Ha év vége, akkor toplista-szezon. Nem volt egyszerű dolgunk: jó filmes év volt, ismeretlen meglepetésekkel és bevált tippekkel. Van, amit Magyarországon 2013 végén küldtek moziba, itt meg csak februárban. De olyan is van, amit csak egyszer vetítettek Erdélyben, a TIFF-en. De olyan is, amit mi vetítettünk először a Filmtettfeszten – nyugi, nem lettünk részrehajlóbbak. Ezeket láttuk és szerettük az idén:

Pálfi György: Szabadesés

Pálfi György, a szolgálatos magyar filmes mágus a Final Cut után most a Szabadeséssel mutatta meg, hogyan lehet minimális költségvetéssel, rekordidő alatt elkészíteni az év egyik legsikeresebb magyar filmjét. A hét történetet bemutató szkeccsfilm egy-egy általános szorongást, félelmet dolgoz fel a rendező nem feltétlenül könnyen emészthető stílusában, talán épp ennek köszönhető, hogy a filmes élmény nem párolog el a stáblistát követő félórában, hanem napokon-heteken keresztül kísért. (zb)

Benedikt Erlingsson: Hross í oss / Of Horses and Men / Lovak és emberek

Az idei fesztiválfilmek közül talán ez a leghozzáférhetőbb a nagyközönség számára is, de ez semmit sem vesz el értékéből. A szikár izlandi tájban játszódó filmek alapból pluszponttal indulnak, de ha még szinte póni méretű, szeretnivaló lovaik is benne vannak, sőt, a cselekményben is fontos részük van, akkor azt jóleső nyihogással nyugtázzuk. Egyszerre lehet röhögni, izgulni és elképedni a filmen, néha pedig teljesen lírai: pont epizodikussága miatt nem tud unalmas lenni. Egy óda az ember második legjobb barátjához. (jbn)

Ritesh Batra: Dabba / Lunchbox / Ezerízű szerelem

A romániai mozikat lassan (de biztosan) meghódító bollywoodi filmekkel ellentétben a Lunchbox egy táncbetétektől mentes, intim szerelmi történet. Mumbaiban mindennap több millió háziasszony küldi el férjének ebédjét a metropolisz egyedülálló ételkihordó hálózatán keresztül. Egy nap az egyik ebéd és a hozzá csatolt levél rossz címzetthez kerül, ez a kiindulópontja a házasságát megmenteni kívánó fiatalasszony és a nyugdíjazás előtt álló könyvelő szerelmi kapcsolatának. Szerelem és ízletes ételek tökéletes keveréke filmen, huszonkét fesztiváldíj nem tévedhet. (zb)

Spike Jonze: Her / A nő

Mivel ma már nem számít nagy kunsztnak, hogy a telefonunk figyelmeztet a közelgő lehűlésre, Siri javasol nekünk éttermet vagy éppen lefordít egy spanyol kifejezést, Spike Jonze sci-fijének alaptörténete is egyre kevésbé mondható futurisztikusnak: egy férfi beleszeret egy szoftverbe, aki viszonozza érzelmeit. Az év (szerintünk) legjobb romantikus sci-fijében tökéletes színészi játék, kifinomult képi világ, és Oscar-díjjal jutalmazott forgatókönyv segíti a rendező kitűnő arányérzékkel megteremtett világát, amelyben nem nehéz modern, kütyüsített párkapcsolatainkra ismernünk. (zb)

Dan Gilroy: Nightcrawler / Éjjeli féreg

Az Éjjeli féreg sokminden: társadalom- és médiakritika, amelyben a szenzációhajhász hírtévék alaposan megkapják a magukét; a huszonegyedik század elejére görcsbe rándult amerikai álom ironikus látlelete; de mindenekelőtt egy hátborzongató karaktertanulmány egy szocio- és pszichopatáról, aki számára mi, emberek csak bogarak vagyunk, akiket fel lehet tűzni egy vérrel és villogó szirénákkal festett vászontablóra tanulmányozás végett. Félnék összetalálkozni Jake Gyllenhaallal egy sötét sikátorban. (jbn)

Reisz Gábor: VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Kitörő örömmel nyugtázzuk, hogy végre erőlködés nélkül tudunk magyar filmet az éves toplistánkba rakni, ráadásul elsőfilmet. Főhőscentrikus, vizuális és verbális gegeket egyaránt bedobó alkotás a mai, felnőni képtelen huszon-harmincasokról, enyhén neurotikus, woodyallenes főszereplővel. Szituációfüzér egy ön- és lánykeresgélésre alapuló főszál mentén. Generációs- vagy nemzedéki filmnek is hívhatnánk, de jóval több annál: egy, low budgetsége ellenére is erős és őszinte lökés a stagnáló, bepállott magyar filmművészetnek. (jbn)

Stephen Frears: Philomena - Határtalan szeretet

Vékonypénzű, konzervatív, brit kisnyugdíjas keresi rég elvesztett gyermekét az idén bemutatott filmek egyik legszebbikében. Segítője egy éppen lecseppent újságíró. Kettejük nyomozásával párhuzamosan felejthetetlen ballada születik meg anyai és felebaráti szeretetről, megbocsátásról, vallásos hitről, és általában az alapvető emberi értékekről, amelyeknek rendszere a film végére Philomena esetében világossá válik, az eleinte cinikus és arrogáns Martin esetében pedig gyökeresen megváltozik. Máig sem értjük, hogy a négy Oscar-jelölés közül hogy nem válthatott szobrocskára legalább egyet a film: bár a legjobb női főszereplőjét, hiszen ha valaki többnyire a Marson tartózkodott volna az elmúlt évtizedekben, ezért nem tudná, kicsoda Judi Dench, most egész biztosan egy csapásra a szívébe zárná. (bk)

John Michael McDonagh: Calvary / Kálvária

Az ír McDonagh-testvérek közül, úgy tűnik, egyik sem tud hibázni. Most John Michael is megcsinálta a második filmjét, s talán ez lett a legjobb összes közül: a Kálvária keserédesen ingadozik a vígjátéki és a drámai elemek, a szent és a profán, az irónia és a jó értelemben vett pátosz között, de Brendan Gleeson minden snittjében egyformán zseniális. Egyszerre ír és univerzális, nagyon katolikus, de nagyon ökumenikus megváltástörténet. Nem csoda, hogy Magyarországon nem merték forgalmazni. (jbn)

Christopher Nolan: Interstellar / Csillagok között

Manapság minden olyan sci­-finek örülnünk kell, amely komolyan veszi a műfaj hagyományos, nagy témáit, az öncélú látványorgia mellett hangsúlyt fektet a gondolati mélységre is, és nem hanyagolja el a szóösszetétel 'tudományos' tagját sem. Nolan új filmje ilyen, nagy ambíciókkal kivitelezett vállalkozás – és annak ellenére, hogy a tudományosság mai állásának nagyjából megfelelő világűr­ábrázolás dacára néhol logikai bukfencet vet, mégsem érezzük, hogy túl sokat markolna. A történet komplex, a szülő­-gyermek kapcsolat és a szeretet spirituális témájától az időutazás paradoxonjának feszegetéséig jut el. Engem, versszerető emberként, már Dylan Thomas Csendben ne lépj az éjszakába át című költeményének alapmotívumként való felhasználásával levett a lábamról.(pazs)

Uberto Pasolini: Still Life

Igazi szürke csendélet ez a sallang- és zsákutca-mentes, lineáris történetvezetésű dráma, de olyan érzelmi gazdagság és – bármennyire paradoxon is hangzik – precízen megmunkált stiláris egyszerűség rejtőzik benne, amely képes elemi erővel hatni, mélyen elgondolkodtatni és felkavarni, vagy éppen megríkatni a nézőjét. A magányosan elhunyt emberek hozzátartozóit munkahelyi kötelességeként kutató kishivatalnok története emberségről és tiszteletről ad felejthetetlen leckét, döbbenetesen erős, néma kiáltásként hívja fel a figyelmet arra, hogy akár közvetlen közelünkben is élnek rettenetesen magányos emberek. Talán a szemközti háztömbben is… (bk)

Jim Jarmusch: Only Lovers Left Alive / Halhatatlan szeretők

Önmagában az a tény, hogy Jim Jarmusch vámpírokról forgat filmet, a figyelmünkre érdemesítette a Halhatatlan szeretőket – de ez persze nem lett volna elég, hogy a kedvenceink közé kerüljön. Viszonylag hamar kiderül azonban, hogy nem számíthatunk vériszamos Drakula­-sztorira: a Halhatatlan szeretők igazi Jarmusch­-opusz, kallódó, útkereső figurákkal, elveszett művészlelkekkel, akik spirituális utazásuk során saját halhatatlanságuk tragédiáját próbálják feldolgozni. Tom Hiddleston és Tilda Swinton lenyűgözően alakítja az első emberpár, Ádám és Éva megtestesülését, a film sűrű, sötét atmoszférája pedig rabul ejt. Jarmusch megalkotta a romantika művészeteszményének szinte nosztalgikus emlékművét – és ez is jól sikerült neki. (pazs)

Richard Linklater: Boyhood

Linklater filmje nem szól szívbe markoló drámákról vagy fellegekbe repítő örömökről, sem izgalmas kalandokról, de még hátborzongató rettenet sincs benne. Középpontjában egy család története áll: elvált szülők, egy kisfiú és egy kislány – olyanok, mint a szomszédaid vagy a szomszédaim, de egyik-másik vonatkozásában mindenki magára vagy a saját családjára ismerhet benne. Hétköznapi történet a hétköznapok örömeiről és keserveiről, mégis leköt, magával sodor, és alkotói bravúrként sem utolsó: 12 év alatt forgott, a gyerekszínészek a szemünk előtt nőnek fel, a szüleiket – kiválóan! – alakító Patricia Arquette és Ethan Hawke ráncai is előttünk sűrűsödnek. Környezetük is 12 évnyit változik, és az első félóra után el is felejtjük, hogy letaglózó drámát vagy kalandot várjunk a filmtől: jól esik együtt lélegezni a szereplőkkel. (bk)

Paolo Sorrentino: La grande bellezza / A nagy szépség

Minden út Rómába vezet (vissza), a filmművészetben is. Az örök város lüktetését, „édes életét” nem láttuk Fellini óta úgy, ahogyan Paolo Sorrentino filmjében – úgy, mégis másként. A Toni Servillo alakította idősödő selyemfiú, Jep Gambardella történetében az emberi lét egymástól távol álló, de egymást kiegészítő dimenziói érnek össze, csodálatos, öntörvényű vizuális káoszt hozva létre: a felfokozott életigenléstől az elmúlás melankóliájáig, a szarkasztikus társadalombírálattól a kiüresedett intellektualizmuson át a katolikus miszticizmusig. A nagy szépség igazi film(nagy)regény, nagyszabású vízió életről és halálról, abban a klasszikus értelemben, amit már-már elfelejtettünk. (pazs)

(Futottak még: The Grand Budapest Hotel; Gone Girl / Holtodiglan; Ida; A nimfomániás; Predestination / Időhurok; Vielen Dank für nichts; Vi är bäst! / Mi vagyunk a legjobbak!; Borgman; Bai ri yan huo / Black Coal, Thin Ice; Moebius)

(És ide kattintva lehet a legrosszabb filmre szavazni)