Az olasz filmes cenzúratörvény 1914-ben született, és számos film esett az áldozatául, köztük Az utolsó tangó Párizsban. Ezentúl az alkotóknak kell korhatár-besorolást adniuk a saját filmjeiknek.
Dario Franceschini kulturális miniszter hétfőn jelentette be a filmes cenzúra végét. A közlemény szerint megszűnt az állam művészek szabadságát korlátozó ellenzőrző és beavatkozó rendszere, így erkölcsi vagy vallási okokból többé nem lehet megakadályozni egy film olaszországi bemutatását, és nem lehet ezen indokok alapján megkövetelni, hogy a bemutatáshoz kivágják a filmből a kritikus részeket.
A filmeseknek maguknak kell korhatár-besorolást adniuk saját alkotásaiknak a bemutatás előtt. Döntésüket egy filmipari szakemberekből álló 49 tagú testület hagyja jóvá. Pupi Avati filmrendező hangsúlyozta: ez egyfajta önszabályozás, amelyhez elég érettek a filmalkotók. Avati zenés filmjét, a Bordellát az 1970-es években cenzúrázták.
Az elmúlt száz évben több száz filmet cenzúráztak Olaszországban, elsősorban politikai, erkölcsi és vallási okokból. Ezek közül az egyik legismertebb példa Bernardo Beltolucci 1972-ben Oscarra jelölt Az utolsó tangó Párizsban című klasszikusa, amelynek minden kópiáját elpusztították, csupán hármat hagytak meg „bűncselekmény bizonyítékaként”.
A kulturális minisztérium Cinecensura online platformjának kimutatása szerint 1944 óta Olaszországban 274 olasz, 130 amerikai és 321 más országban készült filmet cenzúráztak. A cenzúra miatt több mint tízezer filmet változtattak meg valamilyen módon, köztük olyan rendezőkét, mint Federico Fellini.
(The Guardian, MTI)
