A legendás argentin filmzeneszerző 93 éves volt.
Boris Claudio „Lalo” Schifrin 1932 június 12-én született Buenos Airesben, ötször nyert Grammy-díjat. Oscart és Emmyt nem kapott, pedig hatszor, illetve négyszer jelölték – 2019-ben viszont kapott egy életműdíjat az amerikai filmakadémiától. Olyan filmeknek és sorozatoknak szerezte a zenéjét, mint a Starsky and Hutch, a Dirty Harry-széria, a Lester-féle Négy muskétás, George Lucas debütje, a THX 1138, a Bullitt Steve McQueennel, A rettegés háza (The Amityville Horror), a Kelly hősei és a Csúcsformában (Rush Hour)-franchise. Leghíresebb filmzenéjét viszont az eredeti Mission: Impossible-sorozathoz írta 5/4-es ütemben, amit azóta újabb és újabb iterációkban a mai napig használnak.
Viszonylag korán Amerikába költözött és épített karriert, a szokványos szimfonikus zenekari művek mellé egyre több jazzt és latin érzékenységet csempészett a filmzenéibe, ő a bossa nova műfaj egyik legfontosabb képviselője, legalábbis a mozgóképiparban mindenképpen. Bátran kísérletezett az új technológiákkal is: az 1973-as, Bruce Lee-s A sárkány közbelép-ben (Enter the Dragon) wah-wah pedálokkal dobta fel a harcművészeti tematikát. Ő írta a Paramount Pictures 1976-os szignálzenéjét, amit 2006-ig használtak.
Június 26.-án halt meg egy Los Angeles-i kórházban, tüdőgyulladásban.