A lutoni Filmstock International függetlenfilmes fesztivál idén lesz hatéves. Bár még gyereknek számít a fesztiválok között, mégis barátságos hangulata miatt villámgyorsan nagy népszerűségre tett szert a filmesek és a közönség körében.
Alapítói, Neil Fox és Justin Doherty azzal a szándékkal hozták létre a fesztivált, hogy a mozirajongóknak ne kelljen feltétlenül Londonba menniük, ha igazi filmes csemegére vágynak. A jó filmek bemutatása mellett másik fő törekvésük, hogy a „legbarátságosabb fesztiválként" váljanak híressé, éppen ezért a filmeseket, a közönséget és a sajtó képviselőit úgy tekintik, mint a „Filmstock-család" tagjait, akik a vetítések után a fesztiválok szokásos protokollját mellőzve baráti beszélgetéseket folytathatnak egymással.
Jómagam újságíróként jártam először a Filmstockon, amely az egyik legkellemesebb fesztiválélményt nyújtotta számomra. Itt ugyanis nem kellett PR-menedzserekkel alkudoznom az interjúk miatt, és nem úgy tekintettek a sajtósokra, mint valamiféle „szükséges rosszra". Tulajdonképpen közösen merült fel az igény arra, hogy jó lenne a fesztiválélményt egy kicsit elnyújtani. Így született meg az „utazó fesztivál" gondolata, amely mindig az adott év legjobb filmjeit vinné turnéra. Ennek az első állomása lett április 1–7. között Debrecen városa, ahol az Apolló Mozi adott otthont a rendezvénynek. Sokan kérdezték, miért éppen Debrecenre esett a választás. Nos elsősorban azért, mert debreceniként jól ismerem a hazai terepet, és így könnyebb volt a fesztivál alapjait lerakni. Szerencsénkre rögtön az első évben olyan partnereink akadtak, akik a város kulturális és sportéletének a legmeghatározóbb alakítói, valamint a British Council, amely már korábban kifejezte szándékát, hogy szívesen támogatná a brit kultúrát bemutató rendezvényeket Budapesten kívül is. Mindehhez jött a nemrég felújított Apolló Mozi, amely barátságos hangulatával méltó helyszíne volt az egyhetes rendezvénynek. Emellett fontos szempont volt az is, hogy Debrecen körülbelül ugyanannyi lélekszámmal rendelkezik, mint Luton. Míg azonban Luton legnagyobb problémája London közelsége, addig Debrecen kulturális életére Budapesttől való távolsága nyomja rá leginkább a bélyegét. Mindkét városban megérett tehát alaposan a helyzet arra, hogy ezen változtassunk. Csodák persze nincsenek, és az ember tisztában van azzal, hogy ez csak egy csepp a tengerben, de legalább az első lépéseket megtettük, és talán van remény arra, hogy – ha csak egy cseppel is – a Filmstock hozzájáruljon mind Luton, mind Debrecen kulturális életének a színesebbé tételéhez.
Olyan fiatal függetlenfilmesek alkotásai kerültek itt bemutatásra, akik Magyarországon még jóformán ismeretleneknek számítnak, de hazájukban, illetve más nemzetközi fesztiválokon már eredményesen szerepeltek, és többségük számos díjat tudhat magáénak. Az alkotókkal való találkozás ötleteket és biztatást adhat a filmezés iránt érdeklődő fiataloknak is, hiszen nem mindennap esik meg, hogy huszonkét filmes látogasson el hazánkba, elsősorban az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából, de volt, aki egyenesen Ausztráliából érkezett, hogy találkozzon a magyar közönséggel és a sajtó munkatársaival.
A Filmstock hagyományainak megfelelően egy kortárs brit rendező alkotása nyitotta a rendezvényt. Így történt tehát, hogy Magyarországon itt volt először látható Shane Meadows legújabb műve, a Dead Man's Shoes. „A kis költségvetéssel készült, független film pontosan egybecseng a Filmstock törekvéseivel" – kommentálta Neil Fox a választását. A Nagy-Britanniában már szép sikerrel szerepelt film rendezője sajnos kevésbé ismert a hazai, moziba járó közönség számára, ezért a Filmstock Debrecen jó alkalomnak bizonyult arra, hogy változtasson egy kicsit ezen a helyzeten. Shane Meadows napjaink Nagy-Britanniájának egyik legígéretesebb rendezője, aki Ken Loach és Mike Leigh nyomdokain haladva viszi tovább a szocialista realista irányzatot, amelyet egyedi humorral és a gengszterfilmek elemeivel egészít ki. Már első nagyjátékfilmje, az 1997-ben készült Twentyfourseven megkapta a FIPRESCI kritikusoktól a legjobb játékfilm díját a Velencei Filmfesztiválon. A 2002-es Volt egyszer egy Közép-Anglia (Once Upon a Time in the Midlands) című filmje pedig már egy szűkebb magyar közönség számára is látható volt. A 2004-ben készült Dead Man's Shoes sötétebb hangulatú, feszültséggel és fordulatokkal teli alkotás, amelynek főszereplője és társ-forgatókönyvírója Paddy Considine, akit a közönség legutóbb Jim Sheridan Amerikában (In America) című filmjében láthatott.
A program másik két nagyjátékfilmje Brian Ging American Yearbookja és Shaun Jefford The Edge ofthe Worldje volt. Brian Ging filmje az iskolai lövöldözések hátterét próbálja feltárni, amely hazájában, az Egyesült Államokban már-már szinte mindennapos problémának számít. A komoly kutatómunka eredményeire épülő film rengeteg kérdést vetett fel az itteni közönségben is, amit mi sem mutat jobban, mint a hosszúra nyúlt beszélgetés a vetítés után. Shaun Jefford filmje szintén lebilincselő és bonyolult emberi kapcsolatokra épülő alkotás, amelynek a misztikus világában a jelen és a múlt bűnei keverednek. Szerelem, árulás, csalás, emlékek és a múlt titkai jelennek meg egy, a világ szélén lévő ausztrál szálloda falai között.
A dokumentumfilmes összeállításban elsősorban a zenés darabok domináltak, mint például Aletha Rodgers Champion Blues című filmje, amely Mickey Champion Los Angeles-i blues-énekesről szól, vagy Justin Doherty In Loving Memory című négyperces zenére komponált etűdje, amely a lutoni Vauxhall és a General Motor munkásainak a sztrájkját örökíti meg. De nem hiányozhatott az összeállításból Ted Mattison Nothing Without You című filmje sem, amely megörökíti, hogy mennyire kiszolgáltatott az ember meztelenül a sivatagban. A filmet látva persze nem is annyira a kiszolgáltatottság, sokkal inkább a megnyugtató érzés járja át az embert, hogy vannak még helyek, mint például a Burning Man fesztivál, ahol igazi közösségi szellem uralkodik.
Sajnos a rövidfilmeknek a fesztiválokon és egy-két tévécsatorna összeállításán kívül nagyon kevés fóruma van, pedig a rövidfilm él és létezik, és a fesztiválok nézőit évről évre meggyőzi arról, hogy ötletben, kísérletező kedvben és tehetségekben nincs hiány. Az összeállítások itt nem tematikusan fogták csokorba a kisfilmeket, hanem éppen ellenkezőleg, arra törekedtek, hogy egy-egy válogatásba jusson mindenféle alkotás a videokliptől az animáción keresztül a vígjátékon át a drámáig vagy éppen a fesztültségekkel teli thrillerig. Az alkotók pedig kíváncsian várták a sötétben, hogy miként reagál a hazai közönség a filmjeikre. A vetítések után szívesen vették a visszajelzéseket, hiszen legtöbbjük éppen most készül első nagyjátékfilmje forgatására, a közönség reakciója pedig kiváló fokmérője annak, hogy elképzeléseit mennyire sikerül a vásznon megvalósítani.
A Best of Filmstock válogatásnak is nevezhető rövidfilmprogram helyi kedvence volt az animációt és a játékfilmet ötvöző The Paper Castle Stephen Unger rendezésében; az angol-román koprodukcióban készült Stuff That Bear, Bruno Coppola rendezésében; az MTV-n már bemutatott videoklipp, az Xhale, amely Steven Worsely és Jordan Wood munkája; Michael Lansdell két animációs kisfilmje, a Moth Exodus és a The Boy With A Hole In His Head; vagy James Dean Shrink című rövidfilmje; Joshua Neil Flowers and Coins című alkotásának utcai előadóművésze – Neil Henry pedig az itteni közönséget is elkápráztatta bűvésztrükkjeivel. Denis McArdle Burning the Bedje az örök témát, a férfi-nő kapcsolatot boncolgatja, mint Vaughan Pilikian Mummers című filmje, de sikerrel szerepelt a Meat az orosz Slava Ross rendezésében; a német Boris Schaarschmidt hátborzongató Wet Shave-je; Simon Dennis megható és misztikus lotája; és a szellemi fogyatékosokról szóló Waiting for Ronald Ellen Gerstein rendezésében.
Nem hiányozhatott természetesen a programból a már számos más fesztiválon nagy sikerrel szerepelt Pol Pot's Birthday Talmage Cooley rendezésében; Margaret Harris Exit 8A-je; Edward S. Marks Punching Hitlere; vagy Gianni Poggi Romeo and Julietje sem. A záró est meglepetéseként láthattuk az idei Sundance-en bemutatott Forest Grove-ot, amelyet Maya Churi készített, és amely az egyik legeredetibb kisfilm a maga műfajában, valamint a program egyetlen magyar rövidfilmjét, Fazakas Péter Pockok című alkotását. Valami tehát elkezdődött Debrecenben, csakúgy, mint Lutonban hat évvel ezelőtt, a folytatást pedig jövőre meglátjuk...
