Címke: sapientia emte

Sapis szemmel a világ – Sapientia EMTE First Cut V, 2022

2022. július 5. – írta

A 2022-es tanév végén ismét megrendezésre került a kolozsvári Sapientia EMTE Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), valamint Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak legjobb filmjeit felvonultató First Cut, amely idén már az ötödik kiadását tapossa. A vizsgafilmek levetítése mellett az eseményt a már jól megszokott fotókiállítások, illetve videóinstallációk tarkították, de ezúttal még egy kérdezz-felelek is belefért a programba.

Drakula él, és köszöni szépen, jól van – A sapientiás celluloid-workshop legújabb állomásán jártunk

2022. május 4. – írta

A magyar film napja alkalmából az elveszett magyar Drakula-film remake-jének újabb fejezeteit mutatták be a Sapientia dísztermében május 2.-án. A Lakatos Róbert által vezetett workshopról először 2018-ban hallhattunk, ekkor készült ugyanis a remake első öt fejezete. A forgatásokra akkor a Filmtett is kilátogatott, de a három évvel ezelőtti vetítésen is ott voltunk.

„Remélem, hogy ez egy vagány ballada lesz” – Beszélgetés Besenyei Katával

2022. február 28. – írta

Besenyei Kata tavaly ősszel elnyerte Magyarország egyetlen nemzetközi tévésorozat-forgatókönyves pályázatának fődíját. A fiatal filmessel diákévekről és nyári táborokról nosztalgiáztunk, majd beszélgettünk a kevéssé ismert szkriptesi szakmáról és egy kecses, de förtelmesen mérgező növényről – meg a róla szóló forgatókönyvéről, amelyből Enyedi Ildikó rendez filmet.

Életmesék kolozsvári filmszakosoktól – Sapientia EMTE First Cut IV, 2021

2021. július 13. – írta

2020-ban a járvány miatt elmaradt, a hétvégén viszont újult erővel tért vissza a Sapientia EMTE kolozsvári Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), illetve Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak munkáit bemutató évzáró eseménye, a First Cut. A minden eddiginél bővebb filmes válogatás mellől most sem maradtak el a videóinstallációk és fotókiállítások.

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur