Egy játékos naplója – Michael Cimino-portré

2016. augusztus 31.

Az idén 120. évét taposó filmtörténet számos kiváló alkotója között kevés olyan megosztó művész és személyiség volt, mint Michael Cimino. A párhuzamosan zseninek és pancsernek is tartott rendező életművét a folyamatos kockáztatás és a rendezői hatalommal való visszaélés jellemzi, nevével pedig örökre összeforrt a tiszavirág életű hollywoodi auteur-korszak és egy komplett stúdió bukása.

Fogaknak csikorgatása – S. Craig Zahler: Bone Tomahawk / Csontok és skalpok

2016. május 9.

Az igazán tökös B-western legalább annyira hiánycikk mostanában a filmiparban, mint Magyarországon a jó kézműves lager. Jóllehet az elsőrangú western a műfaj 60 éve tartó haldoklása során feltámad egy-egy film erejéig, a zsáner túléléséhez szükséges középkategória igazából már egyáltalán nem létezik. A Csontok és skalpok amellett, hogy megpróbálkozik egy ritka alműfaj reflektorfénybe állításával, a fent említett űrt betöltésére is törekszik. Ez többé-kevésbé sikerül is, ám a történet mégis kellemetlen mellékízt hagy a szánkban.

Az ember, aki mindenhol ott volt – John Williams-portré

2016. május 2.

John Williams talán az egyik legismertebb élő ember a Föld bolygón. Műveinek egy részét ugyanis még azok is ismerik, akik soha életükben nem hallották a nevét, de volt valaha polifonikus csengőhang a telefonjukon. A cápa filmzenéjének fő témája vagy a Birodalmi induló taktusai a Csillagok háborúja-sorozatból ugyanis úgy vesznek körül minket, mint a wi-fi vagy a szmog.

Kamera által homályosan – Zsigmond Vilmos-portré

2016. március 3.

Az év első napján, a kaliforniai Big Surben elhunyt Zsigmond Vilmos egy hatvan éven át ívelő, szinte átláthatatlanul monumentális és a filmművészetet jelentősen meghatározó életművet hagyott maga után. A magyar származású operatőr nem csak résztvevője, hanem alapembere és egyik legfontosabb alkotója volt a 70-es évek új-Hollywoodjának, aki Michael Ciminótól Robert Altmanon át Steven Spielbergig a legnagyobbakkal dolgozott.

Vadiúj vadnyugat – Kevin Costner: Dances with Wolves / Farkasokkal táncoló, 1990

2015. június 19.

A Farkasokkal táncoló igazi epikus mozi. Egyszerre költői és didaktikus, revizionista és klasszikus – és persze legfőképpen romantikus és földhözragadt.

Északi műfény – Mikkel Nørgaard: Fasandræberne / Fácángyilkosok

2015. március 16.

Alig pörgött le a stáblista a Nyomtalanul záró képsorai után, a készítők szinte már vették is fel a regényciklus következő részének jeleneteit. Az efféle futószalag-munka pedig általában két dolgot jelent: vagy azt, hogy valami tényleg jól megy, vagy pedig hogy a készítők gyorsan pénzt akarnak csinálni belőle, amíg még lehet. A Fácángyilkosokra mindkét eset érvényes.

Hazaérni – Paweł Pawlikowski: Ida

2015. január 15.

Több mint 75 év elteltével azt gondolnánk, hogy a rengeteg könyv, film és egyéb művészeti feldolgozás után nem sok újat lehet elmondani a második világháború és a holokauszt borzalmairól vagy az épülő kommunizmus fojtogató atmoszférájáról. A lengyel (származású) Pawłikowskinak mégis sikerült, ráadásul úgy, hogy ezt a sok-sok súlyos kérdést és problémát egyetlen család történetébe sűrítette bele.

Hosszúra nyúlt búcsú – Jean-Luc Godard: Adieu au langage / Búcsú a nyelvtől

2014. december 16.

A filmes 3D technológiával és annak létjogosultságával kapcsolatban az egyik legtöbbször feltett kérdés (illetve kritika), hogy az milyen módon emelhető a rongyrázó speciális effektusok szintjéről ténylegesen a filmnyelvbe. Jean-Luc Godard legújabb – de állítólag utolsó – műve pontosan erre tesz kísérletet, és mivel a legtöbb 3D-s mozi nem elsősorban ezt a problémát igyekszik megoldani, talán tényleg itt az ideje, hogy valaki legalább megfogalmazza a kérdéseket.

Félmegváltás – Yesim Ustaoglu: Araf / A pokol kapujában

2014. július 2.

Nem könnyű a megfelelő oldalról megközelíteni a tipikus fesztiválfilmeket filmfesztiválok nélkül, márpedig A pokol kapujában tipikusan fesztiválfilm. Ami ráadásul pont a blockbuster-szezon közepén debütál a magyar filmszínházakban, ez pedig egy nem-műfaji mozi esetében szinte egyet jelent a pénzügyi bukással. Pedig jelen esetben kifejezetten jól járhatunk vele, ha nem csak elsétálunk Yesim Ustaoglu új filmjének plakátja előtt, hanem be is ülünk rá.

A tűrőképesség határa – Doug Liman: Edge of Tomorrow / A holnap határa

2014. május 29.

Már a legelső traileren is érezhető volt, hogy Doug Liman a Mr. & Mrs. Smith és a Hipervándor után nagyon oda akarja tenni magát az új filmjére. A szebb napokat látott direktor mindenképpen biztosra akart menni, ezért olyan anyaghoz nyúlt, amiben minden – de tényleg minden – benne van, ami egy jó mozihoz kell. És egy időutazós, idegen-inváziós, robotruhában harcolós akciófilm csak jó lehet, nem? Az idei év első fele kis túlzással arról szólt, hogy rendre csalódva távoztunk az év sci-fijének kikiáltott filmekről, A holnap határát látva pedig már abban is elkezdhetünk kételkedni, hogy lesz-e még az idén egyáltalán jó tudományos-fantasztikus mozi.