Futottak még 26–50 (elöl a több pontszámot szerző film):

26-30: Élősködők / Parasite; Sráckor / Boyhood; Érdekvédelmi terület / Zone of Interest; Egy makulátlan elme örök ragyogása / Eternal Sunshine of the Spotless Mind; Hidegháború / Cold War;

31-40: Holy Motors; Csendes barát; Jesse James meggyilkolása... / The Assassination of Jesse James; A sziget szellemei / The Banshees of Inisherin; Bánom is én, ha elítél az utókor / Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari; Babylon; Egy zuhanás anatómiája / Anatomy of a Fall; Donnie Darko; Volt egyszer egy... Hollywood / Once Upon A Time In... Hollywood; Erőszakik / In Bruges;

41-50: Az ölés aktusa / The Act of Killing; Isten városa / Cidade del deus; Amour; A sötét lovag / The Dark Knight; Testről és lélekről; Becstelen brigantyk / Inglourious Basterds; Anora; Fantomszál / The Phantom Thread; Forradalmárok / A fost sau n-a fost?; Arcélek, útszélek / Faces Places (Visages Villages).

Pálfi György: Taxidermia (2006. nov. 9.)

„Bár a Taxidermiának szinte minden egyes snittjét tanítani lehetne, éppen tökéletes technikai precizitása erősíti meg különös sterilitását. Mert bravúros a Parti Nagy történetek kiválasztása, összeszerelése és filmmé alakítása, de az érzéki témák és közelképek ellenére is a legelszántabb néző is lesiklik, visszapattan róla, és csak a távolból csodálhatja. Mindez talán annak az alkotói távolságtartásnak is következménye, mellyel Pálfi nem az »így jöttem«, hanem az »így mentem el« útját választja, amely azonban mégis inkább »így mentek el − ők«.” (Margitházi Beja: Prepa(pa)ráció)

Radu Jude: Nu aștepta prea mult de la sfârșitul lumii / Ne várjatok túl sokat a világvégétől (2023. okt. 27.)

„Humort és keserűséget egyaránt tömörítő fricska ez a film, amit könnyen elintézhetnénk azzal, hogy egy specifikus ország specifikus élethelyzetéről szól, ám a couleur locale-t leszámítva nagyon univerzális, nagyon mai és nagyon nyomasztó problémákat mutat be a rendezőtől elvárható formatudatos játékossággal. Ennél többre márpedig a világvégétől sem számíthatunk…” (Jakab-Benke Nándor: Uwe Boll beájulna)

Lars von Trier: Dogville – A menedék (2003. dec. 4. )

„Trier a Táncos a sötétben érzelmi manipulációja után ezúttal valóságérzékelésünkkel űz csalóka játékot. A különc dán azt magyarázgatja filmes nyelven, hogy mennyire álságos a filmes kifejezésmód. Azt próbálja meg elhitetni velünk, hogy a filmes valószerűség külsődleges jegyeinek leleplezésével és leépítésével megszüntette a nézőket a valóság hamis illúziójával áltató filmes beszédmódot is, hogy minden lumière-i szemfényvesztés nélkül ábrázolt. Csakhogy ez olyan feloldhatatlan paradoxon, mint a híres »minden krétai hazudik – mondja egy krétai« mondat – és ezt ő tudja a legjobban.” (Gyenge Zsolt: Filmszínház)

Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa (2007. márc. 8.)

„A Faun labirintusa kétségkívül vizuális mestermű, rég láthattunk ennyire magával ragadó »darkos« látványvilágot és méltóságteljességében is dinamikus, profi vágástechnikát. A külön világokat megjelenítő képek – pszichikai ablakokként – egymásba és egymásból nyílnak, mint Ofélia valóságérzékelésének különböző szintjei, terei.” (Papp Attila Zsolt: Elfelejtett bölcsődal)

Thomas Vinterberg: Jagten / A vadászat (2013. febr. 21.)

„Mads Mikkelsen one-man show-ja iszonyatos erővel viszi a hátán a filmet, szenvtelen modorát pedig még Bresson is megirigyelné: egyetlen izmának sem kell rezzennie ahhoz, hogy arcára a világ összes fájdalma kiüljön. Az utóbbi években bármennyire is bevonzotta a hollywoodi szféra, Mikkelsen mégiscsak a dán filmekben mozog a legotthonosabban. Kimért sokszínűsége és minőségire csiszolt tehetsége a mindennapok tragédiájában érvényesül a legjobban.” (Csoma Emőke: Pedogógia)

Joachim Trier: The Worst Person in the World / A világ legrosszabb embere (2022. jan. 20. )

„Trier nem sajnálja le és nem neveti ki hősnőjét, A világ legrosszabb embere az életszagú apróságok és a végletes döntések drámája. Ugyanilyen empatikus a Julie-t körülvevő két legfontosabb férfival: nem ítélkezik felettük, érthetővé teszi az őrlődést köztük.” (Gyöngyösi Lilla: Szerelem, romantika nélkül)

Lee Chang-dong: Beoning / Burning / Gyújtogatók (2018. nov. 8.)

„A Gyújtogatók intelligens, aprólékos és a végletekig összetett alkotás, azonban nézőként mégsem kell kutatnunk a részleteket, nyomozni vagy kérdésekre válaszolni a főhős helyett. Lee Chang-dong filmje emellett őszintén és érzékenyen ábrázolja a karakterek közti kapcsolatokat és azok folyamatos alakulását is, ráadásul a színészek közti kémia nagyon nehezen működhetne ennél jobban. A dél-koreai direktor legújabb mozija, ha nem is tökéletes, de baromi különleges és manapság ritka filmélmény.” (Verpeléti András: Gyújtogatlak, gyújtogass tovább)

Richard Linklater: Before Sunset / Mielőtt lemegy a nap (2004)

„A rendező mesterien építi fel a Párizsban újra találkozó, immár korosodó párt, akik végül mégis elkerülték egymást a találkán. A főszereplők generációjuk friss hevességét az érettebb, de felszínesebb alakoskodásba oltják át. [...] A forma ismét letisztult, bár a beszédek ezúttal kevésbé feszesebbek és több a fecsegés is, de a korosztályi probléma, a felelősségvállalás kérdése ismét egy generációs filmet eredményez. Az érett Linklater azonban sokkal romantikusabb, mert a befejezésben nem választja el párját, hanem összehozza őket.” (Ritter György: FilmPárosban… – Linklater-portré)

Maren Ade: Toni Erdmann (2016. szept. 29.)

„Mert bizony, ez történik, ha nőket engedünk a rendezői székbe: búcsút inthetünk a domináns filmelbeszélési normák szülte közhelyeknek, teret adva helyettük mindezidáig marginalizált látásmódoknak, feltérképezetlen perspektíváknak. De a Toni Erdmannt hiba lenne mindössze egzotikumként kezelni, hiszen messze nem lehet annyival leírni az érdemeit, mint valami szokatlant, amiben női hang érvényesül.” (Dobi Ferenc: Ez történik, ha nőket engedünk a rendezői székbe)

Quentin Tarantino: Kill Bill 1–2. (2003. okt. 16., ill. 2004. ápr. 29.)

„Az első rész [...] véget ér, de előtte még, az utolsó jelenetben Bill arról elmélkedik, hogy hősünk vajon tudja-e, hogy halottnak hitt magzata életben van. Ekkor jelenik meg a filmművészet legidegesítőbb mondata: »Folytatása következik«.” (Bán Attila: A paradicsomlé diadalmenete)

[Megj.: A Kill Bill két részére a legtöbb válaszadó egy filmként hivatkozott.]

Cristi Puiu: Moartea domnului Lăzărescu / Lăzărescu úr halála (2005. szept. 23.)

„A Lăzărescu úr halála nem keresi a bűnösöket, ezek az orvosok csak egy hatalmas bürokratikus szerkezet kerekeit képezik, egy olyan rendszerét, amely lehetővé teszi, hogy egy embertől megtagadják a jogot, hogy páciens lehessen. Cristi Puiu filmje világunk gonoszságának banális voltát rögzíti, szükségképpen leírja azt. A hangsúly a filmben nem a romániai egészségügyi rendszer hiányosságaira esik, hanem az emberi élet leépülési folyamatának a megjelenítésére.” (Vlad Basalici: Lăzărescu úr halála és a román film feltámadása)

Andrej Zvjagincev: Leviathan / Leviatán (2014. okt. 23.)

„Az univerzális síkon való értelmezés lehetőségére persze már a film kezdő snittjei is felhívják a figyelmet: a Philip Glass monumentális zenéjével aláfestett, a morajló-zúgó tengert mutató képsorok egy filmeposzba is beleillenének – amitől egyébként (a fentieken túl) a Leviatán sem áll messze, a maga majd’ két és fél órás filmidejével.” (Petz Anna: Orosz Jób harcol az aranyszoborért)

Tarr Béla, Hranitzky Ágnes: A torinói ló (2011. márc. 31. )

„A torinói ló vetületeiben tehát a Sátántangóhoz és a Werckmeisterhez képest nem túl sokat ad hozzá a rendező világához, nem is változtatja meg azt, csak összefoglalja. S leszámítva a lassú ismétlődések szikár, üres, szellemi, de valójában kínzóan modoros monotóniáját, már mindent láthatunk előző munkáiban is. Így a szemfülesek új üzenetet nem találhatnak a Tarr-filmben. Hogy lenyűgöző alkotásról van szó, azt mégis pont ennek köszönheti. ” (Ritter György: A vég)

Paolo Sorrentino: La grande bellezza / A nagy szépség (2013. nov. 14. )

„Paolo Sorrentino filmjének szószerinti, eleje-közepe-vége cselekménye nincs, helyében a mindent szellemként bejáró kamera mesél monumentális virtuózóban. Lassú tempójú largóban kocsizik körbe, majd féktelenül megered, mintegy presto, és szalad pizzicato kanyargózva, máshol crescendo feldaruzik, fentről legato széttekint, hogy grave alászálljon, aztán hirtelen lassuló andantében megállapodik, de máris giocoso réseken tekint ki, riadt staccatóban visszarebben és megtorpan, adagio farol, végül megnyugszik egy tarkón, al fine” (Ferenczi Szilárd: Róma, nyilván)

Hayao Miyazaki (Mijazaki Hajao): Spirited Away / Chihiro szellemországban (2003. márc. 6.)

„A Ghiblitől már megszokott káprázatos technikai színvonalon kivitelezett mese ezúttal minden szempontból telitalálat, képes egyszerre meglelni a legegyszerűbb utat kiskamasz célközönsége szívéhez, és direkt hatást gyakorolni a komoly felnőtt publikumra is: a Chihiro Szellemországban eképp a Miyazaki-pálya egyértelmű csúcspontjának tekinthető.” (Varró Attila: Anime-álom és pályacsúcs)

Bong Joon-ho (Pong Dzsumho): Memories of Murder / A halál jele (2003)

„Aki látta, nehezen felejtette el (»gyilkossági emlékei« lehettek, szó szerint), Bong ugyanis olyan briliánsan megkomponált, sokszoros csavarokkal megspékelt, ám épp lebegtetett lezáratlanságában drámai hatású sorozatgyilkos-thrillert tett le az asztalra, aminek láttán Hollywood legtehetségesebbjei is azt gondolhatták: igen, ilyen filmet kéne készíteni, ha engednék.” (Papp Attila Zsolt)

Paul Thomas Anderson: There Will Be Blood / Vérző olaj (2008. febr. 28. )

„A filmben nincsenek álomszerű flashbackek, a kamera tárgyszerűen mozog együtt a történettel – a távolságtartás stilizált, ennek íve a kezdeti képsorok dokumentarista szikárságától az utolsó jelenet játékos reflexivitásáig tart, amelyben Daniel a kamerának hátrafordulva mondja ki: »Befejeztem.« A nézőnek is szóló végszót értelmezhetjük Daniel igazságosztásainak létjogosultságára való rákérdezésként, a moralizálástól való ellépésként: felkavaró és problematizáló történetet látunk, az igazság bajnoka nincs kikiáltva.” (Varga Anikó: A siker értelme)

Park Chan-wook: Oldboy (2005. febr. 10. )

„Minden filmnézéssel töltött percünket áthatja a bizonytalanság, éppen úgy, mint főhősünkét. Sohasem lehetünk biztosak abban, hogy mi történik a következő pillanatban, elég egy rossz mozdulat, és megfordul körülöttünk a világ. Történet és forma tökéletes egysége – mondhatnánk, s valóban, ez az a borzongás, ami olyan sokaknak hiányzik a mai filmekből, és ez az, amitől mások negyed óra után kifordulnak a nézőtér székéből.” (Vízkelety József: A kisember nagy bosszúja)

George Miller: Mad Max: Fury Road / Mad Max: A harag útja (2015. május 21.)

„Szinte leírhatatlan, ami az új Mad Maxben folyik: amikor azt hinnénk, hogy Miller már nem tudja fokozni az őrültséget vagy a tempót, a rendező bekapcsolja a nitrót, és mindenkit lehagy. Jelen pillanatban ilyen film szinte elképzelehetetlen lenne, ha egy iparos, amerikai rendező kezébe került volna a néhányszavas forgatókönyv. Az ausztrál Miller azonban képes az ütközéseket, robbanásokat, és az ezeket előidéző démonautókat és -sofőröket művészi szinten ábrázolni.” (Szabó R. Ádám: Lenyűgöző őrület a MAXimumon)

Wong Kar-Wai: In The Mood for Love / Szerelemre hangolva (2001. márc. 29)

„A Szerelemre hangolva megejtően szabad film. Hatásaiban sokszor túlzó, megoldásaiban szabálytalan, anti-hollywoodi dramaturgiájával mégis sikert sikerre halmozott. Talán azért is, mert az igazi mitikus szerelem beteljesületlen. Mi pedig szeretünk hinni benne.” (Pálos György: Chow úr és Chan úr feleségének vacsorái)

Cristian Mungiu: 4 luni, 3 săptămîni şi 2 zile / 4 hónap, 3 hét és 2 nap (2007. szept. 14.)

„Attól függetlenül, hogy a film a Mesék az Aranykorból című, tervezett trilógia nyitódarabja, és története a legsötétebb nyolcvanas években játszódik, a 432 nem egy rendszerkritikai igénnyel készült korrajz – bár a kor társadalmi körülményeitől természetesen nem függetleníthető –, hanem egyetemes emberinek nevezhető létdráma. S bár középpontjában valóban egy illegális művi vetélés áll, nem a művi vetélésről szól; az a tény pedig, hogy a Vatikán hivatalos lapjában abortusz-apológiaként démonizálták, nem jelent mást, mint azt, hogy az egyházi véleményformálók jóformán semmit sem értettek belőle.” (Papp Attila Zsolt: Fojtott visszaszámlálás)

Ethan és Joel Coen: No Country for Old Men / Nem vénnek való vidék (2008. márc. 8.)

„McCarthy legmegfilmesíthetőbb írásában irgalmat nem ismerve számol le a cowboy-hősökkel, hogy aztán újdonsült legendáriumának keretén belül megidézhesse az emberi gonoszság ótestamentumi málháját. Ahogy lerombolja és újraértelmezi a biztonságérzetet nyújtó mítoszokat és műfajokat (jelen esetben a noirt, a thrillert és a westernt), úgy zsonglőrködnek filmzsánerekkel posztmodern modorban a Coen testvérek is, akik hibátlanul vitték vászonra McCarthy remekművét.” (Pernecker Dávid: A sheriff apja tüzet hoz a fiának)

Tarr Béla, Hranitzky Ágnes: Werckmeister harmóniák (2001. febr. 1. )

„A Werckmeister inszcenírozott világáról vajmi keveset tudunk meg, inkább utalások történnek a zsigeri jelenlevő harmónia-igényre, az emberire vagy annak hiányára, az állati világtalanságra, és mindezek ellenére úgy tűnik, láttunk egy történetet. Tarr képi-elbeszélő technikája számtalan, egyaránt valószínű kulcsra ad lehetőséget, vagyis egyiket sem emeli az egyedüli érvényes rangjára, hiszen mindenre csak utalás történik.” (Gregus Zoltán: A tisztánlátás melankóliája)

Nemes (Jeles) László: Saul fia (2015. jún. 11.)

„A Saul fia most Cannes-ban világszenzáció, ám tulajdonképpen nagyon sok helyen »kellemetlen« mozi lesz [...] a világ boldogtalan és a boldogabbik felén egyaránt. A hanyatló Kelet- és Közép-Európában, ahol sokan már a holokauszt szó jelentésétől is idegesek lesznek, és tagadják a létjogosultságát, illetve nyugaton, ahol már úgy gondolják, hogy feltárták és feldolgozták a múltat. Ebbe a darázsfészekbe nyúlt bele Nemes Jeles László, filmje azonban esztétikai szempontból kikezdhetetlen, nem félresöpörhető, így marad majd az ideológiai terep a diskurzusra. A világ pedig most egy magyar filmre figyel.” (Szalkai Réka: A holokausztról másképp)

David Lynch: Mulholland Drive – A sötétség útja (2002. ápr. 18.)

„A film egésze tulajdonképpen olyan, mint a színházjelenet a történet végén: tudjuk, hogy nem igaz, tudjuk, hogy kimódolt, és mégis: úgy táncolunk, ahogy a vászon fütyül. Ilyen a film. Ilyen a művészet.” (Galambos [Gigor] Attila: Lynch-hangulat)

[Megj.: Míg a toplista 2–9. helyezettje viszonylag közel áll egymáshoz, akár felcserélhetőnek is mondhatnánk, Lynch filmjének behozhatatlan előnye volt a 36 válaszadó értékrendje és ízlése szerint.]