A katasztrófa értelmezése – Jancsó Miklós-portré 1.

2011. szeptember 27.

Jancsó Miklós életében a katasztrófa többszörösen meghatározó tényező: már negyvenkét éves, amikor az első szerzői filmjét forgatja; alig fog bele a balos filmek forgatásába, a hetvenes évekre ki kell ábrándulnia; ennek ellenére a nemzetközi filmtörténetben nemzeti klasszikus vált belőle; a „katasztrófa” értelmezésével indul a nyolcvanas években az egyik jelentős stíluskorszakát meghatározó filmje. Jancsó Miklós ma kilencven éves, és még mindig alkot – sőt egész jó filmeket.

Brit filmtörténet külső szemmel – Fejezetek a brit film történetéből

2011. március 21.

A Győri Zsolt által szerkesztett kötet túlsúlyban egy Egerben tartott konferencia anyagát tartalmazza, ami kiegészül néhány, a brit filmtörténet bizonyos aspektusait érintő tanulmány fordításával. Valahogy így kell olvasni ezt a könyvet. Konferenciakötet jellegéből adódóan túl sokat merít a lehetséges olvasási-értelmezési stratégiák terén, eltérő nézőpontokat érvényesítve egymástól igencsak távol eső területeken; inkább a brit filmek magyar recepcióját tartalmazza, mintsem a brit filmtörténet fontosabb irányainak bemutatását.

A film nulla foka – Andrei Ujică: Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu / Ceauşescu, a hatalom tébolyultja

2010. december 8.

Emlékszem az osztálytermekben lógó, standard boldogságot sugárzó képeire: Ceauşescu szerette a látványosságot, és minden tömegtájékoztatási apparátust felhasznált személyi kultusza dagasztása érdekében. Andrei Ujică filmje éppen ebből a hatalmas anyagból építkezik, felhasználva a Nemzeti Filmarchívum (ANF) és a Román Televízió Archívumában található felvételeket.

Minden ismétlődik, és csak nézik egymást – Kávéházi beszélgetés Mészáros Mártával és Pataki Évával

2010. október 12.

Az Utolsó jelentés Annáról (2009) az idei Filmtettfeszt nyitófilmjeként került bemutatásra. A fesztivál meghívottjaként jelen volt a film rendezője, Mészáros Márta és forgatókönyvírója, Pataki Éva. Őket kérdeztük arról, hogy mit közvetít a Kéthly Anna alakját megelevenítő film, hogyan indult alkotói pályafutása, milyen kérdések mozgatták filmjei sajátos világát és hogyan látja a fiatal filmes generációt.

Mit mutatunk magunkból? – Poszt-sapientiás filmek bemutatója a Győzelem moziban

2009. február 16.

Jó látni, hogy van egy fiatal nemzedék, amelynek van mondanivalója a mai huszonévesek világáról, kimondatlan és feldolgozatlan traumáiról, sajátos életérzésükről: arányvesztett, mérték-telen, és mégis azt éhező-kereső, energiával telített világukról. A pénzre épülő jóléti társadalom megvásárolható értékeinek visszássága mindkét poszt-sapientiás filmben meghatározó.

Ki beszél, ki zörög – Hang Jeles András filmjeiben

2007. november 28.

A hetvenes évek végén közös törekvés mutatkozott a filmnyelv alapvető megújítására és a filmes konvenciók felforgatására. A közös cél azoknak az ideológiai rárakódásoknak a lehámozása volt az elbeszélőformákról, amelyek kövületként merevedtek rá a hetvenes évek magyar filmjére. Ezt az áramlatot, amely nem stílus, hanem inkább szemléleti rokonság volt, három név fémjelzi: Erdély Miklós, Bódy Gábor és Jeles András.

A szajhaság koreográfiája – Mundruczó Kornél: Johanna

2006. április 20.

„A föld sóhajt utána megviselten. Mindenkinek megvolt, és senkinek sem.”

A tisztánlátás melankóliája – Tarr Béla: Werckmeister harmóniák

2001. március 15.

„Állat és isten némasága között áll a szó, arra várva, hogy révületbe szédülve ő maga elhallgasson...” (Broch)