Oscar-kvalifikáló versenybe válogatták Szvitek Attila rövidfilmjét Oscar-kvalifikáló versenybe válogatták Szvitek Attila rövidfilmjét

Oscar-kvalifikáló versenybe válogatták Szvitek Attila rövidfilmjét

Az SZFE-n készített kosztümös rövidfilm, az Eszmélet, a St. Louis Nemzetközi Filmfesztivál programjában méretteti meg magát.

A St. Louis-i bemutató az Eszmélet első nagy nemzetközi szereplése, amely egy fontos lépcsőfok lehet a fiatal rendező pályáján" – nyilatkozta Grátz Márk, a film operatőre. A nemzetközi versenybe válogatott alkotás József Attila azonos című, 1933-as versét dolgozza fel (idén a magyar költőről nagyjátékfilm is készült).

Gyermekké tettél – Rózsa Gábor: Reménytelenül – József Attila Pszichoanalízise

2025. április 16.

Életrajzi dráma készült a költőről, aki egész népét (nem középiskolás fokon) tanította. József Attila, a nemzet nagyja, a kötelező tananyag olyannyira fontos kultúránkban, hogy a magyar költészet napját az ő születésének évfordulójára tűztük ki. Ilyen esetben a nagyvásznas megszemélyesítésnek két útja van: kultusz- és mítoszerősítés – vagy művészetbe csomagolt igazság.

Olvasd tovább  

A filmhu szerint ez egy egyedi adaptáció, „a klasszikus költészetet kortárs filmes eszközökkel értelmezi újra”. Az Eszmélet főszereplője Juhász Jázmin és Puskás Dávid, de láthatjuk benne Lajcsik Domonkost és Bodor Gézát is. A produceri szerepkört Csáky Attila látta el, az operatőr személyében Grátz Márkot tisztelhetjük, a látványtervet pedig Katona Bálint köszönhetjük.

Ez lesz a Missouri állambeli St. Louis Nemzetközi Filmfesztivált (SLIFF) 34. kiadása. Az amerikai filmszemle nemzetközi fókuszú esemény, „amely a filmművészeten keresztül segíti a kultúrák közötti párbeszédet és megértést”, így a SLIFF célja bemutatni az év izgalmas és sokszínű alkotásait.

Az  idei St. Louis Nemzetközi Filmfesztivál november 6. és 16. között zajlik.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin