Filmakadémiát szerveznek az új filmes nemzedék számára Nagy-Britanniában Filmakadémiát szerveznek az új filmes nemzedék számára Nagy-Britanniában

Filmakadémiát szerveznek az új filmes nemzedék számára Nagy-Britanniában

A következő filmes nemzedék számára indítanak új filmakadémiát Nagy-Britanniában. A kezdeményezést a brit oktatási minisztérium 3 millió fonttal támogatja.

A Brit Filmintézet irányításával készülő program ötezer 16–19 éves diák oktatását irányozza elő az új filmiskolában. A képzés hétvégeken és esténként folyik majd az országszerte kijelölt központokban. Az iskola működésére a brit oktatási tárca 3 évre 3 millió fontot szán – ismertette a napokban a BBC online hírszolgáltató.

Michel Grove oktatási miniszter szerint az új filmakadémia annak biztosítéka, hogy az ország versenyképes marad a filmes ágazatban. Különösen azért tetszik neki az ötlet – árulta el –, mert azok is lehetőséget kapnak a filmes képzésben való részvételre, akik „nem rendelkeznek bizonyos előnyökkel”, és különben nem lenne esélyük a tanulásra.

A filmakadémia növendékeit az iskolák segítségével választják ki: a tanintézmények azokat a gyerekeket ajánlhatják, akikben „megmutatkozik a kreatív tehetség, a technikai képességek, az elszántság és a kitartás” – idézte a szervezőket a bbc.co.uk.

A filmakadémia képzésein a filmgyártással kapcsolatos technikai, üzleti és marketing képesítést szereznek a fiatalok, hogy felkészülten kezdhessék filmes pályafutásukat. Ezt követően kb. 200 hallgató kap felvételt egy bentlakásos filmkészítő kurzusra.

(MTI)

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?