Vegyes fogadtatásra talált Tarr Béla filmje Moszkvában Vegyes fogadtatásra talált Tarr Béla filmje Moszkvában

Vegyes fogadtatásra talált Tarr Béla filmje Moszkvában

A moszkvai mozik is bemutatták Tarr Béla A torinói ló című nagysikerű filmjét, az első kritikák vegyes fogadtatásban részesítették a tavalyi Berlinalén kitüntetett alkotást.

Kép A torinói ló című filmből

Több mint egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Tarr Béla filmje eljusson az orosz fővárosi mozikba – elégedetlenkedett a Kommerszant című tekintélyes orosz napilap kritikusa, Andrej Plahov. A 2011-es Berlinálén a zsűri nagydíját, Ezüst Medvét elnyert alkotásról szóló írásában úgy vélekedett: „Nem kell Tarr Bélát Henri Cartier-Bressonnal, Tarkovszkijjal és Lars von Trierrel összehasonlítani... Kevesebbszer kell művészt csinálni a művészből, vagy prófétát, és akkor maga is sokkal egyszerűbben megmutatkozik, elér az emberekhez.”
   
Oleg Zincov a Vedomosztyi című napilap hasábjain az fejtegette, miért nem szerette meg Tarr Béla filmjét. „Nem azért nehéz nézni, mert lassú, hanem mert folyamatosan azt sugallja, hogy nemcsak az utolsó, hanem a legjobb filmje is. Nem hagyja, hogy a néző kételkedjen benne. A torinói ló című alkotást vagy feltétel nélkül elfogadják és zseniálisnak kiáltják ki, vagy kategorikusan elutasítják pózolással vádolva Tarr Bélát” – írta a Vedomosztyi kritikusa.
   
„Vannak filmek, amelyek elviselhetetlenek, de nagyon sokáig nem mennek ki az ember fejéből, saját életet élnek és egyre jobbak lesznek. Ilyen a két és fél órás fekete-fehér 'szörnyű' Tarr Béla-film, A torinói ló” – fogalmazott értékelésében Sztasz Tirkin, a Komszomolszkaja Pravdában.
   
Sztanyiszlav Nyikulin, a kinomania.ru oldalon viszont dicsérte Tarr Béla filmjét és munkásságát. Mint írta: „Bár nem akarunk, de kénytelenek vagyunk megbékélni azzal, hogy a világ filmművészete egyik kiemelkedő rendezőjének utolsó filmje áll előttünk.” A magyar rendező öröksége azonban az elkövetkezendő generációk számára is elegendő lesz.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg