mégegy mégegy bónusz: a The Puerto Rican Day című epizód a legendás Seinfeld sitcomból, ahol egy nemzetiségi táncos-zenés felvonulás miatt áll le a New York-i forgalom. Persze hőseinknek pisilni kell...

Nem bánjuk, ha megosztjátok velünk kedves forgalmi dugós jeleneteiteket, addigis egy kis olvasnivaló a témában.

bónusz: R.E.M.: Everybody Hurts (1992, r. Jake Scott). A mára klasszikusnak számító videóklipet senkinek sem kell bemutatni, de egy biztos: nem így nézne ki, ha a rendező nem látta volna Fellini Nyolc és felét.

mégegy bónusz: The Day Britain Stopped (2003, r. Gabriel Range). Ez egy áldokumentumfilm, ami a BBC-n futott 2003-ban (és 2003-ban is játszódik, de pár hónappal később, mint ahogy vetítették), és mindenféle tévés-híradós anyagok összevágásával teszi fel a kérdést: mi lesz, ha egész Nagy-Britannia közúti közlekedése lebénulna? A film teljes egészében megtekinthető ide kattintva.

Forgalmi dugó (L'ingorgo / Traffic Jam, 1979, r. Luigi Comencini). Már megint Rómában vagyunk, úgy látszik, hogy az örök város örök dugóknak is helyet ad. Ez több napon keresztül tart, és egy pár ember egyre furcsábban kezd viselkedni alatta, brutális tettlegességig fajulnak a dolgok. A film nemcsak hogy zseniális, de játszik benne a kor európai filmszínészeinek krémje: Annie Girardot, Fernando Rey, Gérard Depardieu, Ugo Tognazzi, Marcello Mastroianni, és még egy páran.

Hivatali patkányok (Office Space, 1999, r. Mike Judge). Csak a mindennapi amerikai konzumerista társadalom kritikája: irodai kockákban (cubicle) veszteglő  fehéringes rabszolgák életére reflektáló keserédes vígjáték, ahol nem elég, hogy a munkahelyeden is rabszolga vagy, de arrafelé menet is. Persze, az amcsi inkább lassan araszol, minthogy megossza járművét. Nem csoda, hogy a járókeretes mameszok is gyorsabban haladnak, mint az autók.

Koccanás (2009, r. Török Ferenc). A Spiró-színdarabból készült tévéfilm legérdekesebb vonása stiláris: a címbéli koccanást követően kialakult kalamajka és dugó főszereplői egy-egy „fényképbe” kimeredeve, voiceoverben beszélnek, míg a kamera körbejárja a megmerevedett, szoborszerű alakokat (roppant izgalmas figyelni, hogy melyik színész melyik szempillája mikor rebben egy kicsit).

Holnapután (The Day After Tomorrow, 2004, r. Roland Emmerich). Bármilyen meglepő, a film tanulsággal is szolgál: ha jön a globális felmelegedés (ami részben pont az eszetlen forgalomban kibocsátott gázak miatt van) által okozott katasztrófahullám, próbáljuk meg nem egy manhattani dugó közepén megvárni.

Nyolc és fél (8½, 1963, r. Federico Fellini). Az Oscar-díjas, minden beállításában emlékezetes Nyolc és fél egy dugó-jelenettel kezdődik: Mastroianni próbálna kivergődni Rómából az idilli fürdőváros felé igyekezvén, ahol majd nyugodtan tud filmen gondolkozni. Érdekes, hogy tíz évvel később viszont az alkotói válságból kivergődött Fellini fordított utat jár be: meghódítja, kamerájával dicsőségesen bevonul Rómába a Rómában.

Deep Impact (1998, r. Mimi Leder). A legnagyobb dugót az okozza, hogy mindenki megpróbál elmenekülni a Földre zuhanó üstökösdarab által okozandó mega-cunami elől. Ha nem megy négy keréken, akkor hajrá kettőn. Vagy lábon...

Week-end - egy kozmoszban elveszett film (1967, r. Jean-Luc Godard). Irónia: az országúton kilométerekre kígyózó, veszteglő kocsik sorát egyetlen hosszú snittben, kocsizással vette fel Godard. Állítólag azért, hogy idegesítse a nézőket (de hát nem minden kockája erről szólt?), ehhez képest a filmtörténet egyik legemlékezetesebb travelingje lett belőle.

Összeomlás (Falling Down, 1993, r. Joel Schumacher). A később Batman meggyalázójaként elhíresült Joel Schumacher legzseniálisabb filmjében a hülyére nyírt hajú Michael Douglas kattan be egy óriási dugó kellős közepén. Elhagyja járművét és egy bézbólütővel indul el igazságot szolgáltatni, leginkább saját magának.