Mary Lambert: Pet Sematary / Kedvencek temetője (1989) – Creedék nemrégiben költöztek új házukba, messze a város zajától, ahol a család minden egyes tagjának bőven jut hely a kibontakozásra. A nagy lelkesedésben viszont egy apróságról megfeledkeztek, mégpedig arról, hogy leellenőrizzék a szomszédságot. A házuk melletti terület egy ősi indián temetkezési helynek ad otthont, mely különös feltámasztási erővel bír. A kis házikedvencek tetemének szállást biztosító temető akarva-akaratlanul is arra kényszeríti a családot, hogy egy életre megbánja, hogy odaköltözött.

Anders Thomas Jensen: Blinkende lygter / Gengszterek fogadója (2000) – Ki mondta, hogy nem lehet érzékeny a bűnözők lelke? Ki mondta, hogy állandóan úton akarnak lenni, menekülni minden kötöttségtől? Miután meglépnek főnökük 4 millió koronájával, a négy koppenhágai pitiáner gengszter (Søren Pilmark, Ulrich Thomsen, Mads Mikkelsen és Nikolaj Lie Kaas) menekülésre fogja az iramot – a végcél: Barcelona! Útközben megállnak egy lepukkant erdei háznál, ahol kénytelenek meghúzni magukat pár hétig. Repülnek a napok, telnek a hetek, a gengszterek pedig rájönnek, hogy valójában a szívükhöz nőtt a ház és a környék, és már sehova nem akarnak menekülni. Így Barcelona helyett inkább maradnak, és étteremmé varázsolják a vityillót.

Todd Haynes: Safe / Elkülönítve (1995) – Haynes főhősnője, Carol White (Julianne Moore) nem mindennapi gyötrelmeken megy keresztül. Az amúgy rendkívül tehetős háziasszony egészsége egyik pillanatról a másikra megváltozik, paranoiás lesz, és szüntelenül rosszullétek kínozzák. Az orvosok semmilyen magyarázatot nem találnak betegségére, és férje is kezdi elveszíteni türelmét. Carol csupán egyetlen megoldásban bízik, mégpedig az elköltözésben. Ám itt nem akármilyen költözésről van szó: bevonul egy speciális intézetbe, melyet a környezetszennyezés miatt szenvedő betegek számára alakítottak ki. A bentlakók teljesen el vannak különítve a külvilágtól, és csodálatosan érzik magukat. A beilleszkedés különös időszaka után Carol arra a következtetésre jut, hogy többet soha nem akar visszamenni az emberek közé.

Antonio Pietrangeli: Adua e le compagne / Adua és társnői (1960) – A gengszterekhez hasonlóan a prostiknak is meg kell adni az esélyt a „javulásra”. Olaszországban új törvényt hoznak, miszerint minden nyilvánosházat be kell zárni, így befellegzett a prostituációnak. Adua, Lolita, Marilina és Milly (az egyik piroslámpás ház volt lakói) látszólag új életet akarnak kezdeni, és a gengszterekhez hasonlóan ők is a vendéglátóiparban akarnak érvényesülni. A rangidős Adua kibérel egy rozoga házat a város közelében, és őszintén meg van győződve arról, hogy majd amikor szaporodni kezdenek a vendégek, akkor a ház emeletén, a táplálkozáson kívül egyéb tevékenységbe is be lehet majd vonni az odalátogató férfiakat. Vajon sort tudnak-e keríteni könnyűvérű szereplőink bármilyen melléktevékenységre, vagy úgy döntenek, hogy inkább hasznos és példás tagjai lesznek a társadalomnak?

Peter Weir: Green Card / Zöld kártya (1990) – Georges (Gérard Depardieu) és Brontë (Andie MacDowell) egy roppant egyszerű okból kifolyólag költöznek össze: szükségük van egymásra. Ez nem olyan „szeretlek, és nem tudok nélküled élni”-féle szükséglet, hanem valami sokkal logikusabb és racionálisabb. Georges csak akkor tud Amerikában tartózkodni és munkát vállalni, ha van zöld kártyája (ami nincs neki), Brontë pedig csak akkor kaphatja meg álomlakását, ha van férje (ami nincs neki). Néhány közös ismerősnek köszönhetően megismerkednek, és gyorsan összeházasodnak, hogy orvosolhassák saját problémáikat, majd abban a reményben köszönnek el egymástól, hogy többet soha nem kell találkozniuk. Ám a hatóságok sem teljesen hülyék, nyomozni kezdenek a gyanús házaspár után. Georges és Brontë ekkor gyorsan összeköltöznek, és igyekeznek mindent megtudni egymásról, hogy majd a tökéletes pár összeképét mutassák a leselkedőknek...

Roman Polanski: Rosemary's Baby / Rosemary gyermeke (1968) – Polanski rég elavult és megpohosodott bűnének óvadékából simán lehetne forgatni vagy négy-öt B-filmet is, sőt, annak idején ennél kevesebb pénzből forgatták a zseniális Rosemary gyerekét. Míg a vén Polanski most svájci villájába költözhetett be permanens módon, addig a fiatal Woodhouse házaspár egy New York-i legendás, rossz ómenű ingatlanba. Azt nem tudhatjuk, hogy mi lesz az élemedett korú molesztőrrel, de Rosemary bizony rossz környezetbe körült a Bramford-házban (The Dakota): a Sátán gyermekét hozta világra. És vele temérdek idéznivalót az utókornak.

Jens Lien: Den Brysomme mannen / A kiállhatatlan (2006) – Andreas megérkezik. Nem tudja, miért és hogyan, de megérkezik egy különösen idegen városba, ahol egy látszólag tökéletesen funkcionáló társadalom éli rutinosan felszínes mindennapjait. A férfit egy csodálatos állás várja, élete pedig egy vadiúj lakással és egy rendkívül csinos barátnővel is „gazdagodik”. Andreas nem tudja mire vélni ezt az egészet, de azért megpróbál beilleszkedni... Egy idő után viszont rájön, hogy élete mit sem ér ebben a sekélyes világban, valódi érzelmek nélkül semminek nincs értelme. Na de vajon létezik-e kiút ebből a tökéletes világból?

H.C. Potter: Mr. Blandings Builds His Dream House (1948) – Valószínűleg kevés olyan ember van, aki még soha nem játszadozott el gondolatban azzal, hogy milyen házat építene magának, ha tehetné (minden fizikai, építészeti és anyagi szabálytól mentesen). A manhattani Jim Blandings (Cary Grant) úgy dönt, hogy nemcsak gondolatban építi fel álomházát, hanem: bármibe is kerüljön, megvalósítja álmai családi fészkét, messze a város zajától. Fel is vásárol egy telket, egy rettenetes állapotban levő ósdi házzal, hogy majd feleségével közösen egyszerűen felújítják, majd a család igényei szerint átalakítják. A gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy a ház omladozófélben van, és muszáj lebontani, mielőtt a nagy költözés valakinek az életébe kerül...

Douglas Sirk: All That Heaven Allows / Az ég nem bánja (1955) – Cary Scott (Jane Wyman) gazdag özvegyként tengeti unalmas mindennapjait, ám egy véletlen folytán beleszeret a nála 15 évvel fiatalabb kertészbe, Ron Kirbybe (Rock Hudson). A kapcsolatot Cary felnőtt gyermekei és az egész kisvárosi baráti kör ellenzi, aminek hatására a nő is úgy gondolja, hogy kettejüknek semmiféle közös jövője nem lehet, ezért szakít Ronnal. De a szerelem, mint tudjuk, nem ismer határokat, így egy baleset következtében Cary belátja, hogy csakis saját szívére érdemes hallgatnia. A szakítás ideje alatt a férfi sem ült tétlen: a birtokán levő, a nő által oly varázslatosnak tartott malmot lakóházzá alakította – kandallóval és a romantikához minden szükséges hozzávalóval –, abban a reményben, hogy kedvese egyszer majd visszatér hozzá. A visszatérés meg is történik, a nagy szerelemszagra pedig a környékbeli őzek is felfigyelnek.

Chester Erskine: The Egg and I (1947) – Erskine sajnos nem túl ismert, ám zseniális vígjátéka kétségkívül megérdemli toplistánk első helyét. Hiszen mi is lehetne zűrösebb annál, amikor egy ízig-vérig városi nőnek azzal kell nászéjszakáján szembesülnie, hogy férje egy elhagyatott csirkefarmra akar költözni. A jóindulatú Betty bármit megtenne kettejük boldogságáért, ezért némi fenntartással, de meghozza Bobért ezt a nem is apró áldozatot. A falusi élet viszont nem olyan egyszerű: a gyümölcsök és zöldségek nem teremnek meg maguktól, az ebéd nem lesz kész megfelelő segítség nélkül, és a tyúkok tojásait sem szedik össze semmiféle láthatatlan kezek...