Kezdődik a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál Kezdődik a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál

Kezdődik a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál

Mintegy 200 filmet láthatnak az érdeklődők a nyugat-csehországi Karlovy Varyban a pénteken kezdődő 46. nemzetközi filmfesztiválon, amelynek nemzetközi zsűrijét Szabó István magyar rendező vezeti.

Az ünnepélyes megnyitón péntek este a Thermal szálló nagytermében a Charlotte Brontë regénye alapján készült, brit Jane Eyre című filmet vetítik. Jelen lesz a főszerepet alakító Judi Dench angol színésznő és Cary Joji Fukunaga, a film amerikai rendezője. A nézők között ott lesz Václav Klaus cseh államfő és felesége is.

Neves vendégekben idén sem lesz hiány. Karlovy Varyba látogat többek között John Turturro, illetve John Malkovich is.

A játékfilmek versenyprogramjában idén 12 film szerepel, cseh alkotás azonban nincs köztük. A legjobbnak ítélt filmet nemzetközi zsűri választja ki. A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristály Glóbuszon kívül még 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap. Nagy várakozás előzi meg a Cigány című új szlovák alkotást, amelyet Martin Sulík rendező jegyez.

A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a két győztesnek a hagyományos Kristály Glóbusz mellé 5000–5000 dolláros pénzjutalom jár. Az egyik győztes a fél óránál rövidebb, a másik az ennél hosszabb filmek kategóriájából kerül ki.

A fesztivál programját számos szekció alkotja a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyén kívül, ilyen a Látóhatárok (Horizonts), a Másik nézőpont (Another View), a Nyugattól keletre (East of the West), a Függetlenek fóruma (Forum of Independents), a Variety kritikusainak szekciója (Variety Critics Choice) a cseh filmek programja, de szerveznek retrospektív vetítéseket is.

A nemzetközi seregszemle zsűrijének elnöke Szabó István magyar filmrendező lesz. „Legendás alkotóról van szó, nagy érdeklődéssel várjuk" – jelentette ki a közelmúltban Karel Och, a fesztivál művészeti igazgatója.

A kilencnapos seregszemle költségvetése – hasonlóan a korábbi évekhez – 135 millió korona. „Ebből 30 milliót az állam ad, nyolcmilliót Karlovy Vary városa, hárommilliót a régió, ami együttesen 41 millió. A többi pénzt a támogatóktól és a partnerektől kapjuk" – vázolta a költségvetést Jirí Bartoska fesztiváligazgató.

Miután Karlovy Varyban felújították a nyári szabadtéri színházat, a rendezők megszervezték, hogy idén két-három órás késéssel levetítsék ott a fesztivál nyitófilmjét, illetve a díjnyertes alkotást. „Ezek olyan filmek, amelyekhez másutt nehezen jutna hozzá a széles közönség" – érvelt Bartoska.

Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette.

A rangos fesztivál díjkiosztóját július 9-én szombaton tartják.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor