Keira Knightley (Joe Wright: Vágy és vezeklés, 2007) – A film jelmezese, Jacqueline Durran igazán nagyot durrantott ezzel a smaragzöld csodával, melyet a nézőközönség azonnal minden idők leggyönyörűbb filmes ruhájának kiáltott ki. A zöld selyemből, fekete és zöld organzából, valamint zöld műselyemből készült varromány valóban gyönyörűre sikeredett, ám nem véletlenül került csupán az utolsó helyre: Keira Knightley csontsovány teste ijesztően fest a filmben. Annak ellenére, hogy a ruha minden női szemnek kívánatos, a ki-bekacsintgató lapockák soha nem szabadna példaértékűvé váljanak.

Anita Ekberg (Federico Fellini: Édes élet, 1960) – Az egykori Miss Malmőből lett Miss Svédország masszívan beírta magát a leglegendásabb ruhaköltemények viselői közé, többek között a Trevi-kútnál lejtett táncának köszönhetően. A Jéghegynek „becézett”, érzékien tömzsi szőkeség fekete ruháját a film jelmeztervezője, Piero Gherardi tervezte (és nem a Fontana-nővérek, ahogyan tévesen elterjedt), aki ezzel az Oscar-díjat is kiérdemelte. Későbbi hanyatlása ellenére Ekberg a mai napig a nőiességet megtestesítő dinamikus szoborként él a köztudatban.

Greta Garbo (Clarence Brown: Az asszony és az ördög, 1926) – „Amikor az ördög nem tud elérni a szellemeden keresztül, olyan gyönyörű nőt teremt, hogy a testeden át férkőzhessen hozzád!″ – „mondja” igen okosan Brown némafilmjének egyik bölcse, természetesen Garbo filmbeli karakterére, Felicitasra utalva. A leheletnyi vastagságú csipkecsoda elemi darabja a filmnek, hiszen e kimondatlan szavak nélküli világban a szem is több táplálékot érdemel. A ruhát Clément Andréani (André-ani) tervezte, akinek nem volt könnyű dolga a színésznővel. Garbo ugyanis rettentően kényes volt, ami az öltözködést illeti: semmit nem vett fel, ami szőrös-prémes volt, a csipkét sem tolerálta, valamint a lila színű öltözékeket is megvetette. Viszont imádta a durva gallérokat és kézelőket.

Grace Kelly (Alfred Hitchcock: Fogjunk tolvajt!, 1955) – Az egykori monacói hercegnő mindig roppant befolyásosnak bizonyult, ami az öltözködést és a divatot illeti. Legyen az egy egyszerű, hétköznapi darab, vagy egy terebélyes-ünnepélyes összeállítás, Grace Kelly mindenben istenien, már-már túl tökéletesen mutatott. Edith Head jelmeztervező már a Hátsó ablakban is bizonyított, itt viszont olyan fenséges ruhakölteményeket kreált, melyek intenzív módon hangsúlyozták a színész-hercegnő szépségét. Head Oscar-jelölést is kapott munkájáért, összesen pedig nyolc Oscar-díjjal büszkélkedhet – többel, mint bármelyik nő a filmtörténetben. Bájos hölgyünk ugyancsak Headnek köszönheti Thierry Hermès, francia divatmágus ismeretségét is, aki az Hermès divatház nagyméretű, bőrből készült táskáit miatta nevezte át Kelly-táskának.

Audrey Hepburn (Billy Wilder: Sabrina, 1954) – A Sabrinában Hepburn hivatalos jelmeztervezője ugyancsak Edith Head volt. A nem hivatalos, viszont tényleges tervezője pedig egy olyan név, mely manapság kivétel nélkül mindenkinek ismerősen cseng: Hubert de Givenchy – az akkor fiatal művész még csak a stáblistára sem került fel. Givenchy olyan habos és könnyed kreációkkal kényeztette el a nézők szemét és Hepburn kis testét (mint a képen látható estélyi ruha), melyek láttán a mai napig tátva marad mindenki szeme-szája. A pofátlanság viszont az, hogy Givenchy babérjait Head aratta le: ő zsebelte be az Oscar-díjat, noha a kollekció oroszlánrésze egyáltalán nem az ő érdeme volt. A gyönyörűséges ruhákhoz egy bűbájos sztori is jár: amikor Givenchy megtudta, hogy Hepburn kisasszonynak kell majd ruhát készítsen, meg volt győződve arról, hogy Katharine Hepburnről van szó. Amikor meglátta a kis vékony Audrey-t, csalódottan közölte vele, hogy sajnos nincs ideje most vele foglalkozni. A talpraesett lányka viszont addig rágta a tervező fülét, hogy az nem csupán a Sabrinához tervezte meg a kollekciót: szoros barátság alakult ki közöttük, és a későbbiekben is múzsaként tekintett a szelíd tekintetű dívára.

Marilyn Monroe (Billy Wilder: Hétévi vágyakozás, 1955) – Senkinek nem kell bemutatni ezt a világszerte ismert szexi Monroe-pillanatot a szélfútta „hullámos” fehér ruhácskával, hiszen a Hétévi vágyakozás óta élénken kivirít a jpg-k sokaságából, konokul és kitartóan mutogatja Marilyn híres combjait – mindenki ismeri a pózt, kevesen ismerik a filmet. A ruhát William Travilla amerikai tervező kreálta, specifikusan Marilyn idomaira kitalálva. Travilla és Monroe összesen nyolc filmben dolgozott együtt: Travilla minden ruha készítése közben tökéletességre törekedett, Monroe pedig tökéletesen próbálta eladni magát bennük, a sikerélmény mindenkinek kijárt. A munkakapcsolat barátsággá alakult, Marilyn pedig rendkívül ragaszkodott öltöztetőjéhez (egy naptár dedikálása során ezt írta Travillának: „Kedves Billy, kérlek öltöztess mindörökké. Szeretlek, Marilyn.”). Manapság bárki beszerezheti az ikonikus fehér estélyi egyszerű utánzatait, pusztán aprópénzért. De ugyan már, ki tudná jobban viselni, mint maga Marilyn Monroe?

Monica Bellucci (Gaspar Noé: Visszafordíthatatlan, 2002) – Ha a Visszafordíthatatlanra, és rendezőjére, Gaspar Noéra gondolunk, talán nem éppen a divatos öltözetek jutnak először eszünkbe. De meg kell hagyni, hogy a szexszimbólumként istenített Bellucci leheletvékony, kihívóan áttetsző selyemruhája előkelő helyet érdemel a listán. (Az ominózus aluljárós jelenetet meg próbáljuk most elfelejteni egy pillanatra...) Az éppen csak valamit takaró ruha tervezőjéről, Laure Culkovicról nem sokat lehet tudni. Nem is csoda, hogy soha nem került előtérbe és reflektorfénybe, hiszen több mint valószínű, hogy Noé alkotása(i) nem az érzéki selyemsimulatok miatt maradnak emlékezetesek.

Ava Gardner (Mervyn LeRoy: Keleti oldal, nyugati oldal, 1949) – A gonosz csábító szerepébe bújtatott Ava Gardner ruháit Helen Rose álmodta meg, aki több mint 200 MGM-produkció „öltöztető dadája” volt, valamint az a megtiszteltetés is neki jutott, hogy megtervezze Grace Kelly esküvői ruháját, melyet a III. Rainier monacói herceggel köttetett házasság esküvőjén viselt. Amint a képen is jól látható, nem volt kimondottan nehéz és hálátlan feladat Ava Gardnert (és filmbeli kollegináját, Barbara Stanwycket) öltöztetni. A fekete kisestélyi modern újragondolása és feltuningolása szükségesnek bizonyult Gardner szerepéhez: a szokványos egyszerűhöz csak egy csipetnyi csipkét kellett adagolni ahhoz, hogy James Mason filmbeli karaktere megfeledkezzen szerető feleségéről és nyálcsorgatva loholjon a romlott nőszemély után.

Catherine Deneuve (Luis Buñuel: Tristana, 1970) – Jogosan merülhet fel a kérdés: mit keres a szegény kis árva Tristana (és a ruhája) ezen a túlzottan elegáns listán? A válasz igen egyszerű: pontosan egyszerűségével és visszafogottságával válik némely csipkés-divás álomruhánál is elegánsabbá. A Tristana éppenséggel nem A nap szépe, ahol Yves Saint-Laurent múzsájaként villoghatott az előkelően pompás anyagokból készített ruhákban, ez a kockás-gombos szerény ruha mégis tiszteletet követel. A napjainkban újra divatossá vált duplasoros-gombos öltözetek előfutára ugyanolyan jól mutat Deneuve-ön, mint bármelyik neves divatház produktuma, pedig az is megeshet, hogy csak egy kis spanyol turkálóból szedték össze.

Rita Hayworth (William A. Seiter: Ismeretlen imádó, 1942) – Rita Hayworth legismertebb és legelismertebb ruhája valójában a Charles Vidor Gilda című filmjében feltűnő hosszú, fekete estélyi, viszont érdemes megfigyelni a képen látható, hihetetlenül erotikus kisugárzást kölcsönző csipkeruhát, mely gyakran feledésbe merül, noha szégyenbe hozza az összes fekete kis- és nagyestélyit. Az eredetileg némafilmekben szereplő Irene Lentz (Gibbons) által tervezett femme fatale kosztümáció már-már álomszerű érzékenységgel és esztétikai tökéletességgel bír – ezek után nem csoda, hogy Hayworth-öt Hollywood legjobban öltözött nőjének tartották. Ruhacsodáiban Irene előszeretettel használta a csipkét, a bőrszínű árnyalatokat, és azt a benyomást keltette, hogy a gyanútlan csodáló többet lát, mint amennyit valóban lát. A toplistát vezető kép alapján viszont nehéz elhinni, hogy látunk és mégsem...