John Travolta visszatér a Cannes-i Fesztiválra, csakhogy ezúttal nem színészként: első saját rendezését kíséri el. A Propeller One-Way Night Coach című, saját könyvét adaptáló filmet a Cannes Premiere válogatásban fogják bemutatni.
Fél évszázados karrierje során Travolta több mint 70 filmben játszott, közülük háromnak a Cannes-i Fesztiválon volt a bemutatója: a Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994) és az Életem szerelme (She’s So Lovely, 1997) a fesztivál fősodrában versenyzett, A nemzet színe-java (Primary Colors, 1998) című vígjátékát pedig versenyen kívül vetítették.
Travoltának gyermekkora óta szenvedélye a repülés. 15 éves korában kezdett pilótának tanulni, 22 évesen okleveles pilótaként ülhetett repülőre, majd további képzéseken vett részt. Több mint 9000 órát repült, több magángépe is volt az évek során, és két filmjében (Nézd, ki beszél / Look Who's Talking, 1989; Rés a pajzson / Broken Arrow, 1996) maga vezette a repülőt. Közel 30 éve, gyermekkori emlékei, első repülős élményei és az évek során összegyűjtött tapasztalatai alapján írt és illusztrált egy könyvet is a témában, elsősorban a kisfia számára – ez alapján rendezett most filmet.
A sztori a repülés aranykorába kalauzolja a nézőjét. Kis hőse, Jeff rajong a repülésért. Édesanyjával együtt Hollywoodba indul repülővel, és az utazás életük legnagyszerűbb élményévé válik. A repülős menüknek, a bájos légiutas-kísérőknek (Ella Bleu Travolta és Olga Hoffmann alakításában), a váratlan átszállásoknak, a sokféle utasnak és az első osztály meglesésének köszönhetően az utazást varázslatos és váratlan pillanatok tarkítják, amelyek észrevétlenül kijelölik a gyerek későbbi életútját.
A Propeller One-Way Night Coach a cannes-i premier után, május 29-én elérhetővé válik világszerte az AppleTV kínálatában – olvasható a fesztivál közleményében.