem sokkal különbözően, mint ahogy Kubrick a maga nézőivel) erőszakos képeket – Beethovenre. Aztán a kísérlet egy málenkicsit túlzottan horrorsóra sikerül, úrfink Pavlov kutyulijához hasonlóan, kinyílt glázokkal menekül a jó öreg ultra-erőszak elől...

David Cronenberg: The Fly / A légy (1986) – Ebben a hátborzongató metamorfózis-filmben Seth Brundle (Jeff Goldblum), a lángoló tekintetű tudós a teleportálással kísérletezik. Élettelen tárgyakat máris sikerül szétszedni és újra összerakni, de a számítógép még nem érzett rá a hús ízére: a kísérleti majmok véres, kifordult pasztaként végzik a teleportáló másik oldalán. A sci-fi és horror műfajok tökéletesen arányos metszéspontján trónoló Cronenberg-alapmű is a génekkel, a teremtéssel-újrateremtéssel, az isteneknek kijáró jogokkal és kötelezettségekkel kekeckedik: Brundle doki végül saját magán végzi el a kísérletet, csakhogy a gépbe észrevétlenül bekerül vele együtt egy ártatlan légy is. Miért van az, hogy a tökéletesség felé vezető út a legtöbbször mégis véres masszában végződik?