Bende Attila

Filmjei a Filmtetten

Klónfliktus

Színes animációs film, 3 perc, 2018
Rendező, Forgatókönyvíró

A főhős – nevezzük Ödönnek – alkotói válságban szenved: hiába várja az ihletett pillanatot, sehogy sem tudja fizikai formába önteni, azaz papírra vetni gondolatait. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, úgy dönt, megalkotja saját klónját, hátha az majd kisegíti.

Infinity Cycles

Színes animációs film, 1 perc, 2016
Rendező

Kísérleti animációs kisfilm a mindenkit foglalkoztató megfoghatatlan vizualizálására, megpróbálva új jelentést adni már elkoptatott szimbólumoknak.

Memento

Színes animációs film, 4 perc, 2015
Rendező, Operatőr, Vágó

A kommunizmus nem csak azon személyekben hagyott nyomot akik megélték azt, hanem az utána következő generációkban is. Több mint 25 év elteltével is lépten-nyomon szembe találjuk magunkat a szocializmus emlékeinek kisebb-nagyobb töredékével. Azonban minden egyén számára mást jelentett és jelent a rendszerváltás, az azt megelőző illetve követő időszak, és azok emlékei. A Memento kísérleti animációs film [...]

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?