Táncos a sötétben (Dancer in the Dark, Lars von Trier, 2000) – Björk

Kilóg a sorból, mégis idekívánkozik. Megrekedt a jelöltlistán ez a film, pedig a főszerepet is játszó Björk kisebbfajta csodát művelt abban a dalban, amit díjra jelölt az amerikai filmakadémia. Az I've Seen It All nem hangulatfestő kísérőzene, hanem a történet szerves része, egy vonat zakatolására és egyéb ipari zajokra épített zenés dialógus: Björk karaktere kedves, törékeny, csiszolatlan hangján „állítja”, hogy „már mindent látott”, miközben fokozatosan elveszti a látását, Thom Yorke (Radiohead) mély, szinte hamis hangján pedig megszólal az ellenvélemény. A „beszélgetés” nyomott, ironikus és tragikus, a zenei része minimalista, szinte monoton.

Ízlés kérdése, hogy ez a dal, vagy a Pokoli hétvégében (Wonder Boys) elhangzó Things Have Changed a jobb, és bár Bob Dylannel szemben nem szégyen veszíteni, megkockáztatjuk, hogy ezt az Oscart inkább Björk izgalmasabb dala érdemelte volna.

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt.

K-Pop Démonvadászok (Kpop Demon Hunters, r. Chris Appelhans, Maggie Kang, 2025)

És akkor az apropó: az év legjobb egészestés animációs filmjeként is megkoronázott K-Pop Démonvadászoknak már csak a témaválasztása miatt is kötelező volt slágergyanús dalokkal előrukkolnia. A címbeli énekestrió ugyanis a hangjával és a dalaival védelmezi a világot a lélekrablóktól – az már, hogy a filmhez írt dalok a mozin kívül is sikeresek lesznek, egyáltalán nem volt borítékolható, bár mindent elkövettek érte. A mozibemutatójával egyidőben közzétett filmzenei album mind a kilenc, a film számára írt eredeti dalt tartalmazta, majd külön kislemezként is megjelent a film három legfontosabb dala – How It’s Done, Golden, Takedown –, és ezek valóban önálló életre keltek, nálunk is dúdolják a kiskamaszok, Magyarországon a filmzene a hetedik volt a digitális és fizikai értékesítés alapján összeállított 2025-ös toplistán. 

És végülis ez volt Maggie Kang és Chris Appelhans alapötlete: nem akartak tipikus disney-s betétdalokat íratni, amelyek a szereplők pillanatnyi érzelmeitől csepegnek. Ezek a dalok önmagukban is megállják a helyüket, ugyanakkor természetes módon illeszkednek a sztoriba, és továbbgördítik a történetet. Miközben a kpopot alapstílusként meghatározták, arra is figyeltek, hogy a Jó oldalát képviselő Huntrix és az antagonista Saja Boys dalai között is legyen különbség: utóbbiak fülbemászóak ugyan, de szövegükben sekélyesek, semmitmondóak. Mindehhez befutott kpop-énekesek (Ejae, Audrey Nuna és Rei Ami, a három főszereplő énekhangja és sokan mások) és elismert zenei producerek járultak hozzá, a zeneszerző a brazil Marcelo Zarvos volt.

Valahogy így történt, hogy a filmtörténetben először kpop-dal Oscart kapott, illetve hogy két nem létező együttes – a Huntrix és a Saja Boys – meghódította a világot...

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt. 

Egyszer (Once, r. John Carney, 2007)

Bob Dylan és Steven Spielberg különösen szerette ezt a pici költségvetésű, kis ír feel-good filmet, és benne a Falling Slowly című, fülbemászó indie folk dalocskát. Carney a teljes forgatókönyvet a Glen Hansard és a forgatás idején csak 17 éves, kristálytiszta hangú Markéta Irglová dalai köré építette.

A filmben a lírai és melankolikus Falling Slowly-t egy dublini zeneboltban adja elő a két főszereplő – egy utcazenész és egy cseh bevándorló – egy gitár és egy zongora társaságában.

Irglová később, a köszönőbeszédében elmondta, hogy ez a szerelmes dalocska „a remény szemszögéből íródott, és a remény végső soron mindannyiunkat összeköt, függetlenül attól, mennyire különbözünk egymástól”. Itt fülelhetsz bele – vigyázat, garantált a dallamtapadás!

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt.

Lelki ismeretek (Soul, r. Pete Docter, 2020)

A Fincher-filmekből jól ismert alkotópáros, Trent Reznor és Atticus Ross 23 eredeti dallal, Jon Batiste 16-tal járult hozzá ennek a Pixar-filmhez képest igencsak lelkesen kísérletező soundtracknek az összeállításához: előbbiek absztrakt, instrumentális, new-age zenét írtak a film „túlvilági” részleteihez, utóbbi autentikus és minden korosztálynál működő jazz-dalokat álmodott a New York-i részletek alá. Reznor és Ross nagyjából hat filmnyi zenét írt a Lelki ismeretek számára, Batiste pedig legendás jazzénekesek – Roy Haynes, Harvey Mason, Branford Marsalis, Kenny Kirkland, Charlie Parker and The Headhunters – előtt akart tisztelegni, és újragondolta a The Impressions It’s All Right című dalát is.

E két nagyon különböző zenei stílus találkozásához társult még néhány izgalmas színfolt: az R&B- és soulénekes Cody Chestnutt írt és felénekelt egy eredeti folk-soul balladát a film számára, Daveed Diggs pedig egy hip-hop számmal egészítette ki az összképet.

Az egyveleg annyira tetszett az akadémia szavazóinak, hogy a Lelki ismeretek megkapta az Oscart a legjobb eredeti filmzene kategóriában (a legjobb egészestés animációs filmnek járó Oscar mellett).

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt.

Tigris és sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon, r. Ang Lee, 2000)

Három sanghaji nagyzenekar adta elő a Tan Dun által a Tigris és sárkány című wuxia számára szerzett filmzenét, amelynek a teljes gyártási időszaka nem volt több két hétnél. A klasszikus hangszerekből áradó zenébe bambuszfurulya, erhu és hagyományos kínai ütősök hangzása vegyül, a film varázslatos csellószólóit pedig a Párizsban született, Amerikában élő Yo-Yo Ma adta elő.

Az A Love Before Time című szerelmes ballada önmagában is Oscar-jelölést kapott, ha a szobrocskát nem is nyerte el végül. A kínai–amerikai CoCo Lee énekli, a szöveget pedig a tajvani Kevin Yi írta egy Amerikába tartó repülőút közben. Készült belőle egy angol és egy mandarin verzió is. „A keleti zene ízét és textúráját ötvözi a nyugati kultúra zenekari színeivel és érzékeny szövegeivel” – így vezette fel Julia Stiles az Oscar-gálán.

Érdekesség, hogy a Tigris és sárkány zenéjét Golden Globe-ra is jelölték, de ott vesztett Hans Zimmer és Lisa Gerrard Gladiátor-zenéje ellenében.

Tan úgy tartotta, a Tigris és sárkány a „lánya”, a két évvel később bemutatott Hős (Hero) pedig a „fia”: előbbi zenéjét „nőiesebbnek”, utóbbiét „férfiasabbnak” érezte.

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt.

A közösségi háló (The Social Network, r. David Fincher, 2010)

A Facebook születéséről szóló életrajzi filmdráma nyolc Oscar-jelöléséből hármat váltott díjra – egyik Trent Reznor és Atticus Ross különleges filmzenéjét jutalmazta. Pedig egy hosszú koncertkörút után a kimerült Reznor elsőre nemet mondott Finchernek a felkérésre – szerencsére meggondolta magát, amikor elolvasta a forgatókönyvet. Reznor és Ross hosszan kísérletezett a dallamokkal, de minden aggodalmuk ellenére a híresen igényes Fincher csak annyit mondott, amikor a kész változatot meghallgatta: „Semmi rosszat nem tudok erre mondani – sosem történt még ilyen.”

Ez az alternatív, zajokkal és zörejekkel teli zenei világ feszült és rideg, ugyanakkor izgalmas és nyugtalanító, épp mint a Facebook útja a Harvardtól a Szilícium-völgyig, vagy mindazok a folyamatok, amelyeket – most már tudjuk – a „közösségi háló” elindított. Nehéz a klasszikus hollywooditól távolabb álló soundtracket elképzelni: elektronikus, indusztriális, kísérletező, ugyanakkor minimalista ambientzene, aminek megvan a maga nyers, felkavaró ereje. Akkor is eredeti marad, amikor klasszikusra ismerhetsz benne: az új hangszerelés őrülten sodró, modern forgataggá változtatja Grieg A hegyi király barlangjában című, a Peer Gynthöz írt sötét dallamát is.

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt. 

8 mérföld (8 Mile, r. Curtis Hanson, 2002)

A Halálos barátság (Bad Influence) és a Szigorúan bizalmas (L. A. Confidential) rendezője egy feltörekvő detroiti rapperről készített filmet, a főszerepre pedig ki mást, mint az akkor már néhány éve befutott szupersztárt, Eminemet kérte fel. Utóbbi a védjegyévé vált hidrogénszőke frizurájától is megvált élete első és mindeddig egyetlen filmszerepe kedvéért. Egyértelmű, hogy a film teljes soundtrackje is Eminemnek köszönhető: nagyvárosi underground zene, gyorsan pergő, dühös, koszos és nyers, jellemzően feszült vagy melankolikus, kevés derűs pillanattal – a főszereplő küzdelmeinek megfelelően.

Mivel a rappárbajok felvételei napokig elhúzódtak, és a 300 statiszta unatkozni kezdett, Hanson freestyle rapversenyt hirdetett: a 134 jelentkező közül kiválasztottak négyet, aki Eminemmel közös jelenetben bekerülhetett a filmbe. A sztár eredetileg kímélni akarta a hangját, és csak mímelni tervezte a párbajokat, de nem bírt ellenállni, és belement az improvizációs játékba. 

Ami az Oscar-gálát illeti, Eminem békésen átaludta: nem ment el az ünnepségre, mert teljesen biztos volt abban, hogy semmi esélye megkapni az Oscart – korábban sosem díjaztak hip-hop- vagy rapzenét azon a színpadon. 17 évvel később meglepetésvendégként lépett az Oscar-színpadra: a Lose Yourselfet adta elő.

A film zenéjét önálló albumként is kiadták – Eminem öt dalt énekel rajta, köztük van a Lose Yourself –, azonnal népszerűségi rekordokat kezdett döntögetni, és a dalok a filmtől függetlenedve hódítottak maguknak újabb közönséget.

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt.

Pi élete (Life of Pi, r. Ang Lee, 2012)

Még egy Ang Lee-film a listán. A zenéjét ezúttal Mychael Danna szerezte, aki nem először dolgozott Ang Leevel (ő jegyzi a Jégvihar / The Ice Storm és A pokol lovasai / Ride with the Devil dallamait is), és mindketten Oscar-díjat nyertek a Pi életéért (Dannának ez az első és mostanig egyetlen Oscarja).

A film különleges, egzotikus, mesés hangzásvilága főképp spirituális, instrumentális dalokból építkezik, ezek helyenként jól ismert „nyugati” dallamokat bolondítanak meg hagyományos indiai hangszerekkel – szitárral, bambuszfuvolával, kanjira dobokkal. Az eldúdolt dallamrészleteket és a filmet nyitó Pi’s Lullaby című, tamil nyelvű dalt Bombay Jayashri szólaltatja meg.

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt vagy itt.

Emilia Pérez (r. Jacques Audiard, 2024)

Májusban lesz két éve annak, hogy Audiard bűnügyi pop-musical-drámája robdobbantott Cannes-ban: elnyerte a zsűri nagydíját, díjazták a Zoe Saldaña, Selena Gomez, Karla Sofía Gascón és Adriana Paz alkotta szereplőgárdát, és a film zenéjéért kitüntették Camille-t és Clément Ducolt. Miután végigtarolta a világ nagy fesztiváljait, az Emilia Pérez két betétdalát – Mi camino, El mal – Oscarra jelölték, és az utóbbi el is nyerte a trófeát.

Az El mal szövegét Camille, Ducol és Audiard közösen jegyzi (vagyis Audiard egyetlen Oscar-díja nem a rendezői vagy forgatókönyvírói képességeinek köszönhető), Zoe Saldaña – és részleteiben Karla Sofía Gascón – adja elő – már a film előkészületei során a ráigazították, ahogy a többi dalát is –, a háttérben Camille vokálozik. Minden ez, csak nem szirupos Broadway-zene: színpadiassága ellenére közelebb áll a hip-hophoz, mint a musicalhez, rap ez a javából agresszív tempóval és rengeteg dühvel darált sorokkal. Szövegében is nyers, cinikus és sötét, erősen politikus és társadalomkritikus, rámutat a jótékonykodó gazdagok képmutatására.

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt.

A brutalista (The Brutalist, r. Brady Corbet, 2024)

Bár rövidfilmeken már dolgozott Corbet-vel, és ő szerezte a Velencében bemutatott Eljövendő világ (The World to Come) zenéjét, mégiscsak ez a monumentális, három órás, építészeti témájú, posztholokauszt filmdráma volt az indie zenei világból érkező, angol zenész, zeneszerző és dalszövegíró Daniel Blumberg második nagyjátékfilmes munkája – ami 35 évesen egy csapásra az Oscarig repítette. Keményen megdolgozott érte: több mint két órányi, mainstreamnek egyáltalán nem nevezhető zenét írt A brutalistához, ebből végül egy háromrészes nyitány és további 29 dal, összesen 81 és fél perc került be a filmbe.

A brutalista avantgárdot a kortárs komolyzenével ötvöző dallamvilága pontosan olyan, mint a brutalista építészet maga: látszik az épület esztétikai értéket kapott, nyers és csúnya lelke, a masszív, durva, szürke beton – a zene is kellemetlen, nyugtalanító, szinte tapinthatóak benne az érzelmek, a feszültség, egy nyers és kegyetlen valóság, ami csak a film végére válik teljesen érthetővé és átélhetővé.

Blumberg kürtökkel, szaxofonnal és zongorával játszik, disszonáns elemeket, (pl. az építkezés hangjaihoz hasonló, ipari) zajtextúrákat épít be, és ezek szinte öntudatlanul visszhangozzák a néző lelkében a főszereplő viharokkal és elfojtott tragédiákkal teli, zaklatott belső világát. Blumberg itt mesél A brutalista zenéjéről, többek közt arról, hogy a zongora húrjait különböző tárgyakkal akadályozva milyen hatásokat lehet elérni, vagy hogy milyen hangja van a carrarai márványfejtőnek, ebben a podcastben pedig többek közt arról a húsz, gyakran improvizáló zenészről mesél, akikkel A brutalista kapcsán együtt dolgozott.

A film teljes soundtrackjét meghallgathatod itt.