Az angol színész 87 éves volt.
Terence Stamp augusztus 17-én, vasárnap halt meg – a halálhírt a család közölte a New York Timesszal, de az okot nem árulták el. Az igéző szemű brit színpadi- és filmszínész hivatalosan 2021-ben vonult vissza, az Utolsó éjszaka a Sohóban vállalt kisebb szerepe után, ami azért is volt érdekes, mert a hatvanas évekről szólt, Stamp pedig akkor volt igazán fénykorában. Már első filmszerepéért (Billy Budd, 1962) Oscarra jelölték, utána pedig Cannes-ban és Berlinben is kapott színészi díjakat. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ken Loach, Pasolini, Fellini, vagy épp Oliver Stone. Hollywoodban is tiszteletét tette, a Donner-féle Superman-filmekben alakított főgonoszt, sőt, még a Star Wars-prequelekben is kapott kisebb szerepet. Julie Christie-vel való filmbéli románca a Távol a tébolyult tömegtől-ben (1967) annyira jól sikerült, hogy folytatták a vásznon kívül is.