Címke: pálos györgy

Javában zajlik a 18. Filmtett Workshop Parajdon

2021. július 15. – írta

Július 12-én kezdődött és jövő péntekig, július 23-áig tart a Filmtett Egyesület nyári filmalkotó tábora. Bár a szervezők a tavalyi kiadásról a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak lemondani, a műhelyt idén sikerült megszerveziük. A helyszín – a műhely történetében először – Parajd.

Dokumentumfilm-sorozat és szociológia kutatás bevándorlókról

2013. február 28. – írta

Az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával a Katapult Film hatrészes dokumentumfilm- sorozatot készített Hegyek és tengerek között címmel. A széria hat, Magyarországra bevándorolt külföldi letelepedésének történetét mutatja be. A sorozat epizódjait Groó Diana, Török Ferenc, Gelléri Péter, Pálos György és Soós Kata rendezték, producerei Angelusz Iván és Soós Kata. A Hegyek és tengerek között módszertani alapját képezi egy, magyarországi diákok körében folytatott, az előítéletességet vizsgáló kutatásnak.

A városban zaj van, vidéken fűrészelnek… – Interjú Várhegyi Rudolf hangmérnökkel

2006. november 15. – írta

„Nagy szerencse, ha az ember azzal foglalkozhat amit igazán szeret.” Ezt egy terepszemle során mondta nekem egy Békés megyei boncorvos. Ugyanazzal a kíváncsi, élénk tekintettel beszélt szakmájáról, mint Várhegyi Rudolf, aki szintén vagdos, csak épp szervetlen anyagokat, dialógokat, hangsávokat. Rudolfot számos hazai rendező hívta már csapatába, például Péterek (Tímár, Gothár, Gárdos, Politzer) és Andrások (Muhi, Szőke, Kardos), no meg számtalan kisjátékfilm-rendező is. Különbség is van persze a boncorvosok halottai és Rudi hallottai közt. Utóbbiak közszemlére tétetnek.

Néhány nap édes és savanyú filmek között – 9. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, Marosvásárhely, 2001. november 7–11.

2001. december 15. – írta

Hétfő reggel, buszmegálló, Svájc. Hát nem egy Riói karnevál. Aztán mégis az lesz. Az útburkoló munkások kezében ritmusra mozdul a kalapács, aztán beleszól a kuka, a széldzseki cipzárja, a rendőr sípja. Rumbatöknek megteszi a gyermek játéka is. Végül mindenki vonaglik, örvend, táncol. Hétfőn reggel, Svájcban. Nem hiszik? Akkor Önök tutira lemaradtak a 9. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválról.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat