Glengarry Glen Ross (r. James Foley, 1992) – David Mamet forgatókönyveiből lehetetlen igazán rossz filmet csinálni, főleg, ha azt saját színdarabja alapján írta. Ez is jócskán az átlag fölött teljesít, s ebben Pacinónak is nagy szerepe van. Persze, ilyen körítéssel könnyű: Jack Lemmon, Ed Harris, Alan Arkin, Kevin Spacey, Jonathan Pryce...

...And Justice for All / Az igazság mindenkié (r. Norman Jewison, 1979) – A bírósági drámák egyik legnagyobbika. Al Pacino egy forrófejű, fiatal (hát igen, akkor még...) ügyvédet játszik: „the whole trial is out of order!” – na, ez megintcsak nem jön ki sehogysem magyarul.

The Insider / A bennfentes (r. Michael Mann, 1999) – Ha valaki (joggal) unja Russel Crowe-t és azt hiszi, hogy rossz színész, akkor nyugodtan meg lehet nézni ezt a filmet. Hiába, a jó szerephez inspiráció kell, még akkor is, ha az inspirációt az jelenti, hogy érjünk fel Al Pacinóig.

Carlito's Way / Carlito útja (r. Brian de Palma, 1993) – De Palma az ezen lista egyik előkelőbb helyén levő Sebhelyesarcú sikerét próbálta újrázni egy évtizeddel később. Ha maradéktalanul nem is sikerült, Pacino megint brillírozik ebben a minden gengszterfilmes klisét egy meghitt csokorban felmutató kedves alkotásban.

Serpico (r. Sidney Lumet, 1973) – A legendás, de sajnos mindössze két filmre rúgó Lumet-Pacino együttműködés egyike, talán azóta is a legjobb korruptrendőrös-undercover-agentes film.

Heat / Szemtől szemben (r. Michael Mann, 1995) – A két színészlegenda, Pacino és De Niro végre találkozik egy kockán belül is, Michael Mann producer-író-rendezőnek köszönhetően. Köszönjük!

The Devil's Advocate / Az ördög ügyvédje (r. Taylor Hackford, 1997) – A legjobb az Pacinóban, hogy a végtelenül igazságos és a velejéig romlott figurákat egyaránt elhisszük neki. Utóbbiakra jó példa ez a miltoni ihletődésű (lásd a figura nevét!) film, ahol zseniális színészünk még a mimikátlanok királyát, Keanu Reeves-t is érdekesnek tudja feltüntetni.

The Godfather / A Keresztapa (r. Francis Ford Coppola, 1972) – Ezt a filmet valósznűleg senkinek sem kell bemutatni, csak azért került a harmadik helyre, mert azért még mindig Marlon Brando jut eszünkbe róla.

Scarface / A sebhelyesarcú (r. Brian de Palma, 1983) – Pacino megmutatja a kubai akcentusát, De Palma pedig végre megfogja az isten lábát. Popkultúrai ikon lett a film és főszereplője, Tony Montana. Ugyan ki nem tud idézni valami apróságot belőle? Kákkáróccsesz. Széj heló tumáj lill frend. Stb.

Dog Day Afternoon / Kánikulai délután (r. Sidney Lumet, 1975) – ...és a Lumet-Pacino együttműködés második darabja, Pacino ezúttal a törvény másik oldalán áll, és a filmet záró letartóztatás-jelenet óta lehetetlen kiradírozni a legjobb színészeket bemutató évkönyvek lapjairól. Persze, a kötelező, skandálható, idézhető jelmondat itt is megvan: „Attica! Attica!”