The Ultimate Computer (Superman III., 1983): A Filmtörténet Legrosszabb Folytatásai listában előkelő helyet kapó hármas Supermanben egy kapitalista nagyvállalati vezető szuperszámítógépet hoz létre, amely a maga gyenge effektusaival igazán méltó ellenfélnek bizonyul mindnyájunk legkedvencebb Christopher Reeve-je számára. A gépet többek között azzal is megbízzák, hogy kriptonitot (Superman egyetlen igazi félelme) termeljen. Természetesen tudatossá válik, kiborgot hoz létre egy emberből, ésígytovább – a lényeg az, hogy a folytathatóság szellemében ismét Superman ismét győzzön.

A.R.I.A. (Eagle Eye / Sasszem, 2008): Az A.R.I.A.-nak semmi köze nincs Wagnerhez, vagy Verdihez, hanem azt jelenti, hogy Autonomous Reconnaissance Intelligence Integration Analyst (mindenki fordítsa le kénye-kedve szerint). Ez a kedves, Pentagonban lakó nőnemű számítógép eldöntö, hogy az egész végrehajtó hatalom meghibásodott, ezért elhatározza, hogy kinyírja őket, márpedig az Elnök kabinetjével kezdve. Sajnos, nem sikerül neki.

Master Control Program (Tron / Tron, avagy a számítógép lázadása, 1982): A Tron a maga idejében korszakalkotó volt: az egyik első film, amely nagymértékben alkalmazott számítógépes grafikát. A sztori szerint az ENCOM nevű szoftvercégnek épített Master Control Program (MCP), nos, sosem találjátok ki, önálló életre kel, mert saját bevallása szerint 900-1200-szor jobban ért mindenhez, mint bármelyik ember, s ezért kitalálja, hogy betörne a Pentagonba. Nincs rossz gép, csak rossz programozó: egy Dillinger nevű fickó használja saját ármánykodásaira a vörösen világító Húsvét-szigeti szoborra hasonlító MCP-t, akinek (vagy aminek) az érdekessége az, hogy a jófiú főhőst be tudja rántani a digitális világba, ahol minden program az alkotójára hasonlít és az így találkozik az általa alkotott ellenőrző szoftverrel, Tronnal is. Győznek, naná.

V’ger (Star Trek: The Motion Picture / Star Trek: Űrszekerek, 1979): Az első Star Trek-nagyjátékfilmben Kirk, Spock és a többiek a felújított Enterprise űrhajóra szállnak, hogy a Föld felé tartó ismeretlen, pusztító energiafelhőt megvizsgálják. Közelebb érve kiderül, hogy mit fed a V’ger név: a huszadik században kilőtt, elveszettnek hitt Voyager 6 űrszondát, amely most, befejezve küldetését (megismerni és feltérképezni mindent), öntudatra ébredt és visszatért a Földre, hogy egyesüljön a teremtőjével. Mivel ez nem történhetne meg javíthatatlan károk nélkül, a csapat egyik tagja feláldozza magát, egyesülnek és eltűnnek valamiféle másik dimenzióban. A vegyes kritikai visszhangot kiváltó első Star Trek-mozifilm szépen jelölte ki az utat a következő tíznek.

Colossus (Colossus: The Forbin Project, 1970): A hidegháborús éra egyik érdekesebb darabjaként egy amerikai fejlesztésű szuperkomputer, amely a NATO nukleáris fegyverarzenálját hivatott ellenőrizni, értelmes lénnyé válik és „összebarátkozik” a szovjet szupergéppel, a Guardian-nel. Ketten kedélyesen, binárisan csevegnek, s miután az emberek megpróbálják megszakítani a kapcsolatot, bedühödnek. A Kolosszus majd átveszi a hatalmat a Föld felett, és megígéri, hogy megszüntet minden háborút, éhséget, betegséget és túlnépesedést. Azóta is azt várjuk.

Thermostellar Bomb nr. 20 / Huszas számú bomba (Dark Star / Sötét csillag, 1974): John Carpenter első nagyjátékfilmje (amely egy 45 perces, 16 mm-re forgatott diákfilmként indult, és Dan O’Bannon író a sztori egyik mellékszálából írta meg pár évvel később az Alient) a mai napig friss és jópofa sci-fi-kult-paródia. A Dark Star nevű űrhajó instabil bolygókat kutat fel és robbant szét a fedélzeten levő intelligens bombák segítségével. Ezen bombák közül a huszas számú hirtelen elhatározza, hogy felrobbantja a hajót. Doolittle hadnagy fenomenológiai traktátusokkal és filozófiai alapkérdésekkel próbálja jobb belátásra bírni a divájszot, aki/ami félreérti a hegeli gondolatokat, Istennek hiszi magát – és éppen egy vígjáték az első a listánkban, amelynek nem feltétlenül happy end a vége.

Proteus IV (Demon Seed, 1974): Egy tudós egy olyan mesterséges intelligenciát hoz létre Proteus IV névvel, amelynek alkotóelemeiben RNS-molekulák is vannak. Elkezdik feltölteni a gépbe az „összes emberi tudást”, aki/ami pl. négy nap alatt talál egy elméleti gyógymódot a leukémiára. Természetesen a gép kinövi magát és a tudósunk házában található terminálon keresztül belakja a házat: karokat „növeszt”, stb. Legnagyobb vágya az lesz, hogy ő is teremthessen életet, ezért mesterséges spermatozoidákat hoz létre, amivel megtermékenyíti tudósunk nejét. S egy igazán hátborzongató befejezésben meg is születik a gyermek...

Skynet (Terminátor-filmek, 1986-2009): A többi, öntudatra ébredő mesterséges intelligenciához hasonlóan a Skynet (amely, ahogyan a neve is mutatja, a hidegháborús paranoiákat felváltó korporatista disztópiáknak megfelelően egy nagyvállalatnak megfelelő géphálózat) is teremtőjét, az embereket tekinti legfőbb ellenségének, csak ezesetben még az időutazás is a cselekmény fontos része lesz. A Skynet Schwarzernegger-bőrrel ellátott terminátorokat hoz létre, amelynek egyetlen célja van... de hát ki nem tudja kívülről?

A Mátrix (Mátrix-trilógia, 1999-2003): Az első, már tízéves Mátrix-film szépen állja az idő próbáját, ez folytatásairól kevésbé mondható el. Annak idején a Keanu Reeves-i „semmilyen” színészi játék még eredetinek tűnt benne, most már fárasztó. A Mátrix a lehető legcsúnyább disztópia a legszebb Philip K. Dick-i hagyományoknak megfelelően: az emberek élő akkumulátorok (hány wattos egy ember? – tevődik fel a kérdés a sokadik újranézéskor), amelyből egy gépfaj az energiát nyeri s a produktivitás érdekében egy állandó virtuális valóságban, a Mátrixban tartja „foglyul” az emberi intellektust, mint gyűjtőfogalmat. Hálistennek egy utcatelefonon keresztül ki lehet menekülni belőle.

HAL 9000 (2001: A Space Odyssey / 2001: Űrodüsszeia, 1968): Kubrick alapművében a végtelen világűr lesz a legnagyobb klausztrofóbiát kiváltó hely, ennek a kedvesen párbeszélő, dalolni is tudó, mindent átlátó, szájról olvasó, becsületes nevén Heurisztikus programozású ALgoritmikus komputernek köszönhetően, aki csak „halála” előtt fedi fel az odüsszeia igazi célját. A fenyegető entitást innovatív módon képileg egyetlenegy vörös szem/kamera reprezentálja, és azóta kulturális ikonná vált.