Címke: filmfesztivál

Sportfilmeket vetítenek Budapesten

2021. július 7. – írta

Július 15-21. között ismert sportolók és sportrajongó szakemberek beszélgetnek a közelmúlt érdekesebb sportfilmjeiről az Art+ Cinemában az 1. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon.

Fődíjat nyert Moszkvában az Anyáim története

2021. június 28. – írta

Dér Asia és Haragonics Sári alkotását, az Anyáim történetét kétszeresen is díjazták a Moszkvai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. A fődíj mellett a legjobb vágás díját is elnyerte a két anyáról és örökbefogadott kislányukról szóló dokumentumfilm.

Cannes-ból tíz romániai városba hozzák el az év filmjeit

2019. október 1. – írta

Bukarestben tíz Arany Pálma-díjas filmet vetít a Les Films de Cannes fesztivál, emellett az év leginkább várt filmjeit tíz romániai városba viszi el, közölték a szervezők, akik tizedik alkalommal mutatják be a francia Riviérán díjazott alkotásokat.

Böngészhető a 3. Filmszereda programja

2019. szeptember 10. – írta

Összeállt a szeptember 23. és 29. között megszervezett harmadik Filmszereda programja. A Székelyföldi Mozgókép Fesztivál naponta több filmmel várja a filmrajongókat a Csíki Moziba, esténként, „főműsoridőben” egy-egy friss magyar játékfilmet tűz műsorra, de román újdonságokkal, gyermekeknek szóló alkotásokkal és Oscar-díjas filmmel is készül.

Friss filmek premier előtt a Vertigo Filmhéten

2019. július 16. – írta

Huszonnégy friss alkotást láthat a közönség, többet még mozibemutató előtt az idei Vertigo Filmhéten, amely július 24. és 31. között várja az érdeklődőket a budapesti Puskin moziban, valamint három vidéki helyszínen.

Holnaptól Szánsájn fesztivál a Cirko-Gejzír moziban

2019. június 12. – írta

Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi 2019. június 13. és július 3. között. Több mint hatvan film, málnaszörp, fröccs és nyári hangulat várja a közönséget az ötödik kerületi artmoziban már hagyománnyá vált nyári fesztiválon, ahol olyan közönségsikereket vetítenek újra, mint például a Kedi – Isztambul macskái, a Paterson vagy a Rúzs, reptér, satöbbi.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat