Lakos Nóra, a film forgatókönyvírója és rendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, majd a londoni és brüsszeli filmegyetemen is tanult rendezést. Rövidfilmjei (Edina, Egy napra visszamennék, Otthon), dokumentumfilmje (Magyar bajusz) és első nagyjátékfilmje (HAB) számos nemzetközi fesztiválon versenyzett és nyert díjakat. Lakos Nóra évek óta foglalkozik a fiatal generációnak szóló filmekkel. 2018-ban megalapította a Cinemira - Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, ahol a világ legkiemelkedőbb, fiatal közönségnek szóló alkotásait mutatják be. 2014-ben megalapította a Gyerekfilm Akadémiát, amelynek keretein belül a legfiatalabb generációnak (8-18 évesek) tart filmes workshopokat, gyárt rövid- és animációs filmeket, online sorozatokat.
Véletlenül írtam egy könyvet
Színes családi, 98 perc, 2025
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer
Az írónak készülő Nina testvérével és animációs filmeket rendező apjával él, édesanyja még kiskorában elhunyt. Az egyedüli női mintát a nagynénje jelenti számára, ám egyszer csak egy új szerelem bukkan fel az apja életében. Nina az írás segítségével dolgozza fel az érzéseit.
Kapcsolódó cikkek: