Osztrák-magyar film kapta a 10. Primanima fődíját Osztrák-magyar film kapta a 10. Primanima fődíját

Osztrák-magyar film kapta a 10. Primanima fődíját

Véget ért a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 5–8. között rendeztek meg Budaörsön. Idén 31 díjat osztottak ki, a filmeket számos különdíjjal jutalmazták a zsűrik. Bemutatkozott a Primanima Master versenykategória és idén először átadták a szakmai munkásságot elismerő My Beloved Animation-díjat.

Idén négy díjat is elvitt az észt Sander Joon, a legnépszerűbb és legígéretesebb magyar alkotók pedig a MOME-ról kerültek ki.

A 10. Primanimán közel 250 filmet láthatott a közönség, ezekre a szakmai zsűriken kívül a közönség is szavazhatott. A háromtagú nemzetközi zsűri Kamila Dohnalová cseh producer, Thomas Renoldner osztrák avantgárd rendező, valamint Nicolai Troshinsky spanyol illusztrátor, film- és videojáték-alkotó voltak, akik a Primanima nagydíját az osztrák Alexander Gratzer In the Upper Room című kisfilmjének adták. A zsűri kiemelte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs mesterszakán készített önéletrajzi ihletésű, érzelemdús film megindító, keserédes humorát. A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat a szintén a MOME-n diplomázott Fábián Nikolett nyerte a Nyugvó köd című, az épített struktúrákat és a természetet lírai finomsággal ábrázoló kísérleti munkájáért, amely az emlékezés mibenlétéről szól. A legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat a szintén a MOME animáció szakon végzett Bogyó Péter The Pattern című diplomafilmje kapta, amelyet a diákzsűri is a kedvencének választott erős szimbolikája, történetvezetése és gondolatébresztő befejezése miatt.

A legjobb elsőfilm az észt Sander Joon Sierra című animációja lett, melyet a zsűri egyedülálló humora miatt szeretett, ami a teljes abszurditástól a szívbemarkoló érzelmekig egy „versenyautó sebességével” jut el, utalva a film egyik fő motívumára. A legjobb diplomafilm a taiwani Shi-Rou Huang Lány a vízben című munkája, amelyet különösen érzékeny líraiságáért díjazott a zsűri. A legjobb diákfilm Szegedi Adél Jelszó a *********-hoz című költői alkotása lett az emlékeken alapuló, lenyűgöző, kézzel rajzolt átalakulások miatt. A film a budaörsi Illyés Művészeti Akadémián készült.

Idén a versenyprogram egy új kategóriával bővült. A Primanima Mastersben a nem elsőfilmes rendezők filmjeit lehetett látni. A szekció zsűrije, Fülöp József, a MOME rektora, Kreif Zsuzsanna animációs rendező és Szekeres Csaba filmrendező a kategória fődíját Adrian Dexter és Pernille Kjær dán alkotópáros Terra Incognita filmjének adta, mely megidézi a 70-es évek legendás francia animációs sci-fijeinek képi világát, miközben sikerül saját stílust teremtenie. 

A háromtagú gyerekfilmes zsűri tagjai – a szlovák-magyar Peťovská Flóra műfordító, a Csirimojó Kiadó vezetője, Rutkai Bori dalszerző, képzőművész, valamint Fokion Xenos görög animációs rendező – a PrimaTeen és a gyerekfilmes versenyben osztott ki díjakat. A tinédzser korosztálynak szóló PrimaTeen versenyben a német Markus Wulf I. Lajos, a birkák királya című filmje nyert az egyeduralmi hatalmi rendszer ironikus ábrázolásáért. A gyerekeknek szóló versenyben a cseh Filip Diviak Dalok az erdőből című alkotása nyert magával ragadó története, vizualitása, zenéje és szerethető karakterei miatt. 

A PrimaSound zsűri tagjai – Kerekes Gábor, Pongor András, Várhegyi Rudolf és Zolnai Eszter hangdizájnerek – idén külön díjazták a legjobb magyar és nemzetközi filmhangot. A magyar animációk közül Hárshegyi Vivien MOME-n készített diplomafilmjét, a Felhők felett című animációt választották. A Kalotás Csaba által készített hangdizájnt autentikus atmoszférateremtéséért, a film mondanivalóját és groteszk hangvételét remekül szolgáló hangi rétegeiért emelték ki. A zsűri a nemzetközi mezőnyből az izraeli Keren Karasik Festő pipitér (hangdizájn: Amit Buiuma) című alkotását választotta, amelyet a zenével stílusosan ötvözött egyedi zörejezéséért díjazott.

A gyerekekből álló PrimaKids zsűri idén két kedvencet választott: a svájci Noah Erni A kevesebb néha több, valamint a cseh Filip Diviak Dalok az erdőből című animációját. Előbbit azért díjazta, mert az emberiség egyik legégetőbb problémáját dolgozza fel, amit az ő generációjuknak kell megoldani, utóbbit pedig a képi világáért és az elfogadással kapcsolatos üzenetéért szerette.

A közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat Kelen Bálint Draco a borzasztó szériájának Dr. Akula című epizódja kapta. A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm a közönségszavazatok alapján Marita Mayer német–norvég koprodukcióban készült Nem félek! című alkotása lett, a legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm pedig Sander Joon Sierra című animációja. Ugyancsak az észt rendező filmje kapta a művészeti szakmán kívüli emberekből álló PrimAlter zsűri díját is, amelyről idén Clark-Bóné Emese háziorvos, Mekler Zsuzsa, az Auróra Közösségi Ház vezetője, valamint Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője döntöttek.

Idén először osztották ki a My Beloved Animation-díjat, amellyel a fesztivál szervezői az animációsfilm-kultúráért végzett áldozatos tevékenységet szeretnék kiemelni. Az első ilyen elismerést a ciprusi Yiorgos Tsangaris grafikusművész, művésztanár, az első és egyetlen ciprusi animációs fesztivál, az Animafest Cyprus alapítója, a nicosiai Hambis Városi Grafikai Múzeum művészeti igazgatója kapta meg. Yiorgos Tsangaris stábjának magyar tagja is van Zeleny Ákos személyében, aki 2017-ben végezte el a budaörsi Illyés Akadémia animációs képzését. A ciprusi fesztivál és múzeum kiemelten foglalkozik a kelet-európai országok, és főképp a magyar animációs közösséggel való szakmai kapcsolat építésével.

A Primanima ötödik nemzetközi workshopjának résztvevői az osztrák Thomas Renoldner, a Bécsben élő iráni alkotópáros, Marzieh Emadi és Sina Saadat vezetésével animációs videoinstallációt készítettek, amelyet a budaörsi Zichy Majorban lehetett megtekinteni a fesztivál ideje alatt, valamint a magyar Hermán Árpád animációs alkotóval fejleszthették saját forgatókönyvüket. A fesztivál harmadik alkalommal rendezett a Dot&Line-nal közös kritikaíró workshopot Kránicz Bence filmkritikus vezetésével, a résztvevők írásait a Dot&Line animációs szakportál közli. Idén először rendezték meg a mesterkurzusokat és kerekasztalbeszélgetéseket magába foglaló háromnapos Primanima Academyt, amelynek előadásait online is követhették, illetve a fesztivál honlapján visszanézhetik az érdeklődők.

A 10. Primanimán ismét kiemelkedő volt a látogatók száma, számos teltházas vetítést tartottak, és több külföldi alkotó is elkísérte a filmjét a fesztiválra, akik közönségtalálkozókon meséltek animációikról. A Jókai Mór Művelődési Központ mellett a Városi Ifjúsági Központ, a Zichy Major, valamint a BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak.

 

A 10. Primanima díjazottjai:

  • Primanima Nagydíj: Alexander Gratzer: In the Upper Room (HUN)
  • Macskássy Gyula-díj a legnépszerűbb magyar animációnak: Bogyó Péter: The Pattern (HUN)
  • George Pal-díj a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek: Fábián Nikolett: Nyugvó köd (HUN)
  • Legjobb elsőfilm: Sander Joon: Sierra (EST)
  • Legjobb diplomafilm: Shi-Rou Huang: Lány a vízben (Girl in the Water, TWN)
  • Legjobb diákfilm: Szegedi Adél: Jelszó a *********-hoz (HUN)
  • Kamila Dohnalová különdíja: Fabio Orlando, Tommaso Zerbi: Graziano és a zsiráf (Graziano and the Giraffe, ITA)
  • Thomas Renoldner különdíja: Bruno Quast: Cufufu (EST)
  • Nicolaï Troshinsky különdíja: Amandine Meyer: Mese 2 trombitára (A Story for 2 Trumpets, FRA)
  • A nemzetközi zsűri különdíja: Gyurkó Vitéz Mihály: Károlyi Gábor Zsolt vagyok (HUN)
  • Primanima Masters fődíj: Adrian Dexter, Pernille Kjær: Terra Incognita (FRA/DNK)
  • Fülöp József különdíja: Nata Metlukh: Normál (Regular, USA/UKR)
  • Kreif Zsuzsanna különdíja: Atsushi Wada: Madár a félszigeten (Bird in the Peninsula, FRA/JPN)
  • Szekeres Csaba különdíja: Turai Balázs: Amok (HUN/ROM)
  • Gyerekfilm-zsűri fődíja a legjobb PrimaTeen filmnek: Markus Wulf: I. Lajos, a birkák királya (Louis I. King of the Sheep, DEU/USA)
  • Gyerekfilm-zsűri különdíja (PrimaTeen): Claire Sichez: Szerelem, tervezve (Plans for Love, FRA)
  • Gyerekfilm-zsűri fődíja a legjobb gyerekfilmnek: Filip Diviak: Dalok az erdőből (Sounds Between the Crown, CZK)
  • Gyerekfilm-zsűri különdíja (Gyerekfilmek): Ana Chubinidze: Franzy leveskonyhája (Franzy’s Soup-Kitchen, GEO/FRA)
  • My Beloved Animation-díj: Yiorgos Tsangaris grafikusművész, animációsfilm-alkotó, fesztiválszervező (CYP)
  • PrimAlter-díj: Sander Joon: Sierra (EST)
  • PrimaSound-díj magyar animációnak: Hárshegyi Vivien: Felhők felett (HUN, hangdizájn: Kalotás Csaba)
  • PrimaSound-díj nemzetközi animációnak: Keren Karasik: Festő Pipitér (Golden Margarite, ISR, hangdizájn: Amit Buium)
  • PrimaSound különdíj: Jonatan Schwenk: Zoon (DEU, hangdizájn: David Kamp); Sander Joon: Sierra (EST, hangdizájn Matis Rei); Jonathan Laskar: A lemez (The Record, CHE, hangdizájn: Jonathan Laskar)
  • A Diákzsűri kedvenc rövidfilmje: Bogyó Péter: The Pattern (HUN)
  • A PrimaKids zsűri kedvenc filmje, megosztva: Noah Erni: A kevesebb néha több (The Invention of Less, CHE) és Filip Diviak: Dalok az erdőből (Sounds Between the Crown, CZK)
  • Csermák Tibor-díj a közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek: Kelen Bálint: Draco a borzasztó: Dr. Akula (HUN)
  • A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm a közönség szavazata alapján: Marita Mayer: Nem félek! (I'm Not Afraid!, DEU/NOR)
  • Legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm: Sander Joon: Sierra (EST)

(a szervezők közleménye)

Címkék

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage