Nastassja Kinskit és a Párizs, Texast. A fesztivál nemzetközi díszvendégét mindenképpen ajánlanunk kell: Nastassja Kinski ugyan az elmúlt években mintha eltünedezett volna a mozivásznakról, de a Tesst vagy a Párizs, Texast nem felejtettük el. Ez utóbbi rendezője, Wim Wenders néhány éve maga is a TIFF díszmeghívottja volt, ez a filmje viszont csak most érkezik meg a hazai mozikba: a Párizs, Texas–a szervezők szíves közlése szerint –először lesz láthatóRomániában nagyvásznon, megszállott cinefileknek tehát a kötelezőkategória. Kinskire visszatérve: az az ikonikus jelenet a peep showban, szőkén, piros pulóverben, örökkéráégett a retinánkra. Nem hagyjuk ki.

(pazs)

A True Love Wayst és az Árnyakat. Nem telhet el év anélkül, hogy ajánlanánk az Árnyak szekciót. Ráadásul ha olyan thrillerről, illetve horrorról van szó, amelyet –engedve az utóbbi évek esztétizálótrendjének –fekete-fehérben forgattak. A True Love Ways címűnémet film az idei TIFF egyik legkülönösebb alkotásának ígérkezik: brutalitás felsőfokon, stilizálóretróköntösben elmesélve, álomszerűfantáziajelenetekkel, szende szőke lánnyal, aki szerelmi kétségek közt hányódva kel útra, hogy aztán valahogy mégis elérkezzünk a vértől csöpögőfejszeélig. Lehet, hogy átverés, de ebben a műfajban még az átveréseket is elnézzük.

(pazs)

Grímur Hákonarsont és a Hrútart (Juhok, Despre oameni și oi, Rams) – Ha izlandi nevet látunk a programban, mindig felizgulunk tőle, pláne a tavalyi Emberek és lovak óta (erre a román fordítás is rájátszik), csak most kosok lesznek premier plánban. Egyenesen a Cannes-i Certain regard-programból érkezik nyertesként a TIFF versenyébe ez a film, két testvérről szól, akik negyven éve nem beszéltek egymással, most viszont juhaik megmentése érdekében muszáj lesz nekik. Sokat elmond, hogy még vége se volt Cannes-nak, s már talált forgalmazót a film – és nagyon jó kritikák érkeztek róla.

(jbn)

A La isla minima című spanyol filmet. Mert eltűnik benne két tinédzser, akiknek két madridi detektív ered a nyomába. Egyikük sincs túl jó passzban, és elég különböző módszerekkel dolgoznak. Az, hogy nem csak ez a két tini tűnt el, és hogy a helyi jólét drogkereskedelemnek köszönhető, csak hab egy jó krimi tortáján. Egyébként meg az egész sztori a True Detective-ére emlékeztet, ami az elmúlt pár év egyik legjobb tévésorozata volt. Márpedig ha ez a spanyol True Detective, akkor ki lehet-e hagyni?

(bk)

A hazugságok labirintusát. Nehéz egy-két filmet kiemelni a TIFF szokás szerint gazdag kínálatából, de itt ez a német film: Im Labyrinth Des Schweigens. Egy olasz tévé(sorozat)rendező, Giulio Ricciarelli jegyzi, de nem ez hoz lázba, hanem a témája: valamikor az 50-es évek végén, Frankfurtban egy fiatal ügyész piszkálja a valóság felszínét, ami alól lassacskán náci bűnöket rejtegető konspiráció bukkan elő. Jó kis thrillernek tűnik, s ha már a náci zombikat láttam, legalább egy nácis filmet meg akarok nézni  a TIFF alatt – ez lesz az. Kíváncsivá tett.

(bk)

A 25 év után szekciót. Ki ne szeretné viszontlátni a vásznon a gyermek- vagy kamaszkorát, amely a múlt rendszerben vagy annak bukása tájékán telt? Hát mondjuk azok, akik később születtek –de számukra is tanulságos lehet a TIFF új szekciója, amely –ha jól értjük a szelekciós szándékot –a beválogatott filmjeivel a rendszerváltásra kíván emlékezni és emlékeztetni. Van itt szibériai puszta, kínai vidéki történet, keletnémet utcák és moszkvai pionírok. Sőt, ha már Kelet-Németország, szocialista breaktáncosok is. A 25 év után szekcióremélhetőleg releváns és izgalmas feldolgozásait nyújtja a kommunizmushoz és a rendszerváltáshoz kapcsolódóproblémakörnek, túllépve az osztalgikus retróhullámon.

(pazs)

A Tabut, élő kísérettel. A feledés és az enyészet kegyetlen vasmarkából előszedett néma klasszikusok mindig újraértelmeződ(het)nek kortárs, élő zenei kísér(l)ettel. Így láttuk új fényben a Metropolist is pár éve (meg más hasonló meglepetéseket), és így láthatjuk az idén a nagyközönségnek leginkább a Nosferaturól ismert legendás F. W. Murnau utolsó filmjét is, a Tabut, amelyet éppen megvágott, aztán a bemutató előtt egy héttel meghalt. A film Bora-Bora szigetén játszódik és ott is forgatták (az operatőr Oscart kapott érte!), egy két részre osztott romantikus történet egy szerelmespárról. Az élő zenét pedig a sok műfajban kísérletező, sokoldalú francia Christine Ott fogja szolgáltatni, biztosan nagyon ott lesz.

(jbn)

Néhány jó román filmet, például a Cannes-t jártakat. A kincsre (Comoara) meg még azért is várunk, mert az a Corneliu Porumboiu rendezte, aki a Forradalmárokat és a Rendészet, nyelvészetet is jegyzi. A másfél órás film főszereplője egy fiatal apa, akinek az életét feje tetejére állítja egy hatalmas titok: szomszédjától megtudja, hogy a nagyszülei kertjében kincs van elásva. Van egy hétvégéjük arra, hogy fémdetektort szerezzenek, letapogassák vele a helyet, és kiássák a kincset, csakhogy ebbe talán a rendőrségnek is lesz némi beleszólása. S jön a Radu Muntean-féle Un etaj mai jos is, egy lépcsőház-thriller, gyilkos szomszéddal és kínzó lelkiismerettel. De újra lesz Aferim!-vetítés, De ce eu?, Ana Lungu filmje, és még egy sor olyan munka, ami miatt érdemes idén is odafigyelni TIFF hazai filmösszeállítására.

(bk)

Mindent, ami filmről megy. Ugyan Kolozsvár és Kolozsvárral együtt a TIFF is digitalizálódott az utóbbi években, a múlt heti sajtótájékoztatón Mihai Chirilov művészeti igazgató büszkén jelentette be, hogy a TIFF az egyike a kevés fesztiválnak, ahol még hébe-hóba lehet igazi filmet látni, az idén kb. tízet, pl. a 3x3-as szekció filmjeit (legalábbis a Bent Hamer- és az Agustí Villaronga-retrospektívet biztosan), valamint a nagyszerű norvég zom-komot, a Náci zombikat. Ígérjük, pontos adatokkal szolgálunk az igazi cinefileknek. Persze lesznek filmre forgatott, de DCP-ről vetített régiségek is, a Daneliuc-retrospektívben biztosan (és ezek, a korábbiak tiszta véletlenül a jó filmjei is). A 35mm-es film amúgy nem tűnt el vetítési formátumként sem teljesen, az idei Cannes-on pl. a nagy esélyes magyar film, a Saul fia is kizárólag filmről volt vetítve, ami nem kevés presztízst kölcsönöz az alkotásnak.

(jbn)

A toloncot. A TIFF szervezői is a legfontosabb kiemelt vetítésként említik, a Janovics-féle kolozsvári filmgyár egyik legjelentősebb filmje volt, és aminek kolozsvári bemutatójára pontosan száz évvel ezelőtt, 1915-ben került sor. Igaz, hogy mióta 2008-ban előkerült Kertész Mihály filmje, már vetítették(tük) egy pár alkalommal a kincses városban, de nem ezt a 30 000 euróból felújított, kristálytiszta változatot, és nem a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának kíséretével. Filmtörténeti (és helytörténeti) csemegét lehet megtekinteni június másodikán este fél 9-től.

(zb)