A több mint 100 restaurált klasszikust bemutató fesztiválon a Jézus Krisztus szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t ingyenesen láthatja a közönség óriásvásznon a bazilika előtt. A szeptember 12-én kezdődő fesztivál további vetítéseire 500 Ft-os áron válthatók jegyek, míg a diákok és a tanárok, valamint az ötödik kerületi lakosok is ingyenesen vehetnek részt a vetítések többségén a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben.
Felújított remekművekkel érkezik ismét a Budapesti Klasszikus Film Maraton, hat napon át öt helyszínen a filmtörténet emlékezetes alkotásait vetítik. A főváros legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján többek között Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula korszakos művei, a Sir Alexander Kordaként világhírűvé vált Korda Sándor látványos szuperprodukciói, az Oscar-díjas Emeric Pressburger, azaz Pressburger Imre alkotásai, valamint unokái, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező művei lesznek műsoron.
Olyan különlegességeket is meg lehet nézni nagyvásznon, mint az 1916-ból fennmaradt, első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjjal kitüntetett alkotás, „a némafilmkorszak Top Gunjaként” hivatkozott Szárnyak, a leghíresebb magyar rendezőnők első alkotásai és sport témájú dokumentumfilm különlegességek, melyek emberfeletti teljesítményekről tanúskodnak a kamera mindkét oldalán.
Számos vetítést személyesen az alkotók, többek közt Andrew Macdonald és Kevin Macdonald, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes, továbbá a filmörökség és a filmtörténet neves kutatói vezetnek be a közönségnek izgalmas kulisszatitkokkal és ritkán hallható érdekességekkel.
CineRenoir – A Szépművészeti Múzeummal együttműködve a Maraton szervezői Jean Renoir francia rendezőlegenda filmjeinek közönsége között ingyenes belépőket sorsolnak ki édesapja, Auguste Renoir impresszionista festő szeptemberben 22-én nyíló kivételes kiállítására.
Új helyszínként csatlakozik a Maratonhoz a Budapest Music Center, ahol két különleges filmkoncertet élvezhet a közönség többek között a magyar kortárs jazz zene olyan kimagasló képviselőivel, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László és Gőz László.
A fesztivál teljes műsora elérhető a filmmaraton.hu honlapon, a jegyvásárlással kapcsolatos információk pedig itt.
(a fesztivál közleménye)