Hollywood idézőjelben – George Roy Hill: A nagy balhé / The Sting, 1973

2009. október 2.

Hill két filmet is forgatott Redford és Newman főszereplésével. A legkülönfélébb műfaji alapanyagokhoz feltűnésmentesen alkalmazkodó direktort többször is jelölték Oscarra: az irónia és a cinizmus nyelvén megfogalmazott, korai filmek iránti nosztalgia (Butch Cassidy és a Sundance Kölyök) még nem, a játékosságot és a szórakoztatás szent célját tökélyre vivő A nagy balhé viszont elvitte az ezért (ki)járó szobrocskát...

Túrtad már a lábad Poughkeepsie-ben? – William Friedkin: The French Connection / Francia kapcsolat, 1971

2009. szeptember 11.

Új-Hollywood a filmtörténet egyik legérdekesebb paradoxonját szolgáltatja: az amerikai és az európai filmkultúra fúziója olyan – valószínűleg ismételhetetlen – pillanatot hozott létre, amikor két értékrend találkozása nem kioltotta, hanem megtermékenyítette egymást, a narratív történetmesélés módszereit és a világgal szembenálló Egyén traumatikus karakterportréját.

Reménytelen remény – Yesim Ustaoglu: Pandora'nin kutusu / Pandora szelencéje

2009. augusztus 20.

Habár a magas- és tömegkultúra mostanság nem éles szembenállásában, hanem többnyire produktív kölcsönhatásában kerül bemutatásra a midcult filmkészítésnek köszönhetően, az mégiscsak ironikus, amikor a kettő közötti hasonlóság a – gyakran jogtalanul – a tömegkultúrához asszociált egyszerűség és felszínesség lesz, az olyan filmeknek köszönhetően, mint például a Pandora szelencéje…

Pakula-hommage hippi-humorral – Kevin Macdonald: State of Play / A dolgok állása

2009. július 2.

Összeesküvés, paranoia, igazság, nyomozás, moralitás és újságírók: Hollywood gyakran keverte tetszőleges arányban ezeket a címszavakat, meghatározva az oly divatos politikai thrillerek arculatát. A szerencsétlen magyar című A dolgok állása a 70-es évek hasonszőrű filmjei iránti nosztalgikus igényt nem elégíti ki, de megfelelő érzékkel keveri az összetevőket ahhoz, hogy az utóbbi idők egyik legjobb darabjává váljon az (al)műfajban.

Coraline Csodaországban – Henry Selick: Coraline / Coraline és a titkos ajtó

2009. április 9.

A Karácsonyi lidércnyomás direktora két megkérdőjelezhető minőségű és sikerű munka (James és az óriásbarack, Talpig majom) után a Coraline-nel újra közeledik a bizarr burtoni világképhez, Neil Gaiman horrorisztikus gyerekmeséjének vászonra álmodásával olyan impozáns vizuális világot teremtve, amely egyszerre ünnepli a stop-motion technika reneszánszát és a 3D rehabilitációját.

Giccstabló – Yannis Smaragdis: El Greco

2009. február 18.

Egyén és intézmény, művész és egyház, fény és sötétség szembenállását dolgozza fel a magyar–görög koprodukcióban készült El Greco. Teszi mindezt azonban olyan mértékű naivitással, amely maximum az első némafilmek korában aratott volna sikert kiszámítható klisékbe oltott giccses heroizmusával.

A szerelem mítoszát dagasztva – Baz Luhrmann: Ausztrália

2009. január 12.

Luhrmann ezúttal hazája történelméből farigcsál grandiózus mítoszt, továbbra is következetesen adagolva rendezői ars poeticáját. A Moulin Rouge tragikus tündérmeséjét hátrahagyva, ezúttal a történelmi eposz mezejére kalandozott gyönyörű színésznőjével, Nicole Kidmannel, hogy Ausztráliába kalauzolja idealista hívőit.