Pert indítanak a Saul fia producerei Pert indítanak a Saul fia producerei

Pert indítanak a Saul fia producerei

Rágalmazásért indítanak pert a Saul fia producerei egy német lap ellen, amiért a benne megjelent Nemes-Jeles-interjúban „el nem hangzott” gondolatokat közölt. A szöveg szerint a rendező élesen bírálta Magyarországot és a díjátadókat.

„Magyarország nem egy normális ország” – ez a címe a lapban megjelent interjúnak. A szövegben a rendező többek közt Magyarországon ma is élénk zsidógyűlöletről beszél, állítva, hogy egyesek koncentrációs táborokat létesítenének, ha megtehetnék, és kritizálja a díjátadókat, amelyeken ahelyett, hogy a filmekről lenne szó, inkább „Angelina Jolie ruhahosszára” figyelnek. A teljes szöveg itt olvasható.

„A Saul fia rendezője és producerei döbbenten értesültek a Jüdische Allgemeine cikkének tartalmáról. »Rágalom minden nekem tulajdonított szó« – nyilatkozta Nemes Jeles László rendező. Az idézett mondatok nem hangzottak el az interjúban, ezért a film producerei azonnal megindítják a német lap ellen a szükséges jogi lépéseket” – olvasható a produkció ma esti sajtóközleményében.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad