Meghalt Tóth János, az Elégia és a Szerelem operatőre Meghalt Tóth János, az Elégia és a Szerelem operatőre

Meghalt Tóth János, az Elégia és a Szerelem operatőre

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Tóth János Kossuth-díjas operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Tóth Jánost csütörtökön érte a halál, a művészt az MMA saját halottjának tekinti.

Tóth János operatőrként olyan filmekben működött közre, mint Huszárik Zoltán Elégiája vagy Makk Károly Szerelem és Macskajáték című nemzetközileg is elismert játékfilmjei, utóbbinak társforgatókönyv-írója is volt. Hosszú pályája során több filmet is rendezett, így például az Amerigo Totról készített dokumentumfilmet, emellett dramaturgja volt Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének - emelik ki a méltatásban.

Tóth János és Makk Károly

Mint írják, Tóth János számára elsősorban a Balázs Béla Stúdióhoz kötődő rövidfilmek jelentették a művészi önkifejezést.

Az operatőr, rendező, dramaturg 1930. szeptember 1-jén született Tolnán. 1944 és 1949 között amatőrfilmes és mozigépész volt. Első filmjei animációs rövidfilmek voltak. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben szerzett diplomát. Ettől kezdve a Mafilm operatőre volt, de dolgozott a Pannónia Filmstúdióban is. Érdeklődött az ősmozi iránt, részt vett a magyar némafilmek restaurálásában.

A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja volt. Mint írják, igényes, kézműves filmkészítésre itt kapott lehetőséget, az itt készült munkáiból áll össze Örök mozi című egészestés filmje. Utolsó műve operatőrként 1987-ben Az utolsó kézirat volt. Saját munkái experimentális filmetűdök voltak, fényképezési stílusára az apró részletek kiemelése, mikrofelvételek, felbontott mozgáskompozíciók a jellemzőek. A kilencvenes években a magyar némafilmek felújítását és bemutatását célzó programot dolgozott ki, amelynek keretében elkészítette A falu rossza és Az obsitos című filmek úgynevezett rekreációját.

1963-ban és 1970-ben elnyerte a Film- és Tévékritikusok díját, a Balázs Béla-díjat kétszer kapta meg: 1971-ben és 1976-ban. 1984-ben az érdemes művész, 1989-ben a kiváló művész címet érdemelte ki. A millennium évében a Magyar Filmszemle életműdíjasa lett, a Kossuth-díjat 2001-ben vehette át. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze címet kapta meg, míg 2017-ben a Magyar filmkritikusok életműdíjával tüntették ki. 2012-től volt az MMA rendes tagja.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes