A Keresztapa 2. / The Godfather: Part II (r. Francis Ford Coppola, 1974)

Coppola maffiózókról szóló filmdrámája 1972-ben elsöprő sikernek a bizonyult, a két évvel későbbi folytatásról pedig elmondható, hogy nemcsak megtartotta a Keresztapa szintjét, de akár meg is ugrotta azt. Az amerikai alvilági élet és az olasz bevándorlói lét szépen fonódik össze, a két szálon futó cselekmény képi világa sosem csalóka, mindig pont azt adja, amit a néző elvárna és az érzéki, meleg képeket megfelelő mértékben hangsúlyozzák a sötét beállítások. A Keresztapa 2. dualista lényében nagy szerepet játszik Dean Tavoularis és Angelo P. Graham elképzelése, a berendező munkáért pedig George R. Nelsont illeti az elismerés. 

West Side Story (r. Jerome Robbins & Robert Wise, 1961)

A musical műfajának egyik legfontosabb darabja, a klasszikus West Side Story az utcai bandák rivalizálásának fényében mutatja be, milyen is a szerelem. A zenés produkció elengedhetetlen kiegészítője az a vizuális élmény, amit a gondosan kiválasztott díszletek és a megosztott rendezői munka nyújt, a díjnyertes látványtervezés Boris Leven és Victor A. Gangelin érdeme. A West Side Story erőteljes élmény, nemcsak a fülnek, hanem a szemnek is, a történetben meghúzódó cselekmények aktualitását pedig mi sem bizonyíthatná jobban, mint a musical 2021-es újragondolása, ami a 94. Oscar-gálán – „elődjéhez” hasonlóan – esélyes a legjobb film és legjobb látványtervezés díjára is.

A legénylakás / The Apartment (r. Billy Wilder, 1960)

A cím is árulkodó, Billy Wilder romantikus vígjátékának főként belső terek szolgálnak helyszínül, a folyamatos visszatérés Baxter kiadásra szánt lakásába, majd onnan tovább az irodába mégsem emlékeztetnek elszigeteltségre. A fekete-fehér felvételek, a zárt terek ugyanakkor nem nyomasztóak, hanem az élmény részei. Nincsenek felesleges és zavaró tényezők, a díszlet hétköznapi és egyszerű, lehetőséget ad azonosulni. Alexandre Trauner (Trauner Sándor) és Edward G. Boyle világát, no meg Wilder karaktereit mintha mi magunk is ismernénk.

Az utolsó császár / The Last Emperor (r. Bernardo Bertolucci, 1987)

Bertolucci történelmi drámája ha nem is a rendező életművének legjelentősebb darabja, az utolsó kínai császár, Pu Ji életét saját szemszögéből bemutató alkotás méltán részesült Oscar-díjban, ami a látványt illeti. Az olasz direktor csakugyan olasz látványtervezőkkel dolgozott a forgatás alatt, Ferdinando Scarfiotti irányította a teljes látványvilágra vonatkozó feladatokat, azon belül pedig Bruno Cesari és Osvaldo Desideri volt a film két berendezője. A hatalmas, nemesi palota falai közt a gyermek uralkodó elvész, a keleti kultúrát idéző vibráló színek és gyönyörű díszletek pedig annyira valósan hatnak, hogy Pu Ji börtöne, ami maga a Tiltott Város palotája, a nézőt is mintha falak közé zárná.

Titanic (r. James Cameron, 1997)

A 11 Oscar-díjjal rendelkező három film közül az egyik a Titanic: grandiózus szerelmi és felnövéstörténet, aminek értékéből mit sem von le az, hogy ma már sokan komolytalannak tartják Cameron klasszikusát. A hatalmas luxushajó kívül-belül kifogástalan, a ruhák és az ékszerek tökéletes kiegészítői a sznob felsőosztálynak. A katasztrófa bekövetkeztével sem lehet okunk a panaszra, Peter Lamont és Michael D. Ford gondoskodott arról, hogy képtelenek legyünk levenni a szemünket a vászonról. A Titanic egy komplex látványorgia, amit nehezen felejt el a néző.

A víz érintése / The Shape of the Water (r. Guillermo del Toro, 2017)

Kilóg a szerelmes történetek közül, akárcsak főszereplői az őket körülvevő közösségekből. Guillermo del Toro meséje a hidegháború alatt játszódik, ezt pedig a karakterei és a helyszínei is hűen reflektálják. A mű helyszínéül szolgáló létesítménytől kezdve a főszereplő Elisa lakásáig mindenhol a hideg színek dominálnak, a komorság és a magány jellemző erre a világra, amiben az egyetlen, a monotonitást megszakító fényforrás maga a „szörny”, aki ugyancsak bezárva él. A látványtervezés egy teljesen kanadai csapat munkája, amit Paul Denham Austerberry irányított, Shane Vieau és Jeff Melvin pedig a berendezésért felelt.

A Gyűrűk Ura – A király visszatér / The Lord of The Rings: The Return of the King (r. Peter Jackson, 2003)

A Gyűrűk Ura trilógia 11 Oscar-díjjal jutalmazott befejező része fektette le a modern és minőségi fantasy műfaj alapjait, amit már nemcsak a fantáziavilágok elfogult szerelmesei, hanem a kritikusok is képesek voltak értékelni. A CGI-effektusok megjelenésének hajnalán, Grant Major, Dan Hennah és Alan Lee látványért felelős szakembereknek hála a király megbánás nélkül térhetett vissza. A film ikonikus csatajelenete már önmagában kikövetelte mindazt az elismerést, amit egy ilyen vizuálisan kielégítő alkotás megérdemel, a könyv lapjairól filmvászonra vitt világról pedig senki sem gondolná, hogy nem valódi.

Elfújta a szél / Gone with the Wind (r. Victor Fleming, 1939)

Az utóbbi időben idejétmúlt ideológiája miatt sokat kritizált Elfújta a szél egy olyan klasszikus, aminek nem kell túlságosan sokatmondónak lennie ahhoz, hogy ezt a címet magáénak tudhassa. Az 1940-es Oscar-gála nagy kedvence, ami látványát illetően valóban fontos alkotás. A polgárháború időszakát idéző romantikus film képes máig átadni mindazt, amit az amerikai társadalom rétegei közti különbségek jelentettek, valamint ezek jelentőségét az ezekbe tartozók életére nézve. A ruhák, a díszletek, a helyszínek mesebelivé változtatják ezt a világot, hogy aztán mindenkit beszippanthasson anélkül, hogy ideje lenne átlátni a Lyle R. Wheeler alkotta rózsaszín ködön.

Schindler listája / Schindler’s list (r. Steven Spielberg, 1993)

A holokausztot feldolgozó Schindler listájának nemcsak mondanivalója emlékezetes, de egész látványvilága gyönyörű. A teljesen fekete-fehér képek hangsúlyozzák azt a nyugtalanságot, amit a bujdosó zsidók és az őket megmenteni próbáló üzletember is érez, a piros kabátban megjelenő kislány ugyanakkor maga a remény. A belső terek is a hitelesség eszközei, a pici szobáktól az embertömegekkel teli utcarészig mindenhol érezni azt a fullasztó bezártságot, amiből csak menekülni akar az ember. A film látványáért a lengyel származású Allan Starski felelt, a berendező pedig Ewa Braun volt.

Ben-Hur (r. William Wyler, 1959)

Wyler filmeposza egyike a legtöbb Oscar-díjjal rendelkező filmeknek, a Ben-Hur összesen 11 szobrot nyert a 32. Oscar-gálán, köztük a legjobb filmzenéjért járó díjat, amit Rózsa Miklós vett át. A már a bemutatása után is nagy sikerű, azóta tagadhatatlanul kultuszfilmmé avanzsált, Jézus korát idéző alkotás látványvilága szinte teljesen kifogásolhatatlan. A verejtéktől csillogó homlokok, a poros, fullasztó sivatagok látványa és a római katonák fényes öltözéke mind a korszak hű lenyomatai, az ikonikus fogathajtó verseny képei pedig sok, már vizuális effektusok segítségével készült filmjelenetet felülmúlnak. A berendezői munkát Hugh Hunt végezte, a látványtervezői feladatokért pedig Edward Carfagno és William A. Horning volt felelős. Utóbbi posztumusz díjban részesült.