Elhunyt Schuller Imre Elhunyt Schuller Imre

Elhunyt Schuller Imre

Schuller Imre filmrendező és operatőr 2009. április 29-én életének 90. évében elhunyt – adta hírül a filmhu.

Schuller Imre

Schuller Imre rendkívüli művész, aki szakmai tudásával, alázatával sokaknak mestere, szakmai példaképe mind a mai napig. Már életében műtermet neveztek el róla, amelyben szinte minden filmgyári operatőr dolgozott. Generációk nőttek fel, akik azokon a berendezéseken készíthették különleges felvételeiket, melyeket Ő tervezett, szerkesztett, Ő harcolt ki, Ő teremtett meg. Munkássága alatt olyan technikai találmányokat fejlesztett ki, vezetett be, amelyek új formanyelvi és technikai lehetőségekhez jutatták az egész szakmát, és amelyeket a nagy profi filmtechnikai cégek gátlás nélkül lekoppintottak és később szériában gyártottak.

Schuller Imre 1947-ben került a filmszakmába. Nem játékfilmek operatőreként lett ismert, hanem olyan rendhagyó alkotások révén, amelyek kiállták az idő próbáját. Az erdő királya, a Requiem, az Átkelés a Gránikuson, a Holdfogyatkozás, a Hajnali imádság, mind különleges, megismételhetetlen filmek, amelyek magukon viselik e rendkívüli művész egyedi kézjegyét – emlékezik rá Dénes Gábor.

2009. május 10-én 11 órakor búcsúznak Tőle a Kozma utcai Izraelita temetőben (Kozma utca 6.).

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini