Román filmhét az Urániában Román filmhét az Urániában

Román filmhét az Urániában

Az idei román filmhetet Határon innen és túl címmel rendezi meg a Budapesti Román Kulturális Intézet csütörtöktől egy héten át az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A bemutatandó 11 film történeteinek jó része határokról és határhelyzetekről szól a szó valódi és átvitt értelmében, így például a Morgen című, román-magyar koprodukcióban 2010-ben készült drámai alkotás a román-magyar határon egy kis tanyán játszódik.

Ez volt a csütörtöki hivatalos megnyitó filmje, rendezője, Marian Crişan, valamint két szereplője, Hatházi András és Elvira Rimbu pedig a filmhét díszvendégei – mondta el az MTI-nek Brindusa Armanca, a román intézet igazgatója. Hozzátette, hogy a Besszarábiai menyegző egy moldáv-román esküvőről szóló vígjáték, míg a határfolyó, a Duna partján zajló eseményeket dolgozza fel a Loverboy című drámai munka.

„Mindenesetre a román film zavartalanul, útlevél nélkül kel át minden határon" – jegyezte meg az igazgató, utalva ezzel a kortárs román film sikerére a világban.

A többszörösen díjazott filmek mellett, mint amilyen a Morgen, amely Románia hivatalos nevezése a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra, levetítik Nicolae Ceauşescu önéletrajzát, amelyet ezer óra dokumentumfilmből állítottak össze vagy a Legjobb szándék című alkotást, amely a locarnói filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező és legjobb férfi színésznek járó díjat, valamint a miskolci filmfesztiválon a New Europe díjat.

A közönség először láthatja Magyarországon az Elvek, a Szia, mi újság?, a Pirkadat, A medve, A cet gyomrában és a Loverboy című filmeket.

Az idei filmválogatás megpróbál választ adni arra a kérdésre, hogyan tudnak a románok ilyen bátorsággal nézni a közvetlen múltra és a jelenre, és fiatal filmeseik hogyan képesek mindezt meggyőző üzenetté alakítani – jegyezte meg az igazgató.

Valamennyi román filmet eredeti nyelven és magyar feliratozással vetítik. A programokról az Uránia mozi honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen