Makk Károly: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964)

Nincs Darvas Iván-filmográfia Makk Károly nélkül, így talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ha nem is került fel az összes együttműködésük, de nem a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? lesz az egyetlen Makk-Darvas-film a listán. A könnyed és pajzán Mikszáth-adaptáció Darvas Iván férfibálvány-státuszára épít, hiszen ki más lett volna alkalmas a korszakban, hogy ilyen könnyed eleganciával, humorral és tartással játssza el a szoknyabolond Mátyás királyt? Ahogy a csodás hölgykoszorú (élén Psota Irénnel), úgy Darvas is mer hülyét csinálni magából, helyzetkomikum helyzetkomikumot követ, az ártalmatlan szórakozás pedig elkerülhetetlen.

Gertler Viktor: Gázolás (1955)

A kevés magyar bűnfilm egyikében Darvas Iván egy pályakezdő, jóhiszemű, s mint később kiderül, csőbe húzott bírót alakít, akit az ujjai köré csavar és kihasznál a gyönyörű bűnös (Ferrari Violetta). Gertler Viktor filmjéből persze nem maradhat el a megfelelő társadalmi kontextus, amely „motiválja” a gyilkos taxisnőt, de mai szemmel fontosabb a pszichológiai indíttatás, amely feszültté és izgalmassá teszi a sötét, romantikus történetet. A fiatal Darvas szokatlanul eszköztelenül játszik, ami jól illik a film noir, a melodráma és a krimi jegyeit is ötvöző filmhez.

Makk Károly: Egy hét Pesten és Budán (2003)

Darvas Iván filmes csúcskorszaka kétségtelenül a hatvanas évekre esett, aztán jöttek a fiatalok, a közép- majd időskorú Darvasnak pedig inkább csak karakterszerepek jutottak – többé-kevésbé máig így működik a filmipar. Élete végén azonban kapott néhány nagy szerepet is, ezek egyik legjobbja az Egy hét Pesten és Budán. Bár nem második rész, Makk Károly harminc évvel később összehozta a Szerelem párosát, Törőcsik Marival pedig egyszerre folytatják karaktereiket és szövik bele saját életüket is a szerepekbe (a figurák a színészek keresztnevét viselik). Titkok és a szerelem mibenléte a múló idő tükrében – maga a film is kissé öreges, de ettől még szép lehetőség a színészlegendáknak a nosztalgiázáson túl is.

Révész György: Egy szerelem három éjszakája (1967)

Ma már nem sok szó esik az „első magyar musicalről”, pedig akár a meg nem értett remekművek közé is sorolhatjuk az Egy szerelem három éjszakáját. A második világháborús szerelmi történet bátran nyúl a groteszkhez, szürreális elemeket is használ, e kettő ötvözete pedig éppen a Darvas Iván, Sinkovits Imre és Latinovits Zoltán játszotta „három királyok”. Micsoda trió! A kornyikáló és táncikáló veteránok éles ellentétet képeznek a fiatal, naiv szerelmesekkel (Venczel Vera, Tóth Benedek) – ez a kegyetlen világ pedig az előbbieknek kedvez. Gáspár, Menyhért és Boldizsár jelenléte kényelmetlen, figurájuk taszító, furcsa jelenésként térnek vissza-vissza a drámába – bohócok, akik láttán inkább sírni támad kedvünk.

Kovács András: Hideg napok (1966)

Kovács András kíméletlen drámája, a Hideg napok katona szereplői tagadásban élnek, képtelenek belátni az 1942-es bácskai vérengzésben játszott szerepüket, mígnem az időfelbontásos, sok nézőpontú, mozaikos szerkezetű filmből felsejlik az igazság. A cellában ülő vádlottak különböző személyiségek, Darvas a civilizált kívülálló álarcát viseli, aki eltávolítaná magától ezt az egészet, csakhogy a valóság rárúgja azt ajtót. A higgadt, hűvös modor ugyanúgy a felfoghatatlan eseményekre adott pánikreakció, mint a pszichotikus képzelgés, a kifogások keresése vagy a saját szerep kisebbítése a többiek részéről. Darvas néhány rezdüléssel megteremti a figurát, aki aztán jelenetről jelenetre tovább mélyül – akárcsak a többiek (Latinovits Zoltán, Szilágyi Tibor, Szirtes Ádám).

Fehér Imre: Bakaruhában (1957)

Fájdalmasan szép film az őszintétlenség mérgéről egy gyáva és megátalkodott Darvas Ivánnal, aki fürdőzik a saját hazugságaiba bonyolódó ficsúr szerepében. A Bakaruhában cselédszédítő ál-katona újságírója csak hétvégi szórakozást keres, alacsonyabb rangú kiszemeltje (Bara Margit) viszont beleszeret, majd jöhet az igazi megalázás és megaláztatás. Fehér Imre filmje a kosztümös környezet ellenére a mai napig aktuálisnak érződik, hiszen lélektani szinten az: könnyelmű férfiak, naiv nők, nem sok minden változott az elmúlt évszázadokban.

Keleti Márton: A tizedes meg a többiek (1965)

A tizedes meg a többiek egyértelműen Sinkovits Imre filmje, de közel ugyanannyi aranyköpés és emlékezetes jelenet jut a kastélyban bujkáló Gálffy Eduárd zászlósnak is, akiben a heroikus pózok és az értelmiségi önérzet megmaradt morzsái keserű cinizmussal keverednek. Gálffy Eduárd „így hal meg egy magyar tiszt” felkiáltással a tehenek elé veti magát, önmagával sakkozik, az Afrika-térképen elemzi a nyékládházai kerékpáros zászlóalj mozgását, illetve megtudhatjuk tőle, hogy „ez Magyarország, átöltözünk, mindig csak átöltözünk”. Darvas arisztokratikus kiállást kölcsönöz a figurának, aki ezzel együtt is épp olyan tökkelütött és szerethető, mint a szedett-vedett kis csapat többi tagja.

Horvai István: Egy őrült naplója (1977)

Az Egy őrült naplója kakukktojás a listán, hiszen nem mozifilm, hanem egy színházi előadás tévés átdolgozása – a Gogol-szerepet azonban Darvas egyik legjobbjaként értékelték a maga korában, a lehengerlő erőt pedig a Magyar Televízió stúdiófelvétele is át tudta menteni. Darvas Iván 1967 óta játszotta az újonnan nyílt Pesti Színházban az Egy őrült naplóját, amely nézőnek és szemmel láthatóan a színésznek is testileg-lelkileg megterhelő darab. A bő két órás, nyomasztó monodrámában minden súly Darvas vállát nyomja, ő pedig páratlanul széles skálán, szüntelenül koncentráltan játssza végig az orosz klasszikust.

Makk Károly: Szerelem (1970)

Ha a Szerelemre gondolunk, Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván triója egyenrangúként sejlik fel előttünk, holott színészünk valójában csak az anyós és meny drámája után, a film utolsó húsz percében látható (ezt viszont végigjátssza). Jelenléte azonban végig belengi a filmet, ami bizonyára nem működne az ekkorra már megszilárdult tekintélye és népszerűsége nélkül. A filmhez kötődő anekdoták közismertek: az ’56 után bebörtönzött Darvas félig önmagát (félig Déry Tibort) játszotta, a börtönjelenetekben támadtak is ebből kényes helyzetek. A személyes érintettség pedig átsüt a játékán, megtört férfiként keresi a helyét a szürke szabadságban, hogy aztán a záró jelenetsor szívszaggató szépsége a félszeg bujkálással, gyengéd mosdatással aláhúzza a cím egyszerű állítását.

Makk Károly: Liliomfi (1954)

Itt kezdődött minden. Persze Darvas Iván ezelőtt is játszott néhány filmben, de amikor a harsogó színek, Badacsony, az életöröm és a szabadság berobbant az ötvenes évek sablonfilmjei közé, ott sztár született. Mondjuk ki: a 29 éves Darvas Iván (és a még fiatalabb Krencsey Marianne) sugárzó szépsége önmagában elvinné a filmet a hátán, de a Liliomfi hősszerelmese hálás szerep is egyben. Többszörös szerepjátszás, humor, romantika, akrobatika. Sokak számára valószínűleg Darvas Iván egyet jelent az első nagy sikerével, ahogy Makk Károly is, de nincs ezzel semmi gond. A Liliomfi máig a kevés magyar film egyike, amelyikbe a legjobb lenne beleköltözni, főleg ilyenkor, nyár elején: mágnesként vonz magához ezredszerre is.