Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban már nehezen lehet kiemelkedőt alkotni: az egy évtizede élő irányzat lehetőségei már javarészt ki lettek aknázva, és az utóbbi filmeknél már érezni, hogy egy lére megy minden, bevált recept szerint, kockázatok nélkül.
Nem is tudom, mire számítottam: a trailer megnézése után már éreztem, hogy láttam is a filmet, ennél többet már nem nagyon fogok kapni akkor sem, ha végignézem az egészestés verzióját. És fásultan vettem tudomásul, hogy valóban, megint itt egy film, ami olyan, mint a puliszka: ha sokat eszel belőle, megtöm, de jóllakni soha nem fogsz tőle – vagy mint a városi kenyér: látszólag ugyanolyan, csak egyvalami hiányzik belőle: a kenyér maga.
Nem becsüljük meg azt, amink van. Nem vigyázunk eléggé egymásra. Nem gondolunk eleget a jövőnkre, és gyakran elhanyagoljuk szeretteinket. Szüntelenül rohanunk, és önző módon azt hisszük, hogy így mindent megúszhatunk. Persze ez nem a megoldás az élet nagy problémáira, és ezt mi is nagyon jól tudjuk. Éppen ezért egyáltalán nincs szükségünk egy milliomodik szemfelnyitós amerikai drámára.
Egy kaszkadőr meghalt és hat társa megsérült John Woo Red Cliff (Vörös szikla)
című történelmi filmeposzának pekingi forgatásán. Éppen egy hajós
akciójelenetet vettek fel hétfőn reggel, amikor egy lángokban álló
kisebb hajóról pillanatok alatt átterjedt a tűz a vele a forgatókönyv
szerint ütköző nagyobb hajóra. A stáb már semmit sem tudott tenni, a
két hajó porig égett, ahogyan a lángok martalékává vált egy 23 éves kaszkadőr
is.
Hajdu Szabolcs harmadik és Szemle-díjas nagyjátékfilmjének témája, ahogy mondani szokták hálás, és ez nem csak filmes, de egészen tág mozgóképes körökben is evidencia. Ahol van testmutatvány, bravúr, ugrás, akár jól sikerül, akár nem, izgalom is van, amit a Fehér tenyér esetében az is fokoz, hogy profi tornászokat látunk mozogni – a szerepek nagy részére a tornászgyerekek mellett Hajdu olyan hivatásos sportolókat kért fel, mint Orion Radies, Silas Radies, Hajdu Zoltán Miklós, illetve a világbajnok Kyle Shewfelt. Ez olyan tényező, amely eleve megszab bizonyos határokat a színészi játék és így a narráció, a képi világ, a stílus tekintetében: kevés a szöveg, visszafogott a látvány, és van némi dokumentarista felhang is.