A tallinni PÖFF koprodukciós vásárán mutatkozik be Tudor Giurgiu következő filmes projektje, a Punctul de fugă (Vanishing Point).
15 filmterv kapott meghívást a tallinni filmfesztivál 15. alkalommal megszervezett, november 19. és 21. között zajló koprodukciós fórumára (Baltic Event Co-Production Market); köztük van Tudor Giurgiu következő projektje is.
A Punctul de fugă (Vanishing Point) története 1963-ban játszódik. Egy politikai fogoly, Gică Scurtu megszökik egy Dunán úszó börtönhajóról. Az éhező üldözött erdőkön vág át, elhagyatott házakban keres menedéket az ukrán határ felé menekül, majd Oroszországban köt ki. Az űrhajósnő Valentina Tereškova fényképe inspirálja, a szabadságról álmodozik. Rövid ideig menedéket talál egy nőnél Leningrád közelében, aztán továbbindul Finnország felé. Mielőtt elérné a határt, elfogják és visszaküldik Romániába. Később kegyelmet kap, de a börtön utáni életet a kommunista rendszerben szintén fullasztónak érzi. Végül még egyszer, utoljára nyakába veszi a világot, és nyugat felé szökik egy cseh turista autójában, hogy végre elérje a szabadságot.
Eljátszani a történelmet – Tudor Giurgiu: Pădurea de molizi
Tudor Giurgiu kevésbé ismert történelmi sebről tépi fel a vart, hogy a legrelevánsabb kérdést tegye fel az emlékekről: mit kezdünk velük, ha már megörököltük?
A forgatókönyvet Florin Lăzărescu írta, a film gyártója a .Film, a vezető producer Bogdan Crăciun, akivel a rendező több filmen is együtt dolgozott már.
A filmvásárra beküldött rendezői koncepció szerint a Punctul de fugă a Miért én? (De ce eu?, 2015) és a román–magyar koprodukcióban készült Libertate ‘89 – Nagyszeben (2023) alkotta, az egyén és a szabadság viszonyát vizsgáló trilógia záródarabja lesz. A rendező ugyanakkor régóta szeretné feldolgozni az 50-es, 60-as években a Duna–Fekete-tenger csatorna építésére elhurcult foglyok tragédiáját, de a szenvedéseik helyett leginkább az foglalkoztatja, hogy mi történet azokkal az emberekkel, akiket 1964-ben innen szabadon engedtek, mert az egyébként aránylag jól dokumentált témának ezt a vonatkozását még mindig homály fedi: „Hogyan építed újra magad a pokol után? Hogyan válsz újra emberré? Hogy illeszkedsz vissza a világba, amely megváltozott, amíg hiányoztál belőle? Hol és hogyan találod meg a helyed?”
Vizsgálat néhány, minden gyanú felett álló polgár ügyében – Tudor Giurgiu: De ce eu? / Miért én?
Giurgiu már előző filmjeivel, az Emberek és csigákkal (Despre oameni și melci), valamint a Szerelem másképpel (Legături bolnăvicioase) megmutatta, hogy ha van román újhullám, akkor annak a műfajibb részén lubickol. A Miért én?-nel ezt erősíti meg, de új, merész vizekre evez: a megszokott kommunizmusbéli vagy a rendszerváltás utáni sztorik helyett egy olyan megtörtént eseményt választ alapanyagnak, amelynek politikai kontextusa erősebb mint valaha, ráadásul Romániában eddig meghonosítatlan műfajban teszi azt.
A rendező közvetlen kiindulópontja az a valós történet, amely szerint több mint 500 fogolynak „adott otthont” egy elhagyatott uszály a Duna-deltában, ami gyakorlatilag börtönhajóként működött. A főszereplő is valós figura: egy Gheorghe Scurtu nevű férfi valóban megszökött a fogságból és eljutott a Szovjetunióba, majd megpróbált átszökni Finnországba, mindössze néhány hónap alatt.
Az útifilmet Giurgiu „csendre és pillantásokra, a karakter és az öt körülvevő természet kapcsolatára” építené, minimalistán, ahogy Gus Van Sant tette a Gerryben. „A barátaim azt mondták, ez a történet olyan, mint A visszatérő (The Revenant) román verziója [...] egy dologban egyetértek velük: ahogy A visszatérőben, a helyszínek ebben a filmben is lényegesek lesznek – fogalmaz a rendező. – Ahogy a főszereplő körül uralkodó, extrém telet ábrázoljuk, annak is hihetőnek kell lennie. Ezeket a részleteket nem lehet megvalósítani vizuális effektek vagy zöld vászon segítségével.”
A lefejezett kakas – Tudor Giurgiu: Libertate / Libertate ‘89 – Nagyszeben
A TIFF-igazgató és filmrendező Tudor Giurgiu legújabb filmje az 1989-es romániai forradalom egyik kevésbé ismert, nagyszebeni szeletét ragadja meg, de a Libertate nem csak a „saját” történetét mondja el: bő három évtized távlatából a rendszerváltás mögé is kérdőjelet tesz.
Az észt fesztivál honlapja szerint a film tervezett költségvetése 2 027 085 euró, ebből jelenleg 252 085 euró áll a „viszonylag kicsi és agilis” alkotócsapat rendelkezésére.
