Antal Miklós

Filmjei a Filmtetten

Apám tánca

Színes és fekete-fehér dokumentumfilm, életrajzi, 47 perc, 2003
Vágó

Családtagjai, kollégái, barátai idézik meg a húsz éve elhunyt erdélyi Könczei Ádám (1928–1983) tanár, néprajzkutató, szerkesztő emlékét. A magyartanár végzettségű fiatalember hivatásának tekintette a tanítást, aki azután is tanár maradt, miután elbocsátották. Konok következetességgel, minden téren harcolt a magyarok teljes egyenlőségéért. Feladatának tekintette, hogy a mindennapi helyzetekben is felvállalja a konfliktusokat: tisztvisel [...]

Hazatérő képek - Szék

Színes és fekete-fehér , 85 perc, 2003
Vágó

Kása „Buci” Béla a hetvenes évek óta jár zenét gyűjteni és fényképezni az erdélyi Szék községbe. A filmben végiglátogatja az ismerősöket, zenélnek, képeket nézve elevenítik föl a régi jobb időket.

Haldokló emlékezet

Színes , 45 perc, 2002
Vágó

A film a romániai magyar temetők utóbbi negyven évben történt megszűntetéséről (Brassó, Nagyvárad-Váradolaszi), illetve elfoglalásáról (Kolozsvár, Házsongárdi) ad hírt. Példamutató a Házsongárd Alapítvány mozgalma: diákok gondozzák a sírokat. Megtanulják, hogy az elődeik temetkezési helye is a múltjuk része . Egyéni kezdeményezésből, alapítványi finanszírozással próbálj [...]

Száz év fotográfia

Színes dokumentumfilm, 49 perc, 2001
Vágó

Száz év fotográfia - avagy az ördög masinája Zabolán. Az időben száz évet utazunk, de a tér állandó: a háromszéki Zabola idősebb lakói mesélnek az elmúlt évszázad történéseiről, amelynek résztvevői voltak, s amelyeknek tanúja volt a kovásznai fényképész is.

Bárány, tánc, áldozat

Színes , 35 perc, 2000
Vágó

Horváth István „Magyarózdi toronyalja” c. néprajzi gyűjtése alapján az erdélyi falu népi hagyományainak és népművészetének bemutatása a húsvéti ünnepkör szokásain és keresztény szimbolikáján keresztül.

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers