Címke: fotókiállítás

Szemtől szemben a nézővel – Sapientia EMTE: First Cut III, 2019

2019. június 29. – írta

A szorongás, a magány és a kirekesztettség foglalkoztatta leginkább a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári fotó, film, média szakos hallgatóit a 2018-2019-es tanévben. A friss, sokszor még nem teljesen végleges (vizsga)munkákat harmadik éve mutatják be First Cut címmel, a csütörtök esti eseményen három installációval, két fotókiállítással, zörejekkel továbbmesélt „hangosképekkel”, egy hangjátékkal, valamint hét kisjátékfilmmel, egy animációval és két dokumentumfilmmel találkozhattunk.

Megnyílt Budapesten David Lynch fotókiállítása

2019. március 1. – írta

A budapesti Műcsarnokban péntektől látható David Lynch Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása, amelyen a legendás alkotó filmjeiből jól ismert univerzummá állnak össze a fotómontázzsal újraértelmezett portrék és reprodukciók.

„Hazalátogat” egy kolozsvári fotós cég archívuma a Filmtettfeszt alatt

2018. október 2. – írta

Erdély kolozsvári szemmel. Szabó Dénes és a Fotofilm válogatott képei az OSZK gyűjteményéből címmel nyílik kiállítás Kolozsváron a 18. Filmtettfeszt keretében. A főleg városképeket és tájképeket bemutató tárlat a két világháború közötti Erdélyt idézi meg, több olyan rögzített pillanattal, amely már csak emlék, a valóságban soha többé nem látható.

Film, fotó, muzsika a Humanitas könyvesboltban

2011. október 27. – írta

Október 27-én, csütörtökön 17 órától a Humanitas könyvesboltban kerül sor az Interarte c. Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, Fotóművészet, Média szakának fotókiállítás megnyítójára.

Fotókiállítás Major Tamás filmszerepeiből

2010. október 19. – írta

Major Tamás legemlékezetesebb filmszerepeit eleveníti fel hetvennyolc kép segítségével az a fotókiállítás, amely a legendás színész születésének 100. évfordulója alkalmából nyílik kedden Budapesten, a Pinceszínházban.

Fotókiállítás a Sapientián

2010. március 18. – írta

Dalok címmel szervez fotókiállítást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kar média tanszéke. A Filmművészet, fotóművészet, média szak első és másodéves diákjainak első féléves munkáját bemutató rendezvény megnyitójára 2010. március 18-án, azaz ma kerül sor 17 órától az intézmény épületében (Bocskai ház, Mátyás király utca 4. szám).

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Friss film és sorozat