Notte Morricone

Mint minden valamirevaló filmfesztiválnak, a TIFF-nek is vannak olyan kísérőrendezvényei, amelyek nem kifejezetten – vagy nem direkt módon – a hetedik művészetről szólnak: koncertek, beszélgetések, gasztronómiai események, színielőadások, sorolhatnánk. A Notte Morricone úgy szól a filmről, hogy legalább olyan mértékben egy társművészeti ágról, a zenéről is – a kettő pedig Ennio Morricone személyében és életművében fonódik össze. Az olasz zeneszerző-mester előtt tisztelgő táncelőadás egyszerre kínál különleges vizuális és auditív élményt – ez utóbbi természetesen Morricone összetéveszthetetlen zenei univerzumának felhasználását jelenti, egy sajátos koreográfiájú előadás keretében. Ahogy a műsorfüzetben olvashatjuk: „Az előadás egy alkotó életének egyik éjszakáját képzeli el, az ihlet terét, amelyben a zene alakot ölt, az emlékek és a filmek pedig színpadi jelenésekként születnek újjá.” (pazs)

Időpont: június 16., kedd, 19:00 (Román Nemzeti Színház)

Mercedes Stalenhoef: Ik zal zien / I Shall See

Egy Hollandiára összpontosító Fókusz szekcióból nem hiányozhat Paul Verhoeven és George Sluizer egy-egy klasszikusa, de a legújabb holland filmek sem: a Spetters és a Nyomtalanul (Spoorloos / The Vanishing) hat, 2025–26-ban készült filmhez társul. Utóbbiak között van a kereken 60 éves Mercedes Stalenhoef első nagyjátékfilmje, amellyel tavaly, a rotterdami versenyben mutatkozott be. A történet középpontjában egy kamaszlány, Lot áll, aki balesetet szenved, és emiatt mindkét szemére megvakul. Lotot a látás elvesztésénél is jobban bántja az önállóság elvesztése, és minden erejét megfeszítve igyekszik visszatérni a korábbi életéhez, ha az lehetetlen is. A rehabilitációs központ idegensége elől egyre élénkebb álomvilágba menekül, ahol újra képes látni – csakhogy ennek ára van. Az optimista felnövéstörténet pozitív kritikákat kapott, dicsérik a hangzásvilágát, a cselekményvezetését, hogy elkerüli a hasonló drámák közhelyeit, és azt, hogy az alkotóknak sikerül elérniük, hogy a néző azonosuljon a bonyolult élethelyzetben vergődő lány nézőpontjával. Szóval, nézünk idén egy jó holland filmet is? (bk)

Vetítik: június 12., péntek, 12:00 (Művész mozi), és június 15., hétfő, 17:15 (Sapientia EMTE)

Teona Strugar Mitevska: Mother / Majka

A Balkán egyik legeredetibb hangú női rendezőjének megint van új filmje, és azt megint meg lehet nézni a TIFF-en: az Afrodita álma, az Isten létezik, és Petrunijának hívják és a The Happiest Man in the World után itt az Anya, ami teljesen másnak tűnik, mint minden, amit korábban csinált. Soha ilyen híres főszereplője nem volt, bár úgy tűnik, ez a filmje is mélyen gyökerezik az általa annyi szeretetteljes iróniával bemutatott balkáni valóságba: ezúttal a macedón-albán származású, világhírű apáca, kalkutai Teréz anya fiktív portréját rajzolja meg; életének az a fordulópontja érdekli, amikor eldönti, hogy kiválik a rendjéből, és Indiában új rendet alapít. Teona Strugar Mitevska először rendez angolul beszélő filmet, ráadásul világsztárral a főszerepben: Noomi Rapace A tetovált lány óta annak tekinthető. A belga-bosnyák-dán-macedón-svéd koprodukcióban készült, a velencei Orizzontiban bemutatott alkotás – ha Mitevska jegyzi – egész biztosan nem lesz szokványos életrajzi film, és éppen ezért várjuk a vetítését. (bk)

Vetítik: június 14., vasárnap, 18:00 (Florin Piersic mozi), illetve június 20., szombat, 22:00 (Művész mozi)

Thor Klein, Lena Vurma: Leonora in the Morning Light (kb. Leonora reggeli fényben)

Előző filmjükhöz hasonlóan a német alkotópáros legújabb filmje is a harmincas-negyvenes évekbe kalauzolja nézőit. Az Egy matematikus kalandjai lengyel tudósa után most a két világháború közötti időszak művészvilágának ikonikus alakját, Leonora Carrington brit-mexikói festőt és írót állították filmjük középpontjába. A hallókürt szerzőjének kalandos és fordulatokban gazdag élete valóban régóta nagyvászonra kívánkozik – ha a különc festőnő életéről szóló film csak nyomokban tartalmazza a szövegeit és festményeit egyaránt átható játékosságot, sokrétű intertextualitást, (fekete) humort és középkori, valamint reneszánsz ikonográfiából fakadó kísérteties vízióit, máris érdemes beülni a fimre. További érdekesség, hogy a Weisz Schwarz Imrét, vagyis Leonora második, magyar származású, Robert Capa asszisztenseként is ismert fotográfus férjét alakító színész nem más, mint az erdélyi Téglás István. (zá)

Vetítik: június 14., vasárnap, 20:45 (Tisztimozgó), illetve június 15., hétfő, 12:00 (Művész mozi)

Lee Sang-il: Kokuhō (kb.: Nemzeti kincs)

Ezt a monumentális történelmi drámát nevezte tavaly Japán az Oscar-versenybe, és nem véletlenül: otthon elképesztő sikere volt, filmtörténeti mérföldkőként emlegették, de legalábbis ez minden idők legjövedelmezőbb élőszereplős japán filmje (8 hónapig tartó moziforgalmazása során több mint 20 milliárd jent kaszált a japán mozikban). A legfontosabb helyi filmdíjakat sem aprózta el: nem kevesebb mint tíz kategóriában tarolt, egyébként a cannes-i Rendezők Kéthetében volt a nemzetközi premierje. Mindez éppen elég ahhoz, hogy felkiáltójelet (kérdőjelet?) rójunk a TIFF-es programfüzetbe a Kokuhō cím mellé.

A közel három órás film egy több mint 800 oldalas regény méltó módon nagy lélegzetű filmes adaptációja. A 60-as években, Nagaszakiban kezdődik, a sztori a legendás kabuki színház és az onnagata előadók színpompás, ugyanakkor szigorú és könyörtelen világába kalauzol, barátság és szerelem története, hátterében pedig a jakuza akciózik. A filmet a kritika is jól fogadta: dicsértik a vizuális megoldásait, a technikai kivitelezését, jelmezeit és sminkjeit, illetve a színészi játékot. (bk)

Vetítik: június 13. szombat, 14:30 (Florin Piersic mozi), illetve június 21., vasárnap, 16:15 (Művész mozi)

Radu Jude: Jurnalul unei cameriste (kb. Egy szobalány naplója)

Mivel Cannes-ban nem sikerült elcsípnem Jude új filmjét, a TIFF-en nem szalaszthatom el, pláne hogy a román fenegyerek életművének egyfajta soft rebootja ez: francia nyelven forgatta, merőben más gyártási körülmények között. A történet ismert (többek között Bunuel is készített belőle filmet Jeanne Moreau-val), de Judét ismerve biztosan nem elégszik meg egy szimpla újraadaptációval: ez egy Franciaországban dolgozó román bevándorló lány története, ahol az eredeti irodalmi alapanyag mindössze kiindulópontot jelent a csípős kelet-európai humor nyugatosításához, de az otthon felejtett gyerekek generációjával is foglalkozik. (jbn)

Vetítik: június 18., csütörtök, 21:00 (Diákművelődési Ház), ill. június 20., szombat, 13:30 (Florin Piersic mozi).

Pálfi György: Tyúk

A Taxidermia rendezőjének új filmjét már azóta várom, amikor először röppentek fel a pletykák arról, hogy tyúkokkal fogja forgatni. Azóta már be is mutatták, fesztiválsikerei is vannak, és egy rendes Pálfi-mozihoz illően egyesek imádják, mások pedig nem tudják hová tenni. „...egyébként ügyesen fésüli össze a különböző zsánereket és tónusokat: a baromfi menekülése több helyen megidézi a chaplini burleszket, de kapunk itt pikareszkre hajazó road movie-t és a jó svádájú kakasok képében megérkezik a romantikus komédia is” – írta a Filmtett kritikusa a februári filmszemlés vetítés után. Ami biztos: fergeteges élmény lesz, de remélem, hogy nem arra akar rávenni, hogy utána ne menjek el betolni egy adag crispyt, mert előre szólok, hogy nem fog sikerülni. (jbn)

Vetítik: június 17., szerda, 21:45 (Főtér), illetve június 18., szerda, 18:00 (monostori Dacia mozi)

A Marilyn Monroe-jubileum

Idén június 1-jén lett volna 100 éves az örök Marilyn Monroe – az évforduló alkalmával a Norma Jeane Mortenson néven született színésznőről a Filmtett is megemlékezett egy portrészöveggel. A jubileumról a TIFF szervezői sem feledkeztek meg: két olyan programpont is akad a fesztivál kínálatában, amellyel az 50-es évek zaklatott sorsú dívájáról kívánnak megemlékezni. A Dear Marilyn című kiállítás révén bepillantást nyerhetünk a színésznő életébe, Sam Shaw fotográfus (ahogy a felvezető szöveg fogalmaz: „az 50-es évek Hollywoodjának egyik legfontosabb vizuális tanúja”) képei révén.

A tárlat június 4. és 21. között látogatható. A fesztivál zárógáláján, június 21-én, vasárnap este pedig a főtéri nagyvásznon megtekinthető Marilyn Monroe karrierjének egyik legismertebb filmje, a Van, aki forrón szereti – aligha kívánhatnánk jobb zárást az idei TIFF-nek. (pazs)

A The Pitch Black Anthology nevű szekció

Ugyan a TIFF leginkább a friss premierekről és a tejfelesszájú rendezők versenyfilmjeiről szól, azért a retró-szekciók is kínálnak izgalmas (újra)néznivalókat. Az új, kb. Éjfekete antológia nevű gyűjteménybe a kurátorok egészen régi és egészen új filmeket szedtek össze, amelyeknek egyetlen közös pontja van: a sokszor nihilizmust súroló fekete humor. Így aztán nagyon friss botrány- (pl. Fuck my Son) és „középkorú” kultuszfilmek (Danny Boyle mozis debütje, a Sekély sírhant, vagy a Coenék Fargója) mellett olyan igazi klasszikusokat is el lehet csípni, mint pl. A nagy zabálás Marco Ferreritől, vagy Bunuel egyetlen Oscar-díjas filmje, a nyelvi mémként rögzült című A burzsoázia diszkrét bája. A legújabb film ebből a mezőnyből a 2m², ami ráadásul doksi, és egy Belgiumban dolgozó török temetkezési vállalkozóról szól. (jbn)

25 évvel később

Az elmúlt években a TIFF mintha egyre több klasszikusnak tekintett, filmtörténeti szempontból jelentős filmet tűzött volna műsorára – idén pedig külön szekciót szentelt a „visszanézés”-nek (plusz a Pitch Black Anthology szekcióban is helyet kaptak az idő próbáját kiállt, mozgóképes remekművek). A 25 évvel később – mint nevéből is sejthető – a 21. század elmúlt két és fél évtizedének filmterméséből csemegéz tíz olyan alkotást, amelyet valószínűleg sokan néznének újra nagyvásznon. Mi legalábbis biztos, hiszen olyan címekről van szó, mint a Mulholland Drive, a Donnie Darko, az Amélie csodálatos élete, A zongoratanárnő, a Chihiro Szellemországban vagy épp Cristi Puiu iskolateremtő debütfilmje, A zseton és a beton. A válogatás ugyan – ha úgy tetszik – önkényes, és nem toplistajellegű, mégis jelzésértékű, miért épp ezek a filmek jutnak eszébe a fesztivál szervezőinek, ha az elmúlt 25 évre gondolnak. (Ha a TIFF szervezői nem is, a Filmtett szerkesztői nagyon is forgatnak a fejükben listázási szándékokat, ami a 21. század első negyedének filmes produkcióit illeti – úgyhogy: stay tuned!) (pazs)