Tóth-Gyóllai Orsolya

Írásai a Filmtetten (10)

A több az több – Julia Ducournau: Alpha

2026. február 3.

A Titán rendezőjének új játékfilmje nagyon kaotikus mozi, ami elsősorban az érzékeinkre igyekszik hatni. Az Alpha blöff és varázslat között billeg valahol, s leginkább a mi hangulatunktól (jóindulatunktól) függ, hogy olcsó trükknek értékeljük-e Ducournau bűvészkedését.

Az együtt létezés szép kihívás, de sokszor rossz viccnek tűnik – Beszámoló a 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztiválról

2025. november 23.

Az idei Verzió mottója – „Együtt létezünk” – egyértelműen kapcsolódik rá a 2020-as évek egyik legfontosabb kihívására, a szétzilált, polarizált társadalmi működésre. A politikai hatalmak által mesterségesen szétválasztott és izolált táborok annyira eltávolodnak egymástól, hogy a „valóságaink” nem is találkoznak, két különféleképpen gondolkozó ember a legtöbb esetben nem tud és nem is akar motivációt találni a beszélgetésre.

Hátrahagyottak – Olasz Renátó: Minden csillag

2025. október 31.

Olasz Renátó filmje a következő „low-budget”, „fizetetlen munkából létrejött” független film a 2020-as évekből, de a Minden csillag nem egy újabb „fontos film” arról, hogy milyen állapotban van a magyar társadalom. Sokkal inkább egy kissé émelygős este a felnőttkor és a gyereklét küszöbén.

Így maradtunk – Salamon András: Random

2025. október 9.

 Salamon András új filmjében a magyar közhangulat agresszivitását, a társadalmunk betegségeit és elhagyatottságát láthatjuk egymást követő pillanatképekben, pirosaranyos poénokkal dúsítva – de mivé áll össze a random cselekményszálak és események sorozata?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail